sonline.hu | 2022.12.23. 14:00
Szervezetten fosztogattak egy siófoki áruházat
Egy társaság szervezetten fosztogatta az egyik siófoki áruházat.

A három férfi és egy nő a húszas és harmincas éveikben jár, nem volt munkahelyük és rendszeres jövedelmük, ezért megállapodtak abban, hogy a nő által összeírt, túlnyomórészt minőségi italokat, drágább desszerteket, húskészítményeket és műszaki cikkeket ellopják, majd az élelmiszerek egy részét elfogyasztják, de a lopott holmi nagyobbik részét értékesítik.

Fotó: shutterstock

Az elkövetők még a szerepeket is kiosztották egymás között. Amíg ketten a parkolóban várakoztak, társaik egy bevásárlókocsival fizetés nélkül hozták ki az áruházból a kiválasztott termékeket, amelyeket ezután közösen pakoltak az autójukba. Ily módon, három alkalommal összesen 790 ezer forint kárt okoztak az áruháznak. Az utolsó esetben a lebukástól tartva az áruházban hagyták a telepakolt bevásárlókocsit, ekkor további 124 ezer forint értékű terméket kíséreltek meg ellopni, de végül elmenekültek az üzletből. A siófoki nyomozók a biztonsági kamerák felvételei alapján azonosították és elfogták az elkövetőket.

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség bűnszövetségben elkövetett lopásért a három vádlott ellen végrehajtandó, míg negyedik társukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság egyúttal valamennyi vádlottat tiltsa el a közúti járművezetéstől, illetve kötelezze őket a kár megtérítésére is.

 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: shutterstock

 

 

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva