Mészáros Annarózsa | 2023.05.16. 14:00
Karamellás popcorn fagyi és a hagyományok 55 év tükrében
55 éves a Jordanics cukrászda Keszthelyen. A kultikus hely mostani tulajdonosaival Lóth Magorral és édesapjával, Lóth Zoltánnal beszélgettünk a hagyományápolásról, a merész újításokról és a legfinomabb fagyiról.

A Lóth család 2007-ben vásárolta meg, így immáron 16 éve működteti a Jordanics Cukrászdát a keszthelyi Pethő utcában.
– Nekem a tavalyi volt a tizenötödik évem a cukrászdában – kezd bele a történetbe Zoltán. – Magorral 4 éve dolgozunk együtt, és most kezdődik részemről az elengedés fázisa. Magor első önálló lépései most vannak, de itt állok mögötte, ha esetleg segítségre lenne szüksége…

Lóth Zoltán és Magor
Fotó: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

De tekerjük vissza még egy kicsit az idő kerekét. 1968-ban nyitotta Jordanics János ezt az üzletet, akkor még csak márccal foglalkozott, ami égetett cukor volt felengedett szódabikarbónával, illetve vízzel. Egy nem szénsavas, de pezsgőital jött így létre – ezzel járta a környező falvakat oldalkocsis motorkerékpárjával. Majd jött a mézespuszedli és pár évvel később a fagylalt.

– Nagyon sok segítséget kaptam édesapámtól eddig is – veszi át a szót Magor – és ezt a szakmát egy életen át lehet tanulni. Rengeteg felmerülő kérdés van, rengeteg dolgot kell megoldani a mindennapokban… hogy a hűtőnek vagy a kávéfőzőnek mi a problémája, ne adj isten a sütőnek… Itt, egy ilyen kisvállalkozásban, teljesen más szakmákban is jártasnak kell lenni. Úgy érzem, már sokat tanultam, egyedül mégis bizonytalan lennék, így jó, hogy támogató közegben vagyok. A célunk továbbra is az igazi, minőségi fagylalt elkészítése, gondosan válogatott, valódi alapanyagokból. Ebből nem engedünk.

– A mi szakmai zsűrink naponta látogat el hozzánk. Megfelelésünk feléjük mutatkozik meg, mert ők azért jönnek ide, hogy őszinte, jó fagylaltot kaphassanak. Elsősorban nem azt nézik, hogy mennyibe kerül, hanem azt, hogy ez nekik mekkora élményt nyújt. Számunkra ez szolgálat: hogy az ő bizalmukat semmilyen módon ne veszítsük el, és ne is éljünk vele vissza.

Fagyi recept lesz a kudarcból

– Minden fagylaltunk sok év eredménye. Megkülönböztetünk vizes- és tejes bázisú fagylaltokat. Mindkettőben hatalmas veszteségek, haragok, stresszek, idegeskedések vannak – sorolja a kihívásokat Zoltán. De büszkén valljuk, hogy a vendégeink 90 százaléka törzsvendég és ők azért jönnek vissza, mert jónak vélik azt, amit csinálunk. Nyitottak vagyunk és változtatnunk is kell a különböző intoleranciák és a tudatosabb táplálkozás miatt, hiszen az ilyen igényeknek is szeretnénk megfelelni – de nem elfelejtve, hogy honnan jöttünk, és mi miatt vagyunk itt.

– Tovább gyűrűzik a mindenmentes igény, és erre is figyelünk – mesél Magor az idei év terveiről. – Mindig felmerülnek új ízek, új ízkombinációk, ezeket pedig ki kell próbálni, kísérletezni kell velük. Például most csináltunk egy karamellás popcorn fagylaltot. Jók a visszajelzések, de én még nem vagyok maradéktalanul elégedett vele, mert tudom, hogy mit kell rajta változtatni, javítani. Emellett tervben van egy Bombardino fantázianevű fagyi is. Melynek ötlete az osztrák hüttékből ered: tojáslikőr, rum és tejszínhab kombinációja. Fagyiban van már elképzelésünk arra, hogy hogyan tudnánk megvalósítani.

A karamellás dió és a szilvásgombócunk is újdonságnak számít. Utóbbi fagyink tavaly debütált és nagyon szerették a vendégeink. Egyébként egy véletlen folyamán jött össze, a szilvafagylalthoz, készítése közben véletlenül tejes alapot öntöttem. Ha már így történt, gondoltam, fahéjazzuk tovább, legyen egy kis kekszes íze is – így született meg végül ez a hibridünk, egy félig tejes-, félig vizesalapú fagylalt.

Zoltán szerint hibákból is születnek eredmények.

– Vagy épp a hibáinkat használjuk fel, hogy eredményesek legyünk. A nagyon “valamilyenes”, nagyon pörkölt, nagyon túlcizellált fagylaltnak nem vagyok a híve. Tehát az, hogy mák, nekem többet jelent, mint egy nagyon túlgondolt és – tupírozott fagylalt. Persze nagy élmény, és van is rá igény, hiszen a vásárlók nem a tölcsérben fogják kombinálni saját maguk a karamellt az eperrel, hanem egy adott tégely fagylaltját, egy ízkreációt fognak választani. Bizonyos tekintetben ebben a kollégák elmentek a falig. Szerintem innen egy kicsit vissza kell lépni és ki kell írni, hogy: málna. És ha a málnára jellemző friss, üde gyümölccsel készült íz visszaköszön, akkor jók vagyunk. Persze, a repertoárunk elég széles, nálunk is sok minden kapható.

Süti is lesz a pultban

Fagyi mellett lesz újra sütemény is a Jordanicsban, amit már most sokan keresnek. A banános Nutella, a Fekete Péter, a csokis kekszes süti és a Velencei álom is hamarosan ínycsiklandón kínálja majd magát a cukrászda pultjában. Illetve néhány klasszikusabb Országtorta is visszakerül a repertoárba: a Balatoni habos mogyoró és az Őrség zöld aranya mellett a Curiositas is biztosan kapható lesz. És ezek a sütemények is mind helyben készülnek.

 

 

Élmény a rátalálás

– Mi az a hely vagyunk, ami nem kézenfekvő, minket meg kell találni. És ennek a megtalálásnak van egy élménye. Tehát ha turista vagy, esetleg először jársz Keszthelyen és szeretnél valamit, amit a helyiek is szeretnek, akkor meg kell keresned, meg kell találnod ezt a kis utcát, ami a Sétálóutcáról nyílik: és ott vár majd rád egy felemelő élmény – foglalja össze Magor a Jordanics Cukrászda arc poeticáját. – A minél helyibb nyersanyagokból, a minél rafináltabb kreativitást felhasználva mosolyt csalni az emberek arcára – ez továbbra is fontos célunk. Mert annál nagyobb dolog nincs, mint az, hogy a vendég örömmel jön ide, hogy olyan élményben legyen része, amit csak mi tudunk adni.

Zoltán így vall a kézműves fagylalt iránti szenvedélyéről.

– Azt élvezem a legjobban, amikor a kertben leszedem a szilvát vagy a fügét, elhozom a cukrászműhelybe, aznap megcsinálom, majd délután én vagyok a pultban, és én adom a vendég kezébe…. ez a legfelemelőbb érzés. És ami igazán leírhatatlan, hogy a vendégünk ennek örül.

 

 

Keszthelyre tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 



Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva