Koszorus Rita | 2024.04.23. 12:00
Egy hónappal korábban kezdődhet a szüret a balatoni gazdák szerint
A szokatlan meleg miatt egy hónappal előbbre tart a szőlő a dél-balatoni ültetvényeken. Kiemelten figyelnek a kártevők irtására.

Idén előbb kezdődhet a szüret, egy hónappal előbbre tart a szőlő a dél-balatoni ültetvényeken a megszokottnál.

Az időjárás azonban bizonyos kártevőknek is kedvez, így már meg kellett kezdeni a védekezést is.

– Elindult az intenzív hajtás a múlt hét vége felé, berobbant a szőlő. Már márciusban nagyon jó volt az idő, ebből tudhattuk, hogy előbb meg kell kezdeni a munkákat az ültetvényen. A törzstisztítás már a fiatalabb szőlőknél megtörtént, az idősebbek is sorra kerülnek, erre mi készültünk gépesítéssel és a mai nap elindult a gépi törzstisztítás – mondta Bujdosó Ferenc borász.

Hajtásnak indult a szőlő

– Az extrém melegnek köszönhetően a fenológiai fázisok előrébb tartanak két három héttel – mondta Országh Bernát borász.

– Most ott tart a szőlő április végén, ahol május közepén kellene. Emiatt a növényvédelmet is előbb kezdtük meg a szőlőkben, hiszen a szokatlan meleg miatt a kártevők is aktívabbak. A borvidéken már találkoztak lisztharmattal, de a kedden érkezett lehűlésben bíznak, hiszen az lassíthat rajta. Előbb el kellett kezdeni a növényvédelmet, két permetezéssel előrébb vagyunk már. Öröm az ürömben, hogy a rettentő nagy melegben annyira nőtt a szőlő, hogy az atka szája alól kinőtt a növény, úgyhogy attól legalább nem kell tartani – részletezte Trunkó Ferenc.

Abban mindegyik szőlősgazda egyetért, hogy előbb lesz idén szüret, mint azt megszokhatták a borvidéken. Már a megelőző években is augusztusban szedték a csabagyöngyét és az irsait.

– Persze még távol van, de mi a 2018-as nagyon korai szüretre készülünk. Szerintem már július végén elkezdhetjük szedni a korai fajtákat – tette hozzá Bujdosó Ferenc.

Fotó: Bujdosó Pincészet

Megelőzhetőek a betegségek

– Minden betegség előbb jelentkezett a szőlőültetvényeken is a szokatlanul enyhe időjárás miatt – mondta megkeresésünkre Tóth István, kaposvári növényvédelmi szakmérnök. – Szerencsére a szőlészek számára elég komoly választék van preventív mély hatású felszívódó szerekből, kuratív szerekből, amelyek hatékonyak, ha már ott van a betegség – vélekedett a szakember. Aki azt javasolta a szőlészeknek, hogy ne ismétlődjön meg a tavalyi év, mindenképpen figyeljenek oda megelőző védekezésekre.

Receptek, melyeknek titkos összetevője is lehet egy kis bor.

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: illusztráció/Shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva