Kovács Erika/veol.hu | 2022.09.04. 08:00
Tihany a világörökség egyik helyszíne lehet
Látványosan megújult és tovább szépült a félsziget az elmúlt években, derült ki a Tihany a jövő útján című beszélgetésen, amit az Örökség Kultúrpolitikai Intézet szervezett a helyi Alkotók házában, pénteken. A világörökségi helyszín egyik várományosa a Tihanyi-félsziget.

Tósoki Imre polgármester méltatta a pályázati lehetőségeket és utalt a 2013-as tervezésre. Utóbbi egyedi koncepció volt, melyet szakmai, lakossági és civil szervezeti együttműködéssel hoztak létre. Végső dokumentuma a Tihany 2030 című fejlesztési csomag lett, amit a Magyar Építész Kamara azóta is jó példaként említ.

Fotó: Kovács Erika/veol.hu

— Ennek a dokumentumnak köszönhetjük, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felfigyelt a kistelepülésre, és így nyíltak meg a pályázati lehetőségek, fogalmazott a polgármester. Hozzátette, a támogatás nagyon fontos, mert a település az adottságai, természeti, történelmi és kulturális értékei miatt csak a turizmusból tud megélni. Az MTÜ kimondta, Tihanyból turisztikai mintatelepülést kell létrehozni, melynek elindításához sok Európai Uniós forrást biztosított. A polgármester méltatta a Magyar Falu Program támogatását is. Bendi Lajos, a Tihany Fejlesztési Programiroda ügyvezetője a más említett csomag, illetve dokumentum apropóján beszélt az önkormányzati fejlesztésekről, az apátságot, a Bahartot, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot, a közutakat érintő fejlesztésekről.

 

Fotós: Kovács Erika/Napló

 

Kiemelt helyszín az apátság, az odavezető lépcsősor, a Csokonai-liget és fontos a táj, valamint a környezet rehabilitációja is. Utóbbinál például a településre jellemző zsúfolt közlekedés minimalizálása lenne a cél. Fókuszban áll az ősközség épített környezetének a megújítása is. Az ügyvezető beszélt a volt apátsági Magtár megújításáról, ami kiemelt műemléki érték, melyben helyet kap a turizmus, a kultúra és a rendezvények. Szó volt a Visszhang-domb megújításáról, az Alkotók háza létrehozásáról és bölcsőde, óvoda kialakításáról is. Mihályi Jeromos perjel, a tihanyi bencés közösség vezetője kiemelte, a Világörökség várományos helyszín című uniós pályázatból történt az apátsági múzeum létrehozása, ahol állandó, interaktív kiállítás van, összeállításánál külön gondoltak a családokra, gyerekekre. A perjel beszélt egyebek mellett a templom, az apátsági külső terek, a cukrászdai udvar, a galéria és a kis apátsági udvar megújításáról, utóbbiban kitűnő közösségi programot kínál a napváró terasz. Pataki Bence, a tihanyi Levendula Színpad Kulturális Kft. ügyvezetője a szabadtéri színpadnál történt jelentős fejlesztéseket helyezte középpontba. A résztvevők kitértek a település jövőbeni terveire és elképzeléseire is.

 

Tihanyba tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 



 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva