Juhász-Léhi István | 2023.08.17. 16:00
Kinizsi Pál után kutatnak a régészek Nagyvázsonyban
Augusztus 21-én veszi kezdetét az idei ásatási szezon Nagyvázsonyban, ami a tervek szerint egészen szeptember 23-áig tart a helyi Szent István-templom mellett. A rendhagyó idegenvezetéssel egybekötött megnyitórendezvényt szeptember 2-án tartják.

Kandikó Csanád helytörténész, jogász, a Kinizsi-sírkutatás projektvezetője a Veol kérdésére elmondta, 1708-ban Kinizsi Pálnak a nagyvázsonyi Szent Mihály-kolostorban lévő sírját kincskeresők feldúlták, és a sír mellett szétszórt csontokat – ami egyrészt Kinizsi Pálhoz, másrészt a szintén Szent Mihály-kolostorban eltemetett Horváth Márkhoz tartozik – jeltelen sírban, a nagyvázsonyi Szent István-templomban temették újra. Ezeknek a maradványoknak indulnak most a nyomába a régészek.

 

Az első ásatási szezon – amelyen 30 önkéntes vett részt 17 országból – tavaly augusztus 22-én, Kinizsi Pál nagyvázsonyi jelenlétének 550. évfordulóján vette kezdetét.

– Az ásatást és a régészeti tábort a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület szervezte, amelynek elnöke Kandikó Rita, s az egyesület biztosította az önkénteseket is, míg a Laczkó Dezső Múzeum az ásatást vezető régészt, Pátkai Ádám Sándort „adta” és „adja” – emlékeztetett a szakember. Mellette szintén ásatásvezetőként volt és lesz jelen Győrffy-Villám Zsombor, a Pécsi Janus Pannonius Múzeum régésze, aki Pátkai Ádám Sándorhoz hasonlóan a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusz hallgatója.

A Szent István-templom sírkertjét kutatják

Kandikó Csanád elmondta, a tavalyi év sikeresen zárult, sok új leletet sikerült fellelniük, és sok újdonságot tudtak meg Nagyvázsony helytörténetéről is. Azt is tudták, hogy ez az ásatás nem egy egyszeri alkalom.

– Reményeink szerint ez több évig, akár egy évtizedig is eltarthat, ha a megfelelő anyagi fedezet is rendelkezésre áll – fogalmazott. – Végső soron Kinizsi Pál maradványait szeretnénk fellelni, de még van több helytörténeti érdekessége is az ásatásnak. Az egyik ilyen például a Vezsenyi családnak a sírköve, ami az írott források alapján a templom hajdani sírkertjében volt eltemetve, de további érdekességeket is rejthet a Szent István-templom sírkertje. Ilyen például a volt település és a temető határa, a település kiterjedése, és magának a sírkertnek a kiterjedése, amit eddig még nem sikerült teljes bizonyossággal azonosítani.

Rákérdeztünk: mi az eddigi „kedves lelete” a projekt kapcsán? Kandikó Csanád úgy válaszolt: dolmányban, egy kabátban találtak meg egy férfit, akinek csontvázán még fellelhetők voltak a ruhamaradványok. A pityke, a gombok úgy erodálódtak, hogy konzerválták a szövetet is. Reményeik szerint a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum restaurátorai ezt a dolmányt restaurálni tudják, illetve szabni tudnak egy ehhez hasonlatos korabeli dolmányt, amit majd be tudnak mutatni.

– Ez a XVIII. századi férfisír volt az egyik legnagyobb kuriózuma az ásatásnak – árulta el. – Emellett találtunk rengeteg érmeleletet, többek között ókori római érméket, az 1940-es évekből származó magyar, illetve német érméket is.

Bemutatják az ásatásokat

A feltárások folytatódnak: augusztus 21-én veszi kezdetét az idei ásatási szezon, ami egészen szeptember 23-ig tart. A hivatalos megnyitó szeptember 2-án, szombaton délután 5 órakor lesz. Az ásatás helyszíne a nagyvázsonyi Szent István-templom egykori temetője. A program ingyenes, abba bárki betekinthet, ugyanakkor ásatási időben még egy idegenvezetés is garantált magyar és angol nyelven, szükség esetén akár olasz nyelven is. Az ásatást Győrffy-Villám Zsombor és Pátkai Ádám Sándor régész vezetik. A Kinizsi-sírkutatással párhuzamosan, szeptember 4-től Győrffy-Villám Zsombor vezetésével a temetőtől pár száz méterre, az út másik oldalán Nagyvázsony római kori emlékeit is feltárják.

Bizonyosnak tűnik az is, hogy napokon belül 29 önkéntes érkezik 17 országból Nagyvázsonyba, akiket a Fekete Sereg koordinál majd. Az esemény hivatalos megnyitórendezvénye szeptember 2-án, szombaton 17 órakor kezdődik, amelyet rendhagyó idegenvezetés követ.

Forrás: veol.hu

Nyitókép: veol.hu

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva