MW | 2023.07.23. 10:37
Barabás Imre és Rohács Luca a Balaton-átúszás első célba ékezői
Vasárnap reggel hét óra után pár perccel vízbe ugrottak az első úszók Révfülöpnél a 41. Balaton-átúszáson. A férfiaknál Barabás Imre teljesítette elsőként a klasszikus távot 1 óra 5 perc 37 másodperces idővel, míg a nők közül Rohács Luca ért elsőként a boglári célba. Kilenc órakor az első SUP-os próbázó is célba ért.

Érdekességek az idei átúszásról

Az idei, 41. Balaton-átúszásra közel 12 ezer résztvevőt várnak a három táv valamelyikére, köztük Novák Katalin köztársasági elnököt is. A nevezők 39 százaléka nő, míg a próbázók 61 százaléka férfi, a magyar nevezők csaknem harmada a fővárosból érkezik. A balatoni településekről a nevezők mindössze 10 százaléka érkezik, közülük Veszprém a legaktívabb, ahonnan 520 indulót várnak vasárnap. Ezernél is több hazai településről és 49 országból érkeznek majd a Balatonhoz a tömegsportolók. A legidősebb férfi és női induló is 86 éves. A klasszikus táv átlagos úszóideje 2 óra 50 perc, de kicsivel több mint három óra alatt beér az úszók 75 százaléka.

1979 óta több mint 217 ezer próbázó teljesítette a távokat, akik több mint 1,1 millió kilométert úsztak. A rendezvényt 200 hajóból álló úszófolyósó és 1500 fős rendező- és szervező csapat biztosítja. Három kórházhajó is ügyel az indulók biztonságára 60 fős orvosi és ápolói gárdával a fedélzeten.

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva