zaol.hu | 2022.07.08. 14:00
Egész Keszthely dalban úszott a Dalünnepen
„Arany dicsérettel” minősitést szerzett a VII. Keszthelyi Dalünnepen a házigazda Salve Regina Kórus, C. Tóth Zoltán vezetésével.

A Dalünnepet a pandémia miatti két év kihagyás után rendezték meg ismét Keszthelyen. C. Tóth Zoltán főszervező emlékeztetett: 2019 nyara óta várják ezt a pillanatot – s persze a kórusokat. Mint mondta, a város kultúraszerető közönsége már nagyon várta ezt a programot.

A minősítő találkozóra összesen 39 kórus érkezett, a résztvevők három – egyházi, világi és népzenei – kategóriában indulhattak, elődásukat szakértő zsűri minősítette.

A házigazda Salve Regina Kórus „arany dicsérettel” minősítést szerzett Fotó: ZH

Nyitányként a résztvevők együtt énekelték el Ludvig Eernst Gebhardi és Kerényi György Glória szálljon a mennybe fel című művét, majd Vozár Péterné, Keszthely alpolgármestere méltatta a seregszemlét, megköszönve, hogy a résztvevők többsége már hosszú évek óta ellátogat a városba – a lelkeket gyönyörködtetni.

Az együttesek vidám fáklyás felvonulása, képünkön az arany minősítést szerzett szigetvári Tinódi Vegyeskar Fotó: ZH

Az ország egyik legnagyobb, rangos kórusfesztiváljának résztvevői a Balatoni Múzeumban és a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban adták elő programjukat, a szép számú közönség gyönyörűségére. A dalünnepen a résztvevők arany-, ezüst- és bronzminősítést szerezhettek, emellett a zsűri számos dicséretet is kiosztott.

– Nagyon nehéz időszak után vagyunk – fogalmazott Kertész Attila, az ítészek testületének elnöke. – Éppen ezért minden olyan lehetőségnek örülünk, amikor újra együtt, egymás szemébe mosolyogva, felszabadultan énekelhetnek az együttesek, művészeti közösségek.

A Balatoni Múzeum mellett a Magyarok Nagyasszonya-templomban is daloltak a résztvevők Fotó: ZH

A zsűri szempontjai az évek során nem változtak. Elsősorban azt figyelték, milyen tisztán s hatásosan dalol egy együttes, számított a műsorválasztás, továbbá az is: mekkora kedvvel, szeretettel daloltak a kórustagok.

A résztvevők az első estén fáklyás felvonulást is tartottak a városban, majd a Zenepavilonnál összkari énekel lepték meg az arra járókat. Elhangzott például Erdélyi József Istené az áldás, Halmos László Minden földek című szerzeménye mellett egy népdalcsokor Kodály Zoltán gyűjtéséből is.

A zárónapon, a minősitő koncertek után, gálahangversenyt rendeztek a Fő téri Magyar Nagyasszonya-templomban. A nyolcadik Dalünneppel a szervezők csatlakoztak a Georgikon alapításának 225. évfordulóját ünneplő jubileumi programsorozathoz is.

 

Forrás: zaol.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva