Harsányi Miklós | 2023.09.07. 12:00
Kilenc embert nyelt el a Balaton az idei évben
Vízbe fulladás miatt kilencen vesztették életüket az idén nyáron a Balatonon, tavaly 11 tragédia történt. A vízirendőrök több mint 20 - szonárral és GPS-alapú helymeghatározó rendszerrel felszerelt - hajóval vigyáztak a fürdőzők biztonságára. A nyár után sem áll meg az élet, a hajózási szezon a jegesedéssel ér véget.

– A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság hajóvezetői az év elejétől augusztus 31-ig 149 kivonulás során 298 főt mentettek ki a Balatonból– tájékoztatott hétfőn Batta Zsolt Iván, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság (SVMRFK) sajtóreferense. – Tavaly ebben az időszakban 176 esetben 325 személyt kellett kimenteni a tóból.

Fotó: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

A legtöbb mentés július 24-én volt, aznap kilenc esetben összesen 32 embernek segített a balatoni egység. A vízi rendőrök gumiunikornison elsodródott gyerekeket, felborult kenusokat, műszaki hibás kishajó utasait, kimerült SUP-osokat és vízibicikliseket mentettek ki szorult helyzetükből. A rendőrök a nyári szezonban több mint 20 hajóval vigyáztak a fürdőzők biztonságára. Ezeket a gépeket a legmodernebb technikával látták el, ami még a viharban is precíz manőverezést biztosít.

– A szolgálati kisgéphajókat szonárral, radarral és GPS-alapú helymeghatározó rendszerekkel is felszerelték – közölte Batta Zsolt Iván. – Melyek a nyílt vízterületen akár a ködben vagy a sötétben is folyamatos és tűpontos tájékozódási képességet biztosít.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság őrsein a nyár után sem áll meg az élet. A hajózási szezon a jegesedéssel ér véget, s a rendőrhajók egészen addig a vízen maradnak, s folytatják a vízirendészeti ellenőrzéseket.

Tragédia a sekély vízben

A parthoz nagyon közel – 50-350 méterre, viszonylag kis vízmélységben – 50-120 centiméter között – következett be a vízbe fulladások többsége. Elsősorban a Balaton déli partján, de nem azonos helyszíneken, így gócpont vagy egyéb, kiemelten veszélyesként azonosítható helyszín nincs. Az esetek hátterében nem jogszabálysértés áll. A viharjelzési-, a fürdőrendészeti és a víziközlekedési szabályok betartása mellett történtek meg a tragédiák.

Az esetek több mint fele az elrendelt hőségriadókban vagy ezekhez az időszakokhoz közeli hőcsúcsokban következett be, amely már évek óta tetten érhető. Az extrém meleg olyan mértékben megterheli az emberi szervezetet, hogy sokkal nagyobb a valószínűsége a tragédiához vezető rosszullét bekövetkezésének.

Életmentésre is volt példa

Az elmúlt időszakban két esetben is sikeres újraélesztést hajtottak vége a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) munkatársai. Balatonlellén a strandi vízimentő kollégájuk kezdte meg egy hölgy újraélesztését augusztus végén, akit a strandolók hoztak ki egy szivacskarikán a parthoz és már nem lélegzett. Mikor az Alfa mentőhajó személyzete átadta a beteget az Országos Mentőszolgálat helyszínre érkező egységének, a hölgy már eszméleténél volt.

A Kócsag nevű hajójuk személyzete a Siófok Plázs előtti vízterületen átemelt a hajóra egy vízibicikliről egy eszméletlen, vízből mentett személyt. Az újraélesztését megkezdték, közben a siófoki Bahart kikötőbe vonultak. A Rupert személyzete a kikötőben vette át az újraélesztést, ami sikerrel zárult.

 

Baj esetén gyorsriasztás

A korábbi évekhez hasonlóan idén is az írott és íratlan szabályok megszegéséből bekövetkezett veszélyhelyzetek kezelése adta a legtöbb munkát a balatoni vízirendőröknek. Arra hívták fel a figyelmet: aki nem tud úszni, az ne menjen a természetes vizekbe, inkább a parti sávban hűtse magát. Gyengén úszók csak a sekély vízben fürödjenek és senki ne távolodjon el messze a parttól olyan eszközzel, amelynek használatával még csak most ismerkedik.

 

Ha valaki a Balatonon bajba kerül vagy bajba jutott személyt lát, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón vagy ingyenes hívható 1817-es vízi segélyhívó telefonszámon.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva