Kovács Gábor/sonline.hu | 2023.05.05. 12:00
Hihetetlen: a siófoki dílerek gyerekeknek is adtak el a drogból
A Kaposvári Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelemmel vádol három fiatal férfit és egy fiatalkorú fiút, akik egymással baráti kapcsolatban álltak, többen egy iskolába is jártak.

Az egyik középiskolás, de már nagykorú fiú az egyik siófoki hotelben töltötte szakmai gyakorlatát. Ösztöndíját marihuána árusításával egészítette ki. A vevőköre ugyancsak a fiatal korosztályból került ki, a kábítószert 2021 májusától értékesítette siófoki közterületeken, szórakozóhelyeken, de még oktatási intézményének közvetlen környezetében is.

A képen az ügyben lefoglalt kábítószer őrlők láthatók.

A dílerek egymás vevőit is ismerték, előfordult, hogy ugyanannak a vásárlónak adtak el kábítószert, de volt olyan is, hogy együtt szívták el a marihuánát. A vádlottak illegális üzletének az vetett végett, hogy a nyomozó hatóság őrizetbe vette őket, majd a felnőtteket letartóztatták.

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a felnőtt kereskedőkkel szemben fegyházbüntetés, valamint közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt, míg a fiatalkorú vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetést javasolnak.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: pixabay

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva