likeBalaton.hu | 2024.04.13. 16:00
Ingyenes ZamJam, Bagossy bringatúra, világsztárok és gasztronómia a Balatonnál
Világsztárok, hazai kedvencek és sokszínű fesztiválkínálat 2024-ben a Balatonnál.

– Érdemes néhány pillantást vetni arra a névsorra, amely a Balatonon 2024-ben felvonuló hazai és világsztárokat foglalja csokorba. Ha ehhez elképzeljük ezeknek az eseményeknek, fesztiváloknak, kulturális programoknak otthont adó helyszíneket is, túlzás nélkül kijelenthető, hogy világszínvonalú vonzerőt mondhat magáénak a Balaton az idei évben is.

Hosszú ideje jellemzően közel egymillió vendéget vonzanak a Balatonra a kulturális programok.

A tó körül működő szervező partnerekkel együtt erre számítunk idén is – mondta az alapító páros tagja, Fülöp Zoltán. Alapító társával, Lobenwein Norberttel együtt a kezdetek óta feladatának tekinti, hogy a Balatont a tó körüli kulturális kínálaton keresztül mutassák be minden évben.

A 2024-es szabadtéri programok sorát a Be Massive Horizon nyitja Balatonbogláron május 25-én, majd június 8-án Szántód-Tihany között félúton az új kompok avatójával folytatódik a különleges Horizon partik sorozata, melyekhez a MOL Nagyon Balaton kiemelt partnerként kötődik.

A ZamJam megújult formában, ingyenes rendezvényként május 31. és június 2. között Zamárdiba várja a közönséget.

A sok helyszínen zajló háromnapos fesztiválon többek között fellép a Hot Jazz Band és Charlie, jazz koncertek, gyermek-, sport- és képzőművészeti programok, kertmozi, Trabant túra, piac, irodalmi terasz is várja a városba látogatókat, ahol tihanyi panorámás tűzijáték indítja itt a nyarat. A szervezők azt remélik, ezekben a napokban már a Balatonban is megmártózhatunk és nyitva lesznek a várva várt fagyizók és teraszok is.

Fotó: ZamJam hivatalos

Júniustól a Plázs Siófok többek között az Edda, Dzsúdló, a Neoton Família vagy éppen a Quimby koncertjeivel és dj-kkel, a Kultkikötő programjai Balatonszárszótól Alsóörsön át Balatonföldvárig színházzal, filmklubbal, klasszikus és könnyűzenei programokkal – többek között fellép Kollár-Klemencz László, A GRUND – vígszínházi fiúzenekar, Bősze Ádám és Mucsi Zoltán is – hónapokon keresztül nyújt színvonalas kikapcsolódási lehetőséget a Balatonhoz látogatóknak. A hónap utolsó hétvégéjén a 6. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztiválon nemzetközi és hazai utcaszínházi attrakciók, gólyalábasok, bábművészek, artisták és zenészek lepik el Balatonalmádit.

A Balaton Piknik, a MOL Nagyon Balaton kockás-pokrócos utazó fesztiválja június 14. és 16. között szokás szerint új helyszínre, ezúttal Tihanyba érkezik. Napközben bemutatják a város ismert és rejtett kincseit, éttermeit, kávézóit, csodás helyeit. A fő helyszínen szombaton és vasárnap piac, kortárs művészek pop-up tárlatai, estefelé pedig a hely hangulatához illő zenekarok, hazai és világsztár dj-k várják a Balaton Piknik közönségét. Worakls és Jan Blomqvist mostanra igazolt az idei line-upba, a jegyelővétel pedig napokon belül elindul.

Július 3. és 6. között a legismertebb elektronikus zenei sztárok és beach-hangula várja a rajongókat Zamárdiban a Balaton Sound-on, a nemzetközileg is jegyzett, nagy tradíciójú vízparti fesztiválon, amely idén is otthont ad a B my Lake fesztiválnak és a legnagyobb techno csillagokat várja a tó mellé. Csak néhány név a programból: Adam Beyer, Juliet Fox, Paul Kalkbrenner, Alison Wonderland.

A Kékszalag 2024-ben 56. alkalommal ünnepli a vitorlázást

A vitorlázás ünnepe, Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenye, az 56. Kékszalag, 2024. július 18-án rajtol Balatonfüredről. Ha az időjárás is engedi, két nappal később pedig több ezren csobbannak vízbe Magyarország ikonikus nyíltvízi úszó eseményén, a Balaton átúszáson Révfülöp és Balatonboglár között.

Balatonfüred, 2023. július 6.
Az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj tókerülő vitorlásverseny mezőnye Balatonfüred közelében 2023. július 6-án.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A VeszprémFesten július 16-20. között Gregory Porter, a Toto, Paloma Faith, a Milky Chance, valamint José Cura lép fel a História kertben felállított nagyszínpadon, Snétberger Ferenc pedig három nap, három különböző műsort ad elő a Jezsuita Templomkertben.

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye több ezer programmal, többek között az Elefánt, a 30Y, a Parno Graszt és Platon Karataev koncertjeivel vár mindenkit július 19. és 28. között Kapolcsra, Vigántpetendre és Taliándörögdre.

A Paloznaki Jazzpikniken augusztus 1. és 3. Anastacia, The Brand New Heavies, a Morcheeba, Izo FitzRoy és Tony Hadley is koncertet ad.

Innen nem messze pedig különleges és izgalmas produkciókkal telik meg a belváros: július végén újra Veszprémi Utcazene Fesztivál.

Fotó: Napló/Pesthy Márton

A Strand Fesztiválon Azahriah, Majja, Alok és a Chase & Status is fellép

Mára a Strand Fesztivál lett a Balaton régió egyik legfontosabb eseménye. A hazai klubok és koncerthelyszínek főszereplői adják egymásnak a színpadot augusztus 22. és 24. között. Többek között érkezik Azahriah, a Bagossy Brothers Company, Majka, Dzsúdló és Beton.Hofi, a nemzetközi szintérről pedig Alok, Elderbrook és a Chase & Status is. A páratlan koncertkínálat mellett fontos hívószó a cirkuszok világa, amely nemcsak a színpadokon köszön vissza, a közönség is kipróbálhatja magát az artisták világában. Emellett pedig a Strand minden bizonnyal az egyik legszebb hazai fesztivál helyszín, közvetlen a víz partján, tihanyi panorámával a háttérben.

A Bagossy Brothers Company ezúttal nem csak egy koncerttel, hanem Balaturné címmel egy biciklis balatoni sorozattal keres fel öt helyszínt a tó körül. Új helyszín Balatonakarattyán a Peter’s Terasz, ahol a szőlő árnyékában már április végétől elindul a színes koncertkínálat.

Fotó: Majka

Rockfesztivál Alsóörsön, könnyed muzsikák balatoni ízekkel a Szent György-hegyen

A keményebb műfajok és a rockzene szerelmeseit a Tábor Fesztivál várja Alsóörsön augusztus 28. és 31. között negyvennél több külföldi és hazai előadóval, köztük olyan világsztárokkal, mint a Stratovarius, The Toy Dolls és a Korpiklaani. Már-már tradíció, hogy június első szombatján a Balaton-felvidék csodás szőlőhegye megtelik élettel és egy napra a borrajongó természetbarátoké lesz a főszerep a Szent György-hegy Hajnalig eseményen. Fellép Bödőcs Tibor, Péterfy Bori & Love Band, a hiperkarma és a Platon Karataev.

Irodalom a kertben, koncertek a dombon, beszélgetések, film és sokféle zalai íz, táj és történet vár Zala legszínesebb kulturális fesztiválján, a Margófeszten.

Fotó: Platon Karataev

– Nemcsak a MOL kommunikációs igazgatójaként, de a Balaton szerelmeseként is boldogan és büszkén tekintek minden évben arra a sokszínű palettára, amely a tó környékét és a MOL Nagyon Balaton által kínált programokat jellemzi. Siófoktól Balatonszemesen át a déli parton végig, majd Keszthely érintésével a Káli-medence lankáin át jutunk el Tihanyba, Füredre, Veszprémbe, útközben számtalan helyen megpihenve és magunkba szívva a Balaton egyedülálló illatát. A MOL Nagyon Balaton idén is az aktívabb kikapcsolódásról és az élményekről szól: világsztárok koncertjei, hazai kedvencek, színházi programok, sport, gasztronómia. A MOL Nagyon Balaton célja, hogy megbízható útmutatóként szolgáljon és bárhonnan is indulunk biztosra vehetjük, hogy jó helyen járunk – emeli ki Pantl Péter, a MOL-csoport Kommunikációs Igazgatója.

Kultúra, gasztronómia, világsztárok és hazai kedvencek a tó körül. Ez a MOL Nagyon Balaton, ami immár 12 éve segíti a balatoni régió népszerűsítését, arra bíztatva mindenkit, hogy mozduljanak ki, járják be és ismerjék meg jobban a Balaton környékét.

Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek vissza a Balatonhoz. Gregory Porter Veszprémben, a Morcheeba Paloznakon, Jan Blomqvist Tihanyban, a Purple Disco Machine és Elderbrook Zamárdiban, a hazai művészek százai – Azahriah-tól Zoránig – pedig Kapolcstól Balatonfüreden és Keszthelyen át egészen Siófokig lesznek láthatók. 2024-ben a Jazzpiknik, a VeszprémFest, a STRAND Fesztivál, a Balaton Piknik, a ZamJam, a Kultkikötő, a Művészetek Völgye, a Balaton Sound, a B my Lake, a Veszprémi Utcazene Fesztivál vagy éppen a Plázs mellé újabb nívós produkciók sorakoznak fel. A MOL Nagyon Balaton a legizgalmasabb balatoni események között ajánlja idén a Be Massive Horizon programjait, a Peter’s Teraszt és az alsóörsi Tábor Fesztivált. A Bagossy Brothers Company pedig biciklis miniturnét szervez nyáron a tó körül. Várhatóan idén is több százezer vendéget vonzanak a tó környékére a kulturális események és fesztiválok.

Nyitókép: ZamJam

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva