Talán az kevésbé ismert, hogy Eötvös Loránd megszerkesztette hihetetlen érzékenységű műszerét, a torziós ingát, amellyel méréseit a befagyott Balatonon végezte. Az első nagyobb területre kiterjedő Eötvös-inga mérésekre 1901 telén, a Balaton jegén került sor. Az eredményekből megállapították, hogy a tó tengelyével párhuzamosan egy tektonikai vonal húzódik.

Eötvös a tükörsima jégfelület miatt választotta a Balatont kísérleti helyszínéül. A torziós ingát ismerték már Eötvös előtt is: egy torziós fonálon vízszintes pálca függött, két végén azonos tömegű testtel. Ez az inga a nehézségi erőtér irányába állt be a kísérletek során. Azonban nem mutatott pontos mérési eredményeket. Ezt a szerkezetet tökéletesítette Eötvös, a Föld mélyében levő anyagok tömeg eloszlásában mutatkozó egyenetlenségeknek megfelelően. Ezért kellett olyan helyszín, ahol a földfelszínhez közel nincsenek egyenletlenségek. Így esett a választása a téli, befagyott Balatonra.

Az előre megtervezett és összehangolt expedícióban, melyet 1901-ben kezdett meg, több, kiváló, nagynevű segítője is akadt: Cholnoky Jenő, földrajztudós, Kövesligethy Radó és B. Harkányi Béla, csillagászok is vele tartottak. A műszert a jégen egy lécvázra feszített sátorban állították fel. Nappal – a hőmérséklet ingadozás miatt – nem tudtak mérni, ezért a kísérletet az éjszakára időzítették. Így az ingának felállított sátor mellett egy lakósátrat is használtak, amely egy petróleumkályhával fűtött deszkabódé volt, s az éjszakát egy balatoni halász is velük töltötte.

Az első gravitációs méréseket 1901 január 26-ról 27-re virradó éjjel végezték, majd folytatták március elejéig, amíg az olvadás nem hiúsította meg vállalkozásukat. Két évvel később, 1903. január végén újabb expedícióba kezdtek, amelyeket ezúttal mágneses megfigyelésekkel is kiegészítettek. A tudósok két kis faházikót szállítottak szántalpakon a jégre, általában helyi halászok segítségével. Az egyik házban állt a torziós inga, a másikban olykor-olykor megpihentek.

Fotó: Fortepan/Bojár Sándor

A Lóczy Lajos földrajztudós által újtára indított 32 kötetes Balaton nagymonográfiának I. kötetében összegezték Eötvös megfigyeléseit, elsősorban azt a felfedezést, hogy a tó tengelyével párhuzamosan egy tektonikai vonal húzódik. Ez lett egyébként az Eötvös-inga használata által megszületett első földtani eredmény.

A módszer igazi sikerét az 1916-os morvamezői mérések hozták meg, segítségével kőolaj- és földgázlelőhelyeket találták. Így vált az Eötvös-féle balatoni inga a nyersanyagkutatás kiemelt eszközévé. De az inga mérései Albert Einstein relativitáselméletének egyik alapelvét is igazolták, ezért nevezte Einstein Eötvöst a klasszikus fizika fejedelmének. A Balaton mellett a füredi Panteon fehér márvány emléktáblája – melyet 1959-ben a Magyar Tudományos Akadémia és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat állíttatott – emlékezteti a látogatókat a fizikus báró nagy tettére.

Később a Balaton jegéről szóló legteljesebb természettudományos összegzést Eötvös Loránd expedíciójának földrajztudós kísérője, Cholnoky Jenő írta meg, mely munkája napjainkban is jól használható. Szemléletesen, de tudományos alapokra helyezve szemléltette a tó befagyásának folyamatát: „Amikor a Balaton kezd befagyni, rendesen csúnya, viharos, változatos időjárás van. A csendes, derült, hideg éjszakán át keletkezett első jéglemezt a következő napok vihara rendesen feltöri s a déli partok felé tereli a jégdarabokat. Ott sokszor az ilyen vékony jég méteres tábláit sűrűn egymáshoz nyomja, mint ahogy a zsindelyek feküsznek a háztetőn s aztán éjjel a darabok összefagynak s igen kellemetlen, rögös felszínű jég keletkezik.

Az ilyen, vastag erős jégpáncélt azonban a halászok elkerülik, mert a jég alsó lapja is sokáig egyenetlen, nagy darab jegek nyúlnak ki belőle s ezekben a jég alatt húzott háló megakad. Nemsokára végleg befagy a tó, a jégben persze sok az egyenetlenség. Régibb jégtáblák összefagyását, néha egy-egy, deciméter vastag tábladarab feldobódását és odafagyását lehet látni. Fagyás közben eshetett a hó s a hó fehér, légbuborékokkal telt halmaza szintén belefagy a jégbe. Néha valóságos mozaik a jég felszíne, a hóesés közben összefagyott kis jégtáblácskák szorultak egymáshoz. Amikor a jég már két deciméter vastag, akkor a legerősebb vihar sem képes feltörni. Ilyenkor kezdődnek aztán a legnagyszerűbb tünemények…”