likeBalaton.hu | 2023.04.08. 12:00
A felújított veszprémi főszékesegyház – GALÉRIA
Galériában a legszebb képek a megújult veszprémi főszékesegyház épületéről.

A megújult veszprémi főszékesegyház időkapszulákat is rejt

A Szent Mihály Főszékesegyház az első a várnegyedben megújuló, tizennyolc épület közül, amely látogatható lesz, a nagycsütörtöki liturgiát már itt tartják – mondta az időkapszula elhelyezése alkalmából tartott rendezvényen a veszprémi érsek.

– A székesegyház felújításánál fontos szempont volt az ősi jelleg hangsúlyozása. Összefogás eredménye a megújulás, ennek során új üvegablakok kerültek az épületre, megújultak a belső terek, az orgona és az oltár. A székesegyház jóval több, mint egy épület. Az isteni kinyilatkoztatás helye az ide betérők és az egyházmegye számára. Országszerte folynak a felújítások, például Vác, Esztergom, Eger székesegyházai is megújulnak – emelte ki dr. Udvardy György.

A bazilika felújítása során a főtemplom szentélyében lévő jobboldali ülőfülke mögött

két korábbi időkapszulát találtak befalazva.

Ezeket, valamint az ezek mintájára készített új időkapszulát helyezték vissza a rendezvényen az eredeti helyre.

Az időkapszuláról itt írtunk részletesebben.

A felújított veszprémi főszékesegyház fotógalériája

 

 

 

Tervezd meg az utazást!
:

 

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva