likeBalaton.hu | 2024.05.02. 12:00
Peter Sagan a Tour de Hongrie-ról és Mark Cavendish-ről
Peter Sagan, a jövő héten a Tour de Hongrie-n szereplő háromszoros világbajnok szlovák kerékpáros interjúja.

A 34 éves bringás az év első hónapjaiban két szívműtéten is átesett, ám három hét pihenő és három hét, országúton, illetve hegyikerékpárban fokozatosan felépített edzés után jól érzi magát.

A magyar körverseny jövő hét szerdai rajtja előtt Olaszországban még egy hegyikerékpáros maraton vár az országúton 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben világbajnok Saganra, aki hétszer érdemelte ki a Tour de France-on a sprinterek pontversenyének győztesét megillető zöld trikót.

– Elég sok mindent elértem már a pályafutásomban, most az a lényeg, hogy élvezzem a versenyzést. Jól érzem magam, remélem, hogy minden rendben lesz – mondta Peter Sagan, a jövő héten a Tour de Hongrie-n szereplő háromszoros világbajnok szlovák kerékpáros az M4 Sportnak adott interjúban.

Peter Sagan már amikor tavaly januárban bejelentette, hogy annak az évnek a végén befejezi profi pályafutását országúton, akkor is úgy tervezte, hogy csupán World Tour-versenyeken nem indul többet. A hegyikerékpárra helyezte a hangsúlyt, abban szeretne kvótát szerezni a párizsi olimpiára, ezért a tavalyi volt az utolsó teljes idénye országúton.

– Az, hogy a hegyikerékpáros felkészülésemet segíti, ha néhány versenyen indulok országúton is, nem jelenti azt, hogy a flandriai körversenyre, a Párizs-Roubaix-ra vagy más hasonló szintű viadalra is elmegyek. A World Tour-szintű versenyzést befejeztem– fogalmazott a világklasszis kerékpáros.

Új csapatánál, a kontinentális besorolású szlovák Pierre Baguette-nél megkapja erre a lehetőséget, egyúttal tudja segíteni a fiatalokat is rutinjával. Az idény eleje kapcsán felemásak az érzései, mivel jó felkészülés után következett a szívproblémák miatt kényszerpihenőt hozó időszak.

– Az országúti versenyek, a Tour de Hongrie és az utána következők segíthetnek abban, hogy a felkészülésemet és a fizikai állapotomat magasabb szintre emeljem – szögezte le Sagan.

Országúton 121 profi győzelem fűződik Peter Sagan nevéhez

Ezek közül a három világbajnoki cím megszerzését tartja a legkiemelkedőbbnek, mivel visszaemlékezése alapján mindhárom sikere különleges volt.

– Ahogy korábban is mondtam, az volt a cél, hogy hegyikerékpárral fejezzem be a pályafutásom. Meglátjuk, a szívemmel minden rendben lesz-e – fűzte hozzá a sportoló.

Sagan követte a televízióban a tavaszi klasszikusokat, mivel az orvosi beavatkozások után, a felépülése alatt sok ideje volt erre. Kedveli a jelenlegi világbajnok holland Mathieu van der Poel, a szlovén Tadej Pogacar, a belga Remco Evenepoel, az olasz Filippo Ganna vagy épp a kolumbiai Fernando Gaviria versenyzési stílusát.

Mark Cavendish az előzetes rajtlisták alapján szintén ott lesz a rajtnál a Tour de Hongrie-n

A 2011-ben vb-aranyérmes brit Mark Cavendish kapcsán Sagan elmondta, hogy noha korábban nagy csatákat vívtak és volt emlékezetes afférjuk is – a 2017-es Tour de France-ról a szlovák kerékpárost kizárták, miután a 4. szakasz befutójánál könyökével a kordonnak lökte brit ellenfelét.

– Magunk mögött hagytuk a múltat, mindent megbeszéltünk, sőt, kaptam egy dedikált mezt is a francia körversenyen 34 etapsikerével társrekoder Cavendishtől – zárta gondolatait Sagan.

Az M4 Sport-interjút az MTI szemlézte.

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: MTI
Nyitókép: Peter Sagan, a TotalEnergies szlovák versenyzője a Tour de France francia országúti kerékpáros körverseny 19., Moirans-en-Montagne és Poligny közötti 173 kilométeres szakaszának rajtja előtt 2023. július 21-én.
Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva