Juhász-Léhi István | 2024.05.02. 16:00
20 helyszín, 50 program vár a Gizella-napokon
Zenei, családi és gasztronómiai feltöltődés vár május 6. és 12. között Veszprémben, a 31. Gizella-napokon.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, ez a nagy tradíciójú ünnep fontos volt, hogy az EKF-programban is kellő hangsúlyt kapjon, és felfrissítsék. Kiemelte, a Gizella-napoknak mindig vannak állandó elemei, amelyek az indulása óta részei.

– Tavaly teljes pompájában ragyogott a Gizella-napok, amelynek idén is magas színvonalat tudunk biztosítani. Ugyanolyan érdekes, izgalmas, a városlakók minden rétegét elérő program lesz az előttünk álló is, mint amilyen az elmúlt években volt – mutatott rá a városvezető.

Természetesen a hagyományos programok mellett a „GyereKert” volt az egyik új színfolt, ami azért is érdekes, mert az események egészen gyereknapig tartanak majd. A másik népszerű történés a városrészek zászlóinak a felvonulása volt, melyet természetesen idén is folytatnak.

– A Gizella-napok során magunkat és a civil közösségeinket ünnepeljük – folytatta Porga Gyula.

Idén az Egyetemi és főiskolai országos atlétikai bajnokságnak is házigazdája lesz ekkor Veszprém. Azaz a Gizella-napok kulturális pezsgését sportkínálattal is meg fogják erősíteni.

Mike Friderika, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. programfejlesztési igazgatója szerint is a város kulturális teljesítményének az ünnepe a rendezvény. Kiemelte Veszprém Város Vegyeskarát, akik egy kórusmajálissal indítják útjára május 5-én a programsorozatot. Elhangzott az is, hogy a Hangvillába érkezik az egyik 2023-ban megvalósult színházművészeti régiós program eredménye, a Forte Társulat által létrehozott előadás, amit már tavaly szerettek volna Veszprémben bemutatni.

Zalavári Eszter, a Veszprémi Programiroda Kft. ügyvezetője részletesen beszélt a programokról, melyeknek idén is Veszprém történelmi belvárosa ad majd helyet.

– A hagyományos programok közül kiemelném a Gizella-díjak átadását, illetve a Gizella-napok fő műsorát, amelyre majd az Óváros téren várjuk az érdeklődőket május 11-én, szombaton este fél hatkor. Ezen a műsoron egyébként a Honvéd Férfikar ad majd ünnepi koncertet, amelynek az lesz a különlegessége, hogy zárásaként a Magyar Honvédség Légierő Zenekarával együttműködve felhangzik a Jutasi induló – árulta el.

Szintén klasszikus eleme a Gizella-napoknak a történelmi felvonulás, amely május 11-én, szombaton indul 17 órakor a Szent Imre térről, és a Kossuth utcán keresztül a Brusznyai úton át az Óváros térre érkezik majd. Ezen a felvonuláson mind a 15 városrész jelen lesz majd zászlóival.

Az ügyvezető szólt a német nemzetiségi gálaműsorról is, amelyet május 12-én, vasárnap 15 órakor a Hangvilla nagytermében rendeznek meg. Nagyon fontos eleme már hosszú évek óta a rendezvénynek a kirakodóvásár: idén a Kossuth utcán, a Szent Imre téren és a posta előtti téren várják az árusok az érdeklődőket.

Fotó: Gizella Napok

A fesztiválnak idén is gazdag a könnyűzenei kínálata. Négy helyszínen lesznek ingyenes koncertek, mások mellett fellép a Follow The Flow, a 4S Street, a Margaret Island, a Magna Cum Laude, Horváth Tamás és Charlie, valamint Szabó Balázs bandája, a Napfonat, a Jazzbois és a Söndörgő is. Szintén hosszú évek óta hagyományos eleme a Gizella Női Kar koncertje a fesztiválnak. Május 12-én, vasárnap este 7 órakor ezúttal rendhagyó helyszínen, a Szent Mihály Főszékesegyházban rendezik meg a koncertet, míg a képzőművészeti programkínálat sokszínűségéről idén is a Művészetek Háza Veszprém gondoskodik majd.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Gizella Napok

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva