likeBalaton.hu | 2023.11.03. 10:00
Illegális stéged van a Balatonon? Bajban lehetsz!
November elsejéig kellett a Balatonból kiemelniük a tulajdonosoknak a víziállásokat, stégeket, és csak április elseje után lehet visszahelyezni őket a tóba, mivel a jegesedéskor, téli viharokban széteső, eldőlt, víz alá kerülő részek komoly veszélyforrások lehetnek.

– Az engedéllyel rendelkező legális bejárók stabil, parthoz kapcsolódó, masszív anyagból készült, vagy nádassal védett részeit nem kell eltávolítani, a nyílt vízbe érő részeket azonban igen – mondat el Kravinszkaja Gabriella, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségének vezetője. – A jogszabály szerint a vízben hagyott víziállások november elseje után már nem engedélyezettek, így azokat a vízügy eltávolíthatja, akár feldarabolva azt, és ennek komoly ára is van.

– A főként nádasokba vágott illegális vízbejárók, elhagyott csónak- és hajó nehezékek, horgászkarók, cölöpök és kint hagyott víziállások miatt tarthatatlanná vált a helyzet több tóparti településen. A vízi polgárőrséggel és több önkormányzattal már tavaly összefogtak, aminek köszönhetően Gyenesdiás, Balatongyörök és Vonyarcvashegy vízpartján is felszámolták az illegális bejárókat. Vonyarcvashegy volt zagyterületén hét építményt és néhány bejárót is el kellett bontatni. Ennek végrehajtását november 2-án ellenőrizte a vízügy – mondta a szakember.

Fotó: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

A tihanyi, illetve paloznaki pusztuló nádasról elmondta: az elmúlt hetekben drónnal is felmérték a növényzetet, a benne található több mint húsz illegális bejáró mind magánházakhoz vezet, amelyek tulajdonosait azonosították. Három esetben állami terület engedély nélküli használatát is megállapították, ezekben az ügyekben most indulnak az eljárások.
A Balaton déli partján sokkal több az illegális stég, vízbejáró. Ezek felszámolását tavasszal kezdte el a vízügy. Kravinszkaja Gabriella elmondta, az egyik legproblémásabb partszakasz a balatonmáriafürdői, ahol 7-8 kilométer hosszan 142 engedély nélküli bejárót vagy víziállást találtak.

– Itt példaértékű kompromisszumos megoldás született a közelmúltban 21, az önkormányzat által is támogatott utcavégi bejáró fennmaradásának ügyében, amelyek közösségi stégként való üzemeltetéséhez mind a vízügy, mind az illetékes hatóság hozzájárult. Az érintett közösségek eddig 15 esetben éltek a legalizálás lehetőségével. A többi illegális bejárónál – ha a tulajdonos nem távolítja el – a vízügy teszi meg a szükséges lépéseket – közölte a kirendeltségvezető.
Megjegyezte, a fennmaradásra úgy adtak engedélyeket, hogy körülbelül 250 méterenként le lehessen jutni a vízhez bárkinek Balatonmáriafürdő 9 közösségi strandján vagy a közösségi bejáróstégeken. A hatóság méltányosan járt el két balatonfenyvesi bejáró fennmaradásának engedélyezésében is, amely kérelmeket korábban védett nádas érintettsége miatt elutasítottak. Mindkét bejáró gyerektáborokhoz tartozik, ahol nyaranta több ezer gyereket, köztük sérült gyerekeket is nyaraltatnak.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva