Mészáros Annarózsa | 2023.03.17. 08:00
Szobácskából Emlékház – tisztelgés Szendrey Júlia előtt
14 négyzetméterről 65 négyzetméteresre bővült Szendrey Júlia emlékét őrző és ápoló bemutató tér Keszthelyen.

Szendrey Júlia, a „feleségek felesége” 1828. december 29-én született Keszthelyen.

 

Már 1909-ben Csák Árpád régész azt javasolta, hogy nevezzék át az Újmajort Júlia-majorrá, s helyezzenek emléktáblát a szülőház falára. Azonban ez csak 1923-ban került fel az épület falára, a Petőfi-centenárium ünnepi sorozatának záró eseményeként. Az Újmajor pedig csak 1973-ban kapta meg előbb a Szendrey-telep, majd 2016-ban a Szendrey-major nevet.

1969 májusában, dr. Petánovics Katalin néprajzkutató szakmai közreműködésével, a Balatoni Múzeum égisze alatt nyílt meg a majorsági épületben Szendrey Júlia emlékszobája a Nemzeti Múzeumtól kölcsönzött tárgyakkal berendezve és a Múzeum ide vonatkozó képeinek másolataiból. Ez a tárlat két éven keresztül volt látogatható. Majd 1978 szeptemberében ismét megnyílt az emlékszoba, s 1981-ig működött, látogatható volt, bár anyaga igen szegényes volt.

Hosszú szünet után, 2009. március 13-án nyílt meg a mostani átalakítás előtti szoba. A Szendrey emlékszoba gazdája, kezelője most a Georgikon campus. Az egyetemnek köszönhetően 2023. március 15-től egy kibővült, megújult, az emlékszobából emlékházzá nőtt mementót látogathat a nagyérdemű.

 

Nézd meg az emlékházról készült képeinket!

 

 

Keszthelyre tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 



Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva