Kovács Emőke | 2024.04.22. 10:00
A balatonendrédi csipke egyedülálló története
A Balaton partjától nem messze, varázslatos somogyi dombok között bújik meg Balatonendréd, ahonnan a világhírű endrédi csipke rendhagyó útjára indult a két világháború közti időszakban. Az első csipkeverő tanfolyamot a falu református lelkésze, Kájel Endre kezdte el 1908-ban.

Az elsődleges cél az asszonyok munkába való bevonása, foglalkoztatása volt. Kezdetben a református paplak egyik szobájában tevékenykedtek, majd nagyobb és ismert közösséggé formálódtak, idővel termékenynek is bizonyultak, profitot termeltek és az országos piacon kívül a nemzetközi térbe is kiléptek. A budapesti Iparművészeti Múzeum mintákkal és szakmai tanácsokkal segítette az endrédieket. 1911-ben az Országos Háziipari Szövetség bejegyezte a „Kájel csipkegyártó csipketelepet”.

A balatonendrédi csipkeverõ iskola. – Balogh Rudolf fölvételei. Csipkeverés a szabadban. http://keptar.oszk.hu

Később folyamatosan érkeztek a megrendelések. Egy magyar fehérnemű-kereskedő jóvoltából az endrédi csipke Nyugatra is eljutott. Az 1920-as évektől Kájel Endréné Koroknai Zsófia irányította nagy sikerrel a csipkézést. Ebben az időszakban a gépi csipke kezdte kiszorítani a kézimunkát.

Kájel Endre az egyik országos lapnak így nyilatkozott 1924-ben: – A balatonendrédi csipke világhírű. Mindössze Magyarországon nem ismerik. Harmincegy telepe van szerte az országban. Kisújszállás, Abádszalók, Debrecen, Balkány, Szólád, Sárrétudvari, Monostorpályi, és a harminc többi telep filiája az endrédi csipke parókiának. Engem már csipkés papnak hívnak mindenütt. Tizennyolc év óta rögeszmém, hogy a magyar falu asszonyainak és leányainak a különös magyar csipkével kenyeret adok a kezébe és megnemesítem a magyar falu levegőjét ezzel a művészettel. Tizenöt esztendeig nevettek rajtam. Három évvel ezelőtt észrevették, ma én nevetek és büszkén mutatok rá, hogy a harmincegy telepen majdnem hétszáz képzett magyar falusi leány és asszony ujja alatt készül a habos csipke és indul a világot meghódítani. Több mint száz szaktanítónőt képeztünk, akik intelligens vezetői harmincegy falu asszonyának a lelkiekben és az utolérhetetlen művészetben.

Forrás: balatonendred.hu

Kájel Endréné ebben az időszakban már nem sablonok alapján, hanem egyedi tervezésű minták alapján dolgozott az asszonyokkal. Ekkor született meg az endrédi csipkére jellemző hópehely, ibolyalevél, pávafarok, pillangó, tulipán, napraforgó, cserfalevél, fenyőág motívum. Ebben az időben már számos hazai kiállításon szerepeltek és vetélytársai lettek a nagy múltú francia és belga csipkének.

Idővel külföldi tárlatra is eljutottak, így nyerték meg 1938-ban a berlini Világkiállítás nagydíját. Több neves megrendelőjük közül az angol királynőt emelhetjük ki, de a csipketelepi vendégkönyv is számos hírességét nevét őrzi, mint Izabella főhercegnő vagy gróf Festetics Sándor.

Az endrédi csipke egyedülálló felfutása egészen a második világháborúig tartott, majd az 1950-es évek elején Kájel Endrét nyugdíjazták, ekkor a csipketelep vezetését a régóta ott munkálkodó Gecsei Lídia vette át. Kájel Endréné is haláláig – 1984-ig – rendületlenül csipkézett. Endréden tovább élt a csipkeverés hagyománya, ha nem is olyan erőteljesen, mint a két háború között.

A balatonendrédi csipkeverõ iskola. – Balogh Rudolf fölvételei. Remekbe készült csipke.

Az endrédi csipkeverés mestersége generációkon át öröklődött, s az 1990-as évek közepén a helyi általános iskola pedagógusai felismerték: ezt az országosan unikális értéket be kell emelni az iskolai tantervükbe. Így lett az oktatási anyag része Endréden a csipkeverés mestersége. 1996 óta Kájel Sára vezetésével megnyílt a csipkeház, az endrédi lányok többsége pedig gyorsan forgatja a klöpplit – a hüvelyes verőfát – a csipkeverő párnán. A több mint 100 esztendőre visszatekintő egyedülálló hagyomány elnyerte a Somogyország kincse címet és a megyei értéktár részét képezi. A 21. században ritka és becsülendő, hogy múlt századi értékes hagyományok tovább élnek és éltetnek közösségeket – ezért is egyedülálló az endrédi csipke története.

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

 

Forrás: zaol.hu
Niytókép: balatonendred.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva