likeBalaton.hu | 2024.02.17. 08:00
Így vették fel a filmesek a Kis-Balatonnál vadászó színes jégmadarat
Szuperközeli és lassított videó készült a Kis-Balatonnál arról, ahogy a jégmadár a víz alatt halra vadászik, majd a zsákmánnyal a csőrében elrepül. A profi filmesek most megmutatják hogyan vették fel a gyönyörű pillanatot.

Az elsősorban természet-, és tudományos ismeretterjesztő filmek készítésével foglalkozó Filmdzsungel Stúdió alkotói közösségi oldalukon árulták el,

hogyan sikerült lefilmezni a jégmadarat, ahogyan a víz alatt halra vadászik.

Így filmezték le a jégmadarat a Kis-Balatonnál

A videóban láthatjuk, amint egy speciális, T-alakú akváriumot helyeznek a Zala-folyóba.

A T-forma „szárában” helyezkedik el a kamera, melynek optikája az üvegen keresztül akadálytalanul fel tudja venni a rá merőlegesen lévő akváriumban történő eseményeket.

Az alkotók beszámolója szerint hosszú idő óta álmodoztak róla, hogy – igazi természetfilmesek módjára – lassított felvételeket készítsenek a jégmadárról. És természetesen a víz alatt is látni szerették volna sikeres halászatot. Egy hideg, januári napon sikerült megvalósítanunk ezt az álmot. Jeges, ahogy a madarat becézték, olyan barátságos volt, hogy még kézből is etetni lehetett volna.

A jégmadár 20 percenként megjelent, a szokásos faágára ült, onnan figyelte az alatta úszkáló kis halakat, és a tökéletes pillanatban lecsapott.

A stáb egy távolabbi kunyhóból irányította a kamerát, ami tökéletes felvételt készített.

Nyitókép: Illusztráció/Pixabay/Marco Federmann

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva