Péter B. Árpád | 2023.07.06. 12:00
Megkezdte működését a bűnmegelőzési iroda Keszthelyen és Zalakaroson
Megkezdték működésüket a nyári bűnmegelőzési irodák Zalában, Keszthelyen és Zalakaroson. Augusztus 20-ig ezúttal is fiatal önkéntesek segítenek, hogy mindenki pihenése zavartalan és önfeledt lehessen.

Tóth László r. őrnagy, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályvezetője lapunknak elmondta, Zalakaroson, illetve a nagykanizsai strandon a sármelléki kortárs segítő táborban felkészített 42 fiatal járul hozzá a biztonsághoz. Közülük 24-en idén jelentkeztek először, a többiek visszatérők.

A közreműködő fiatalok egy csoportja a keszthelyi iroda megnyitásakor
Fotó: Péter B.Árpád

Van köztük nyelveket jól beszélő diáktolmács, hiszen „nemcsak a rendfenntartás fontos, hanem a segítség, az útbaigazítás is”, fűzte hozzá Tóth László, leszögezve: amikor az iroda működik, szinte nem történik bűncselekmény. Hosszú évek tapasztalatai alapján arra hívta fel a strandolók figyelmét: autójukban még néhány percre se hagyjanak gyermeket, vagy házi kedvencet.

Dr. Farsang Boglárka, Keszthely frissen beiktatott rendőrkapitánya arról szólt, huszonkét éve működnek bűnmegelőzési irodák Zalában, s akkoriban „óriási szükség volt ezekre, hiszen strandi lopások napi szinten előfordultak”. Ezzel szemben tavaly egyetlen vagyon elleni bűncselekmény sem történt, amíg a fiatalok a terepen teljesítettek szolgálatot.

Ők ma már jobbára az elveszett tárgyak tulajdonosainak felkutatásával foglalatoskodnak, tavaly például 19 mobiltelefon „talált rá” gazdájára a segítségükkel. Az alezredes hozzátette: Keszthelyen idén is mintegy ötvenen jelentkeztek a nyári szolgálatra, s ők a kastélyparkban, a sétálóutcán, a piacon és a parkolókban is ügyelnek majd a biztonságra.

Bíznak abban, hogy idén is nyugodt lesz a szezon. Balról Manninger Jenő, jobbról dr. Farsang Boglárka és Tóth László a keszthelyi iroda megnyitásakor
Fotó: Péter B. Árpád

Manninger Jenő, Keszthely polgármestere felidézte, akárcsak a korábbi években, tavaly is sikeres volt a program, amely fontos abban, hogy a vendégek és az itt élők biztonságban érezhessék magukat.

Nyáron ez különösen lényeges a strandokon, és a tavalyi eredmények azt mutatják: nem történt bűncselekmény a turisztikailag frekventált területeken, amiben a rendőrség munkája mellett a fiataloknak is elévülhetetlen érdemei vannak.

Keszthely és Zalakaros is támogatja a bűnmegelőzési irodák működését: mindkét önkormányzat vállalta például a közreműködők étkeztetését.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: zaol.hu
Nyitókép: Péter B. Árpád/zaol.hu

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva