Koszorus Rita/ Sonline.hu | 2021.06.08. 22:51
Nagy bulival nyitották meg a nyári szezont a siófoki Plázson
Hatalmas érdeklődés közepette nyitották meg a koncertező zenekarok és a közönség az idei nyári szezont a siófoki Plázson. Miután a New Level Empire bemelegítette a közönséget, a várva várt Republic csapott a húrok közé. A huszonévesektől a hetvenes korosztályig mindenki élvezte a szezon­nyitó koncerteket.

Két év után először állt színpadra a Republic Siófokon a hétvégén. A Balaton-parton egy emberként tapsolt a közönség és énekelte a zenekar legismertebb és újabb slágereit. A vendégeken – akik csak védettségi igazolvánnyal léphettek a Plázs területére – jól látható volt a felszabadultság, az, hogy hosszú idő után végre kiszabadulhattak a négy fal közül. A korlátozások feloldása után történt valami a városban, ahova együtt is elmehettek a zenekedvelők.

A nyitóesten a siófoki lakcímkártyával rendelkezők ingyen léphettek be a Plázsra és élvezhették a régóta áhított zenei élményt.

– Igazán nagy volt az érdeklődés, sokan éltek a lehetőséggel és eljöttek hozzánk – mondta Nagy Fruzsina, a Plázs program- és kommunikációs menedzsere. – Nagyon örülünk, hogy együtt tudtuk megnyitni a nyarat. Hozzátette: az est hangulata a világjárvány előtti időket idézte. Nem annyira a távolságtartás volt jellemző az emberekre, sokkal inkább a felszabadultság.

A Republic zenélt a Plázson Fotó: Németh András/Sonline.hu

 

Az előzenekar a New Level Empire volt, amelynek zenéje bemelegítette a közönséget. Ezt követően már alig várták a bulizók, hogy színpadra lépjen a Republic. A már-már veteránnak számító zenészek muzsikájára fiatalok és idősebbek együtt táncoltak. Utóbbiak a nagy slágerekre nosztalgiáztak, míg előbbiek számára néhány dal igazi újdonságként hathatott. Nagy színpadi show ezúttal nem volt, de ez a szombat este nem is erről szólt, hanem arról, hogy végre együtt bulizhatott a közönség, felszabadultan, maszkoktól mentesen.

Az idősebb és fiatalabb rajongók közül is sokan nyilatkoztak úgy a hétvégéről, hogy „felejthetetlen buli volt”.

Nagy Fruzsina elmondta: a hétvégi buli után már tényleg beindul a nyár a siófoki Plázson, ezen a hétvégén Majka, Curtis és Horváth Tamás zenélnek, jövő héten pedig a Neoton Famíliával tehetnek a rajongók egy időutazást a nyolcvanas évekbe.

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva