Judi Ádám/csupasport.hu | 2022.02.04. 16:00
12 futóversenyen is részt vesz évente a vagány tesitanár
Évente több félmaratont is fut, de Tihanyba mindig visszatér, mert itt szerette meg a futást.

Palkó Orsolya testnevelő tanár, kosárlabda-szakedző, életmód- és táplálkozási tanácsadó, táplálékkiegészítési tanácsadó, erőnléti tréner és sportszervező életében harminchat éve van jelen a sport, a futást terepen és aszfalton is űzi.

Orsolya hat éve, Tihanyban vett részt először futóversenyen

Azóta minden évben visszatér oda. Először a táplálékkiegészítők értékesítése miatt járt futóversenyekre, majd egyszer úgy gondolta, ha már ott van, futnia is kellene. Az első betonos versenye a Tihanyi Félmaraton volt 2015-ben, majd az első terepversenye is ugyanott volt, a Tihany Cross, és azóta minden évben visszatér a városba.

Változó távokat teljesít, attól függ, éppen milyen állapotban van. Igyekszik évente több félmaratonit is beiktatni. Aszfalton és terepen is fut, az utóbbi áll hozzá közelebb, emellett kerékpározik is.

– Hétéves korom óta jelen van a sport az életemben. Testnevelés tagozatos általános iskolába és gimnáziumba jártam, majd a Testnevelési Egyetemen végeztem. Atletizáltam és kosárlabdáztam, később szakedző lettem. Mindig is fontos volt a mozgás, ám 2015 óta elkezdtem futóversenyekre járni.

Ma már évente 8-12 versenyen veszek részt. A gyerekeket is folyamatosan arra ösztökélem, hogy legyen az életük része a mozgás, tudjanak akár egyedül is bemelegíteni és nyújtani

– mondta a 43 éves Palkó Orsolya.

– Próbálom felhívni a figyelmüket az egészséges táplálkozás és az egészséges életmód fontosságára. Sajnos egyre több az elhízott gyerek, erről muszáj beszélni. Annak örülök, hogy egyre több sportnap és futóverseny van a különböző iskolákban. Továbbá a Margitszigeti Atlétikai Clubnál a TVE pályán rendszeresen tartok futóedzéseket amatőr futóknak. Remek csapatunk van, TVE Macik néven működünk, aki csatlakozni szeretne, várjuk szeretettel – vallja a sportoló-szakember.

Tudj meg minden hasznos és érdekes infót a balatoni futásról itt.

Fotó: csupasport.hu

 

A terepfutás vagy az aszfaltút a befutó?

– Mindkettőt szeretem. A terepfutás különlegesebb, hangulatosabb, mivel nem betonon, hanem a zöldben vagyunk. Igaz, dimbes-dombos, néha találkozunk állatokkal is, de sokkal változatosabb. A tapasztalatom az, ha terepről megyünk aszfaltra, akkor könnyebben megy a sportolás, nagyobb lendülettel tudok futni. A terep segít, nagyobb terhelést ad. Jó időben heti négy futás mellett legalább kétszer bringázom is, mivel remek kiegészítő sport. Ráadásul a regenerálódás szempontjából is kedvező, plusz az állóképességem is remekül fejlődik – fogalmazott Orsolya.

Táplálékkiegészítési tanácsadóként fontosnak tartja, hogy

mindenki tapasztalja meg a saját testén, hogy mikor és mit kell bevinni a szervezetébe.

Az energiazselét, az izotóniás italokat és a sótablettát mindenképpen ajánlja, a táplálékkiegészítők használata pedig attól függ, ki milyen távon fut, de úgy gondolja, mindenképpen ajánlott a fogyasztásuk.

Farsangi Futrinkák futóverseny február 26-án Zalakaroson – vágj bele!

– Az edzések alkalmával kell ezt kitapasztalni. Az energiaszeletek akár hatvan vagy kilencven percen át tudnak energiát biztosítani. Vannak regenerációt segítő italporok, amelyek nagyon hasznosak, és a kor előrehaladtával a regeneráció kitolódik, így erre egyre inkább figyelni kell – zárta gondolatait a futó.

 

Forrás: csupasport.hu
Nyitókép: csupasport.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva