Sándor Tünde | 2024.04.24. 12:00
Balatoni nyaralás: az olcsóbb szállások már jól fogynak, és meglepő, hogy még mi
A balatoni szállások ára nagyon különböző mértékben változott.

 

Nem véletlen, hogy mostanában gyakran cikkeznek a szakmai lapokban arról, hogy egyik vagy másik nagy balatoni szálloda menedzsmentjét lecserélték, a váltásoknak nyomós oka van – fogalmazott egy balatoni vendéglátó, utalva arra, hogy más idők járnak a tó környékén is.

Balaton

Karnyújtásnyira van a balatoni nyár, a szállásfoglalások júliusra és augusztusra már beindultak, a június még kérdéses időszak / Fotó: Shutterstock

Balatoni szezon új kihívásokkal

Egyre élesebb a verseny a vendégek kegyeiért, a világpolitikai és gazdasági változások nyitott, gyorsreagálású szakembereket igényelnek a balatoni turizmusban is.

– Aki nem bír lépést tartani ezekkel a piaci változásokkal, attól bizony elköszönnek a tulajdonosok – mondta Antal Bernadett, az alsóörsi Wellness Hotel Laroba igazgatója. A szakember szerint szemléletváltozásra már csak azért is szükség van, mert a szállodák költségei jelentősen megnövekedtek, egyre hosszabb az a holtidőszak, amikor veszteséget termelnek.

Az utóbbi években a hotelek energia- és vízköltsége megháromszorozódott, de csak azoké, ahol időben elkezdték az energetikai korszerűsítéseket. Ahol nem vágtak bele időben ilyen beruházásokba, ott még ennél is nagyobb mértékben nőttek a költségek.

– A balatoni, turisztikai vállalkozóknak is hozzá kell szokni, hogy a globális piaci helyzet az eddigieknél gyorsabban változik, ennek hatása pedig a korábbiaknál gyorsabban gyűrűzik be a tópart turizmusába is – fogalmazott Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke, akinek tapasztalatai szerinte a balatoni vállalkozók most jó hangulatban, bizalommal tekintenek az idei szezon elé. A külföldi kereslet növekedése segít abban, hogy a nyári szezonban ne legyen gond a turizmusban.

Jellemző szálláshelyi árak

 

A Wellness Hotel Laroba nyári foglalásainak száma például a tavalyihoz képest 30 százalékkal emelkedett az idén.

– A nagy kérdés az őszi és a téli időszak lesz, a gyorsan változó gazdasági helyzet ronthat a mai kilátásokon – mondta Antal Bernadett.

Idén a tavaszi szezonban mindössze 5 százalékos áremelés volt az alsóörsi hotelben, ez megegyezik a piaci átlaggal. Ugyanakkor a nyári szezon árai is csak 10 százalékkal emelkednek – mondta Antal Bernadett, hozzátéve, hogy – ekkora drágulást el fog viselni a piac, elsősorban azért, mert egyes szállodákban megjelentek ismét a külföldi turisták. Míg az átlagos magyar vendég jellemzően 3-4 napot marad a szállodában, addig a cseh, szlovák, osztrák, finn turisták közül sokan 14 napot akár.

Holtszezon ellen attrakciókkal

– Mindeközben a holtszezonokat is egyre jobban próbálják kihasználni a balatoni turizmus szereplői. Idén tavasszal már több tucat olyan rendezvényt szerveztek a régióba, amelyek több ezer turistát vonzottak – összegezte a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke. – A kulináris és sporteseményeket a Nyitott Balaton akció keretében is népszerűsítették, a kampány tapasztalata az, hogy az emberek a korábbiaknál is szívesebben jönnek a Balatonra, feltéve, hogy a megemelkedett árak mellett, a számukra kínált programok színvonala is magasabb a korábbiaknál.

A Balaton Fagyija választás például minden évben megmozgatja a turistákat és százalékokban mérhető forgalomnövekedést jelent a résztvevő cukrászdáknak is. Fekete Tamás szerint, az ilyen típusú kampányok némileg tompíthatják azokat az áremelkedéssel kapcsolatos hatásokat, amelyek be fognak gyűrűzni idén nyáron is.

Balaton kerékpárral

Többféle program, attrakció és rendezvények kellenek a Balatonhoz is, ahol aktívak a vendéglátók, van forgalom is / Fotó: Shutterstock

Különböző mértékben drágultak a balatoni szállások

– Az április közepéig megtett nyári foglalások alapján a bruttó szobaárbevételből és a vendégéjszakákból számított átlagos foglalási ár fejenként egy főre idén 12,5 ezer forint, ami tavalyhoz képest közel 10 százalékos növekedést jelent –momdta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője.

A szállásdíjak településenként is nagyon eltérők, illetve egy-egy település átlagárait is jelentősen befolyásolja, hogy a szálláskínálatban milyen arányban vannak a különböző szállástípusok (hotel, apartman stb.) és kategóriák (például 4-5 csillagos hotelek), és mit választanak a vendégek.

 

A pillanatnyi állás szerint a bent lévő foglalásokból számolva jelenleg az apartmanokat foglalták többen, tehát összességében most alacsonyabb árat látunk ahhoz képest, amit majd a szezonhoz közeledve és a szezon alatt, amikor már a hotelek is nagyobb arányban mennek, hiszen elfogytak az olcsóbb szálláshelyek.

Az eddigi előfoglalások darabszáma alapján a top 10 balatoni település listáját Siófok, Balatonfüred, Hévíz trió vezeti, utóbbi a legkisebb mértékű éves árváltozással a Szallas.hu adatbázisában.

A különböző szállástípusok különböző mértékben, 5,5-11 százalékkal magasabb átlagárakkal szerepelnek a foglalásokban.

 

Érkeznek már foglalások júliusra és augusztusra?

Az eddigi balatoni nyári foglalások zöme júliusra (47 százalék) és augusztusra (34 százalék) szól, a június (17 százalék) iránt egyelőre kisebb a kereslet. Általánosnak mondható, hogy a júliusi és augusztusi dátumokat foglalják előre a nyári hónapok közül nagyobb mértékben. Ugyanakkor idén erősödő trend a last minute foglalás, az év eddigi részében a foglalások jelentős részét az utazás dátumához közel, nagyjából egy hónappal vagy annál is kisebb időablakkal tették meg. Az előző évekhez hasonlóan a júniusi dátumok iránt még nem kiugró a kereslet.

A júniusi számokra hatással lehet még

  • a pünkösdi hosszú hétvége közelsége,
  • a bizonytalanabb időjárás
  • és a Balaton vizének hőmérséklete is.

Jellemzően a családosok és a nagy társaságok foglalnak a legkorábban, ők önálló medencével vagy jakuzzival rendelkező házakat keresnek, és a legnépszerűbb szállásokat hamar elkapkodják.

balatoni nyaralás

Hévíz az egyik legnépszerűbb település a régióban, mégis alig drágult idén / Fotó: Shutterstock

Mennyivel kerül többe idén a fagyi?

Már javában készül május 10-i Balaton Fagyija versenyre Pálfi Attila, a balatonmáriafürdői Florida Fagyizó tulajdonosa is. Mint emlékeztetett: a húsvét nyári meleget hozott és olyan forgalmat, hogy egy időre félre kellett tennie a receptek kipróbálását, és napokig csak a normál hétköznapi fogyasztás kielégítésére tudtak koncentrálni.

– A mi konkurenciánk az időjárás, elkészíthetem én a világ legjobb fagylaltját is, ha rossz az idő, nem lesz keletje – mondja a Balatoni Fagyija cím korábbi nyertese.

Balaton fagyija

A Balaton fagyija verseny korábbi nyertese idén is megméretteti magát / Fotó: Shutterstock

 

– Nagyon fontos, hogy amikor elindul a szezon, az emberek melyik fagyizót veszik célba. Itt számít a minőség, a jó alapanyagok, az ízek, amiért az ország legtávolabbi pontjából is visszajönnek hozzánk. Egy évben alapvetően egyszer árazunk – folytatja Pálfi Attila –, és egy idényen belül igyekszünk tartani ezt az árat, de rengeteg változás jöhet egy év alatt. Idén 10 százalékot emeltünk az árainkon, de az a tapasztalatom, hogy ha már az emberek eljönnek a Balatonra, nem azt nézik, hogy 550 vagy 580 forint egy gombóc fagyi, hanem szeretnének ezért az árért tisztességes terméket kapni, a színvonalat értékelik – fogalmazott Florida Fagyizó tulajdonosa.

 

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

 

Forrás: vg.hu
Nyitókép: Kállai Márton

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva