likeBalaton.hu | 2023.07.26. 14:00
Jön a XXI. Keszthelyi Táncpanoráma
A Keszthelyi Táncpanoráma programjában a Carmina Burana balett mellett a Nap kultusza és a cigányság kultúrája is szerepet kap.

Szeptember 7-10-ig rendezi meg a XXI. Keszthelyi Táncpanorámát a Nemzeti Táncszínház és a Balaton Színház. A fesztiválon három Kossuth-díjas alkotó grandiózus előadása látható.

A rendezvény célja, hogy a balatoni régióban élőknek és pihenőknek is megmutassa a magyar táncművészet sokszínűségét. Az immár hagyományosan megszervezett eseményen az idén is három kiemelkedő táncegyüttes produkcióit láthatja a keszthelyi közönség

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Szegedi Kortárs Balett és a Magyar Állami Népi Együttes érkezik szeptemberben a Balatonra.

A szatmári pásztorok és a cigányság tánckultúrája is megjelenik az egyik előadásban

Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus Martin György eredeti táncgyűjtéseinek ihletésére, a neves tudós munkássága előtt tisztelegve indította el az Élő Tánc-Archívum sorozatát. Az ecsedi láp vidékéről a két legtáncosabb falu, Tyukod és Nagyecsed tánckultúrája mellett a szatmári pásztorok és a cigányság tánckultúráját foglalják össze a Szatmár című néptánc előadásukban, amely szeptember 8-án látható a Balaton Színházban.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

 

Carmina Burana a Szegedi Kortárs Balett darabjában

A Szegedi Kortárs Balett az idén a huszonkettedik éve játszott ikonikus darabjával, a Carmina Buranával érkezik Keszthelyre szeptember 9-én. A Balaton Színházban látható előadásban a civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő, barbár közösség rituálékkal teli életébe pillanthatunk be, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a sors rájuk ró.

A Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana című előadása a XXV. Nemzetközi Kortárs Táncfesztivál megnyitóját követően az Agóra Veszprém Kulturális Központban 2023. május 15-én.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

 

A Nap kultusza elevendik meg a Magyar Állami Népi Együttes előadásában

A Magyar Állami Népi Együttes alkotói huszonegy évvel ezelőtt hozták létre a Naplegendát, egy XXI. századi, kreatív táncszínházi víziót, amely a Nap kultuszát, életünkben betöltött szerepét, égi útjának és az emberi élet menetének, fordulópontjainak kapcsolatát a művészet sajátos eszközeivel jeleníti meg. Az előadásban Nikola Parov friss hangzású, ősi motívumokat használó etno zenéje hallgató. A darab szeptember 10-én látható Keszthelyen, a Balaton Színházban.

A Magyar Állami Népi Együttes
Fotó: MTI/Lakatos Péter

 

Elmaradhatatlan Lakatos János koreográfus és táncpedagógus prezentációja

a Táncoló filmkockák, amelyet a tavalyi évhez hasonlóan a keszthelyi Fő téren díjmentesen tekinthetnek meg az érdeklődők. A tánc- és kultúrtörténeti előadáson szó lesz Bob Fosse-ról, a West Side Storyról, Elvis Presley-ről és Michael Jacksonról is.

A gyerekeket az idén a Rumini című táncjátékkal, az Inversedance-Fodor Zoltán Társulat interaktív előadásával várják. Berg Judit a bátor és talpraesett kisegérről szóló története kalandos utazásra hívja a nézőket a fantázia világába. A darabot szeptember 7-én láthatja a közönség a Balaton Színházban.

Idén a Keszthelyi Táncpanoráma szervezői augusztus 1-ig tartó elővásárlási akcióval készülnek.

 

 

 

 

Nyitókép: A Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana című előadása a XXV. Nemzetközi Kortárs Táncfesztivál megnyitóját követően az Agóra Veszprém Kulturális Központban 2023. május 15-én.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva