likeBalaton.hu | 2021.10.03. 11:00
Balatoni óriáspontyokból nyílt kiállítás
A IX. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny nulladik napján nyílt meg Révfülöpön, a szabadtéri színpad szomszédságában található RévArt Galériában a Balatoni Óriáspontyok Arcképcsarnoka elnevezésű fotókiállítás.

Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításhoz kapcsolódó tárlat 30 olyan pillanatot tár a látogatók elé, melyek a verseny elmúlt évei során ihlették meg a fényképet készítő fotóst – tudósít oldalán a balatonihal.hu.

– Nehéz volt válogatni a többszáz rendelkezésre álló kép közül – mondta a megnyitón Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. A megörökített pontyok mindegyike csodaszép példány, mely a kifogójának eufórikus élményt nyújtott, a vízkezelő számára pedig nagyon sok hasznos információval szolgált.

Az egyik kiállított fotó – a verseny csúcstartó hala és a horgász: Szabó István
Fotó: Facebook/NBBH

A fotókról visszaköszönt néhány olyan arc, akiket a látogatók között is felfedezni véltünk, ez pedig nem a véletlen műve. Több résztvevő ugyanis eltökélt, hogy a IX. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyen megfogja élete halát, ami talán a bűvös 30 kilogrammos álomhatárt is átlépi.

Az idei horgászversenyről itt olvashatsz részleteket!

A kiálltás október 9-ig látogatható.

Nyitókép: balatonihal.hu – hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva