veol.hu | 2018.09.10. 16:00
Három napig tartott a szüreti vigasság Tihanyban
Lovasok, népművészeti csoportok, mazsorettek táncos, zenés, nótázós szüreti felvonuláson kínálták a finom helyi nedűket, köztük a település zászlósborát, a Cabernet Franc-t az őket tapsoló tömegnek Tihany utcáin vasárnap. A szőlőt és a kenyeret az apátságnál megszentelték.

Már pénteken megkezdődött Tihanyban a háromnapos szüreti vigasság kitűnő programokkal, mások mellett a Beatles Emlékzenekar koncertjével, táncházzal, a Tihanyi Népzeneoktatás tanárainak és diákjainak műsorával, kirakodókkal, amit a művelődési ház, a Legenda Kft., a helyi borrend és a lovasklub szervezett meg.

Tósoki Imre polgármester megnyitójában azt mondta, nagyon fontos ünnep a településen a mostani. A szőlészek és borászok munkájukért minden elismerést megérdemelnek, másfelől elődeikre emlékeznek a szüreti mulatsággal, hiszen hosszú ideig Tihany lakossága szőlészetből és halászatból élt. Mindezeket elevenítik fel programjaikkal, hogy hagyományaikat, múltjukat, illetve kitűnő ültetvényeiket, boraikat, a pincészeteket mindenki megismerje.

Salánki Sándor a nevét viselő családi pincészet képviseletében azt mondta, a tihanyi térségben 96 hektáron művelnek szőlőt, elsősorban kékszőlőik ismertek, a szüretet már ezen a környéken is megkezdték. Úgy fogalmazott, hogy az idei termés ígéretesnek mutatkozik.

Rózsa Éva, a művelődési ház igazgatója köszöntőjében kiemelte, Tihanyban a kitűnő nedűk mellett büszkék a környezetre, a virágos portákra is, így bíznak abban, hogy a Communities in Bloom – a virágos közösségek – versenyén Tihany nyer, és így a világ legszebb faluja lehet. Az eredmény szeptember végén derül ki Kanadában.

Az igazgató hirdette ki a Virágos Tihany idei eredményét, miszerint a különböző kategóriákban a Régi idők Udvara Skanzen és Étterem, a Móló Café, Fejes Gáborné, Apró Zoltánné és a limnológiai kutatóintézet győzött.

A „Legtakarosabb Tihanyi Porta” versenyen Balázs Istvánné, Süte Tamás, Tósokiné Zsigmon Réka, Salamon Gyuláné, Dobos Lászlóné, Bakos Gergőné, Bercsik Zoltán, Juhász Balázsné, Baranyai Péterné és Rigó Ferencné portája bizonyult a legszebbnek.

Nézze meg a szüreti fesztivál képeit:

 

 

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva