likeBalaton.hu | 2023.05.25. 12:00
Két kör a Balaton körül – egy nap alatt
Állatmentő szervezetek javára gyűjt a bringázó nagyapa a kupagyőztes focicsapat által aláírt mezek árverésével.

1 Balaton – 2 kör – 24 óra, bringával. Az önmagában is különleges teljesítményt több minden is tetézi. A túrát Hegedüs Róbert tavaly született unokája tiszteletére teszi meg. Magával viszi az útra azt a két mezt is, melyeket két állatmentő, állatvédő szervezet támogatására bocsájt licitre.

Fotó: Hegedüs Róbert

 

Az idei Magyar Kupa győztes ZTE labdarúgó csapat minden tagja aláírta azokat a mezeket, melyeket árverésen ajándékoz majd el Hegedüs Róbert az út után. A lelkes szurkolók számára minden bizonnyal nagy kincsnek tartott felsőkkel és a rendkívüli sportteljesítménnyel az állatmenhelyekre és a szerető gazdára vágyó kutyákra szeretné felhívni a figyelmet.

– A befolyt összegből az Együtt egy életért, ártatlan állatokért Egyesületet és a Meggyeserdei Menedék Alapítványt szeretném támogatni – árulta el Hegedüs Róbert. Ő maga innen fogadta be Fidót, aki természetesen az út előtt és majd megérkezéskor is kap szerető simogatást.

Tour de Rebeka – e nevet adta a kihívásnak a nagypapa, melyet tavaly indított el, hagyományteremtő céllal, unokája tiszteletére és egészségére. A tavaly nyári első túrát egyébként nyugodtan végig aludta az egyébként gyakran fel-felébredő, akkor pár hónapos csecsemő.

A pünkösdi hétvége szombatján éjjel pattan biciklire Hegedüs Róbert Keszthelyen, a Tour de Rebeka – 2 kihívásra. A déli part irányába kezdi az egy napos, két körös bringatúrát.

Fotó: Hegedüs Róbert

 

– Azt tervezem, hogy ha kettő-fél három körül elindulok, akkor délután kettő óra körül érek vissza Keszthelyre. Az első körben nem lesz kísérőm, mert egy kört bárki le tud tekerni egy nap alatt – mondja mosolyogva – de a második úton már lesz útitársam. Ezt az etapot az északi parton kezdem. Úgy kalkuláltam, hogy éjfél körül érkezem vissza Keszthelyre, de még az is lehet, hogy korábban hazaérek. Trekkingbiciklivel indulok el az első körre, majd a második kört az új országúti bringámmal teszem meg. A tavalyiból sokat tanultam: akkor a csomagtartóra tett táska zavart a tekerésben, ezért most nem viszek magammal annyi cuccot. Egy hátizsákban el fognak férni a legszükségesebb dolgok: folyadék, zabkása, müzliszeletek. A pihenőhelyeket – és időket is tudatosabban megtervezem a tavalyi úthoz képest.

Felkészülésként egyébként a minap elugrott ebédre sült halat enni Keszthelyről Aszófőre, majd haza, olyan természetességgel, mint aki a szomszédos vendéglőbe ugrik be egy menüre. De ugyanilyen természetességgel beszél a nagy kihívás teljesítéséről, s arról is, hogy milyen fontos, hogy az ember segítsen másoknak.

– A két egyedi mezre külön-külön lehet licitálni. Mindkét felső induló ára 10.000 Ft, a tét 5.000 Ft-ként emelkedhet. A túrát május 27-én szombat hajnalban indítom, a licitálás vasárnap délig tart majd. Vannak más segítők is: a keszthelyi Green Zone kerékpárbolt és szervíz is elkötelezett híve az állatvédelemnek. A boltban van egy doboz, az ebbe bedobott adományokból támogatnak élelemmel egy kutyamenhelyet. Az is nagyon fontos, hogy nem csak pénzbeli támogatást szeretnék gyűjteni a két állatmenhelynek a licitálók segítségével. Arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy kutyusokat is lehet(ne) örökbe fogadni.

A lelkesedés és kitartás mellett azért azt is elárulta Hegedüs Róbert, hogy mélypontok voltak a tavalyi túrán, de erőt adott neki a jelmondat, s az a szellemiség, melynek jegyében idén is útnak indul: „a szeretet ereje mindent legyőz.”

 

Licitálni itt tudsz:

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Nyitókép: Hegedűs Róbert – hivatalos

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva