likeBalaton.hu | 2023.10.05. 16:00
Rekordot döntött a turizmus nyáron
Összegzett Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megdőltek a tavalyi eredmények és a járvány előtti 2019-es rekord a turizmusban a vendégéjszakákat, a vendégek számát és a bevételeket tekintve egyaránt.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatóságának elnöke a 2023-as szezonról tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a hazai turizmus több mint 17 millió nyári vendégéjszakával elérte a 2022 nyarán mért értéket, a 2019-es rekordév eredményét pedig közel 3 százalékkal sikerült felülmúlni – írja az MTI. Hozzátette,

idén június 1. és augusztus 31. között 6,2 millió vendég érkezett Magyarországra, ez a tavalyinál 1 százalékkal, a 2019-esnél pedig 6,3 százalékkal több.

A szálláshelyek bevételei 27 százalékos növekedéssel 312 milliárd forintot tettek ki nyáron. Az erős nyár után minden esély megvan arra, hogy idén jobb eredményt érjen el a turizmus, mint az előző évben.

2023. július 15-én Siófokon szinte megtelt az aranyparti szabadstrand
Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

Helyreáll a beutazó turizmus, bár hiányoznak az orosz és az ukrán turisták

Guller Zoltán hangsúlyozta, hogy a belföldi és külföldi vendégek arányában kezd visszaállni az „egészséges”, 50-50 százalékos egyensúly. A beutazó forgalom a járvány előtti, 2019-es évet idézi. Három fontos küldőpiacról – cseh, lengyel, román – jelentősen nőtt a turisták száma. Az orosz-ukrán konfliktus miatt ugyanakkor hiányzik nagyjából 800 ezer vendégéjszaka az érintett vendégek elmaradása miatt. Ismertetése szerint

a június-augusztusban érkezett 2,6 millió külföldi turista 7,2 millió vendégéjszakát töltött el hazánkban, ami a tavalyi adatokat több mint 12 százalékkal haladta meg.

A 3,6 millió belföldi vendég 9,9 millió éjszakát töltött el itthon, a 2019-es rekordév eredményeit a belföldi vendégek száma 10 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig több mint 6 százalékkal múlta felül. Budapesten a vendégek száma 1,5 millióra nőtt a tavalyi 1,3 millióról, a szálláshelyek bevételei pedig 110 milliárdra az előző évi 82 milliárd forintról. Augusztusban 78 százalékos volt a szállodák átlagos kihasználtsága, ami a régión belül kiemelkedőnek számít.

Vidéken a nyári szezonban 4 százalékkal elmaradt a vendégéjszakák száma a tavalyitól, azonban 4,7 millió vendég érkezett, ami csaknem azonos az előző évivel.

2019-hez képest ugyanakkor ezek a számok is szépen alakultak: a vendégéjszakaszám 4 %-kal, a vendégszám pedig 11 %-kal volt magasabb idén.

Keszthely 2023 augusztusában. A balatoni szállodák 5 százalékkal több vendéget fogadtak 2019-hez képest
Fotó: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

Kincses Áron, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke elmondta, a szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2023 augusztusában 6,7 millió volt, ami 0,8 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakinál, a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 6,0 százalékkal csökkent, a külföldivendég-éjszakáké 11 százalékkal nőtt. Kitért arra, hogy az atlétikai világbajnokság jelentősen fellendítette a budapesti turisztikai forgalmat: az Ausztráliából és Óceániából érkező külföldivendég-éjszakák száma több mint 120 százalékkal, az Afrikából, valamint Ázsiából jövőké pedig közel 60, illetve 50 százalékkal bővült a fővárosban 2022 augusztusához képest.

A szállodák több vendéget fogadtak a Balatonnál

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke ismertette, hogy

2019 nyarához képest a szállodák is 5 százalékkal több vendéget fogadtak a Balatonnál, és nemcsak a külföldiek (+ 4 százalék), de a hazai turisták közül is többen (+ 5 százalék) nyaraltak, mint a vírushelyzet előtt.

Eredményes szezont zárt a szállodaipar, a kiemelt események hatása az egész szezonban megmutatkozott. Az elnök szerint az ágazat 2023-ban a „régi időket” idéző kedvező évet zárhat.

Siófoki szállodasor 2023 augusztusában
Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

Még nincs vége az évnek, egy csomóan foglalnak

Guller Zoltán arra is kitért, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján az év hátralévő részére látható előfoglalások is biztatóak. A szeptemberi 3,4 millió vendégéjszakát követően októberre 3, novemberre pedig 2,4 millió vendégéjszakát prognosztizál az MTÜ.

Ez októberben közel másfél, november-decemberre pedig 3 százalékos növekedést vetít előre,

ami biztató kilátásokat jelent az év egészére is.

Nyitókép: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva