– Veszprémi fiatalként milyen volt a gyerekkorod és mit adott az életedhez a Balaton?
– Nem tudok úszni, szóval a Balaton-parti létemnek nincs is jelentősége. (nevet) Viccelek, de sajnos nem az úszni tudásomat illetően, mert valahogy az tényleg kimaradt. Ennek ellenére mi is a tónál nőttünk fel, úttörőtáborokba jártunk, nyári munkákat vállaltunk, majd kamaszként itt tanultunk meg kulturáltan szórakozni (nevet). A gyerekkorunkat meghatározta Veszprém folyton változó arca: vagy nagyon kihalt volt (hiszen nyáron mindenki a Balatonnál múlatta az időt), vagy rogyásig volt a város, mert az aktuális rossz idő miatt nem tudtak a népek strandolni. Ilyenkor főként német turisták töltötték meg a várost, mi pedig szentségeltünk, és gyerekfejjel nem tudtuk eldönteni, hogy áldás vagy átok a Balaton közelsége. Azóta megtanultuk. (nevet)
– Milyen volt a gyerekkorod? Már akkor is meghatározó szerepet töltött be az életedben a zene?
– Nyolcéves korom óta zenélek. Akkor kezdtem el dobolni, és idővel bekerültem a város zenekari rendszerébe: az úttörő-, az ifjúsági-, majd a felnőtt- és szimfonikus zenekarba is. Szóval igen, mondhatom, hogy a zene meghatározta a gyerekkoromat.
– És a kamaszkorod? Akkor is zenéltél?
– Tizenévesen létrehoztunk egy amatőr beat-rock zenekart. Ez volt a Karantén nevű formáció, amit később, egy tagcserénél Tabu névre kereszteltünk át. Nagyon sokat voltunk együtt, próbáltunk próbálni és zenekarosdit játszani úgy, hogy közben semmit nem tudtunk az egészről.
Ókovács Szilveszter (az Operaház igazgatója – a szerk.) volt az első harsonás a fúvószenekarban, és mivel én voltam a pergődobos, egymás mellett ültünk a próbákon. Úttörőnyakkendővel a nyakunkban, az egyik fellépésről hazafelé sétálva döntöttük el, hogy nagyobbak leszünk mint a Beatles.
Így lett Szilveszter a zenekar basszusgitárosa, majd később elment énektanárhoz is, hogy azt a szerepet is betölthesse a csapatban. A többi már történelem. (nevet) Valami lehetett akkor a levegőben, mert Pacsay Attila (neves zeneszerző, a nevéhez fűződik többek között a 2007-ben Oscar-díjra jelölt Maestro című animációs rövidfilm zenéje – a szerk.), Fűke Ákos csellóművész és Dunai János hangmérnök is velünk tartottak ebben a kalandban. 13 évesek lehettünk.
Mindannyian egy életre elköteleződtünk a zene mellett. A baráti társaságom, a hobbim, a hétköznapjaim, sőt az első szerelem is – minden a zenéhez kapcsolódott.
Muraközy Péter a Tabu zenekarban
Fotó: Muraközy Péter családi
– Fiatal felnőttként is Veszprémben maradtál. A zene továbbra is fontos szerepet töltött be az életedben?
– A gimnázium után a városban maradtam, a barátaim pedig különféle egyetemeken tanultak tovább. Amikor hétvégente hazajöttek, elég hamar rádöbbentünk, hogy nincs olyan hely és elfoglaltság ahol és amiért találkozhatnánk. Pedig már lett volna rá lehetőség, hiszen épp a rendszerváltás után voltunk.
Ekkor kezdtünk el önszerveződni és létrehoztuk az Enyhe Fintor Klubot ami akkoriban ritkaságnak számított. Nem léteztek még ilyen helyek Magyarországon.
Budapesten a Fekete Lyuk és a Tilos az Á képviselte ezt a közeget, vidéken pedig szinte semmi. Hét barátommal hoztuk létre a helyet, ami a közel tíz éves működése alatt nyugodtan mondható, hogy legendássá vált. Mindezek ellenére csak én maradtam benne a rock ‘n’ rollban. (nevet)
– Ebben az időszakban is játszottál zenekarban?
– Nagyjából ekkor kerültem be a Kampec Dolores nevű formációba, amellyel aztán legnagyobb meglepetésemre Európa-szerte felléptünk kisebb klubokban. Így amellett, hogy megéltem a zenélésből
tapasztalatot szerezhettem abban is, hogy hogyan működnek külföldön a szórakozóhelyek, miből áll egy turné, és hogyan kell buszban élni.
Akkoriban a nemzetközi undergroundban a Kampec ismert zenekarnak számított, ezért általában egy őszi és egy tavaszi turné is beesett.
– Hogy nézett ki a rendszerváltást követően egy underground zenekar Európa-turnéja?
– Busszal mentünk, foglalt házakban játszottunk és aludtunk. Többnyire kevés néző, kicsi helyek, szívélyes fogadtatás, akkor még szokatlanul bőséges catering és kedvesség járt a minimál gázsi mellé. Az első ilyen alkalom Hollandiában volt. Kiszálltam a buszból, és a falon ott volt egy plakát a nevünkkel. Ilyet még sosem éltem át előtte, és bár szupersztárnak hittem magam,
ez akkor egyfajta rock ‘n’ roll turizmus volt.
Fotó: Muraközy Péter családi
– Mely előadó voltak rád nagy hatással?
– A The Beatles-t gyerekfejjel is imádtam, de később a Police és a Supertramp bakelitjeit gyűjtöttem már-már mániákusan, és ezeket rongyosra is hallgattam.
Sosem kapcsolt ki a lejátszó, és ha elaludtam, reggelre szó szerint habzott a tű az utolsó barázdában (nevet).
Koncertek tekintetében talán Santana-n és Miles Davis-en voltam legtöbbször abban az időben. Azt azonban sosem bocsátom meg magamnak, hogy lekéstem Keith Jarret koncertjét az Akadémián, pedig jegyem is volt rá. A kölni koncertlemeze még ma is havonta előkerül nálam.
– Hogyan lett belőled rendezvény- és fesztiválszervező?
– A Kampecben játszottam, amikor elkezdtem ezzel komolyabban foglalkozni. A Bahia volt kiadónk, ahol sok hasonló zenekar volt. Bognár Attila (az A38 tulajdonosa – a szerk.) volt a kiadóvezető. Jóban lettünk, és idővel szüksége volt egy olyan emberre aki a kiadóhoz tartozó zenekarok számára koncerteket szervez. Innen vezetett az út a Szigeten a Bahia színpad szervezéséig, ami aztán a fesztivál egyik legsikeresebb helyszínévé nőtte ki magát. E meló kapcsán találkozhattam az akkor épp berobbanás előtt álló Quimby-vel, és lettem az ő koncertszervezőjük. Az aktív zenélést ekkor már abbahagytam, és végleg átálltam a sötét oldalra. (nevet)
– Felsorolhatatlan számú kulturális projekt kapcsolódik a nevedhez akkor is, ha csak Veszprémet nézzük. Értsd jól: lehetne még szorosabb a kötődésed Veszprémhez?
– Tényleg nagyon fontos számomra ez a város, és szeretném a lehető legszorosabbra fűzni a kapcsolatomat vele.
Büszkén vállalom azt a meggyőződésemet, hogy Veszprém a világ közepe, és mindent megteszek azért, hogy ezt mindenki megtudja.
Muraközy Péter Veszprémben, az Óváros téren
Fotó: Muraközy Péter családi
– Mi az, amit átadtál a gyerekeidnek abból az életérzésből, ami a te mindennapjaidat is áthatja?
– A kisebbik lányom már egészen más világban nőtt fel, mint a két nagyobbik testvére. Egész egyszerűen másként használja a várost. Ma már lehet úgy gyereket nevelni, hogy kávéházban, étteremben, közösségi terekben töltöd a közös időtök egy részét, hiszen ezeken a helyeken már nem lehet dohányozni. Bogi és a kortársai már másfajta „veszprémiségben” nőnek fel. Ő egy igazi kis polgárként viselkedik. (nevet) De az tapasztalom, hogy a két nagyobbik gyerekem is büszke veszprémi.
Muraközy Péter kisebbik lányával a Balatonnál
Fotó: Muraközy Péter családi
– Milyen Muraközy Péter a hétköznapokban a családjával és a barátaival?
– Alapvetően pozitív, életigenlő embernek tartom magam. Szeretem azt gondolni, hogy minden jó, ha pedig nem, akkor majd azzá tesszük.
Közösségi embernek kellene lennem – már a munkám miatt is – ami valahol igaz is. De ha nagyon őszinte akarok lenni, mindig keresek valamit, amit magam elé tarthatok pajzsként azért, hogy ne kelljen nagyon elvegyülnöm. Ez lehet egy hangszer, egy fényképezőgép, egy dj pult, de egy vélt, vagy valós feladat azonnali megoldása is. (nevet)
– Határozottan formálsz véleményt zenei téren is.
– Igen, ez igaz. Szeretem osztani az észt, ami nem kimondottan jó tulajdonság. Előfordult, hogy épp egy koncerten voltam és két szám között írtam egy másik zenekar menedzserének, hogy azonnal gyere és nézd meg, hogy hol tart színpadi show tekintetében a konkurenciád. Nem tudom, miért érzem úgy, hogy játszanom kell a megmondót, de
szeretem azt hinni, hogy hatással tudok lenni erre az egész rendszerre, amit rock ‘n’ rollnak hívunk. Ha olvasok vagy hallgatok egy interjút, amelyben megemlíti egy zenész, hogy Muraközy itt vagy ott hatással volt a karrierjére, az csak megerősít, és még inkább nagyképű leszek. Vállalom, hogy ez jó érzés. (nevet)
– Ha már a tanácsoknál és a jövőbemutatásnál tartunk: te hogyan látod magad öt év múlva?
– Korábban azt terveztem, hogy ötvenévesen nyugdíjba megyek. Nem jött össze. Szeretnék öreg fejjel, hatvanéves koromat követően egy saját, veszprémi kocsmámban a pult mögött állni és sört csapolni, miközben osztom az észt a vendégeknek. (nevet) Szívesen lennék egy bölcselkedő öregúr svájci sapkában, aki életvezetési tanácsokkal látja el a betévedő fiatalokat, vagy fogadási tippeket ad. Nincs bajom az idő múlásával, de be kell látnom, hogy öregszem. Már nem az én generációm az, amelyik tudja, hogy a szórakoztatóiparban mi kell a mai gyerekeknek. Elég hamar felismertük, hogy szükségünk van tehetséges, fiatal kollégákra. Ők ma még elfogadják, hogy ott állunk mögöttük, bíznak a megérzéseinkben, a tapasztalatunkban, de közben már a fenébe kívánnak minket, őskövületeket. Közel a szakmai vég és ezen nincs mit szépíteni. De talán nagyképűség nélkül állíthatom, hogy nagyon jó érzékkel válogatom meg a közvetlen munkatársaimat, és kicsit sem aggódom az utódlás miatt.
Fotó: Muraközy Péter családi
– A gyerekeid nyitottak arra, hogy átvegyék tőled a fesztiválszervezést?
– Iszonyatosan nagy szerencsém van a gyerekeimmel. Ők sokkal kevésbé „kócosak”, mint én. Úgy lázadnak, hogy jó és rendes gyerekek. A nagyobbik lányom rengeteg koncertre jár, és tudatos zenefogyasztó. Közel áll hozzá a zene világa, mégis sokat zúzunk azon, hogy az élet közel sem olyan könnyed, ahogyan azt én látszólag megélem. Szerinte az élet sokkal komolyabb dolog ennél, én pedig egy buborékban lakom. A fiam olykor már segít nekem a fesztiválokon, és szerintem élvezi is. Ő is nagyon nyitott zeneileg. Örökölte a fimek iránti rajongásomat is, és a mindennapok apró részleteinek komolyanvételét – amit csak mi ketten értünk –, ezért vele ez is egy nagy közös halmaz. A kislányom még pici, bár az Utcazenén elég kritikusan fogalmaz, ha egy lampion épp nem világít. (nevet) Kétszer elváltam, s erre kicsit sem vagyok büszke. Ez is mutathatja számukra, hogy valamit nem csinálok jól, és hogy nem feltétlenül az én munkám, az én életem a követendő út. Mindenesetre nagyon boldog vagyok, hogy ilyen fantasztikus gyerekeim vannak, és iszonyat büszke vagyok rájuk.
Muraközy Péter gyerekei
Fotó: Muraközy Péter családi
– Mit csinálsz, merre jársz a Balatonnál, ha épp nem rendezvényt szervezel, hanem kikapcsolódásra vágysz?
– Minden olyan dolgot, amit általában az emberek. A mi helyzetünk annyival jobb, hogy az életünk mindennapi része a Balaton. Túrázni nem igazán szoktam, városi turistának tartom magam.
Nem is értem, hogyan lehet a Balaton nélkül élni.
– Mi volt a legmámorosabb eset a rendezvényeitek történetében?
– Rég volt! Amikor először hoztuk el a Cult-ot a Voltra. Máig emlékszem, hogy pontosan hol álltunk Noresszal és Fülivel a színpadon, és amint elindult a koncert összeölelkezve ugráltunk körbe-körbe. Alig akartuk abbahagyni. Veszprémhez kötődően sok ilyen pillanat van, de amikor az épp aktuálisan kedvenc előadóm koncertjét sikerült lekötni, és elkezdhettük kommunikálni, azt iszonyúan élveztem. Nekem ez nagyon nagy dolog volt, független attól, hogy csak egy kisebb réteget érintett meg a hír. Ahogy az emberek hitetlenkedtek, hogy a Gentleman tényleg jön a Veszprémi várba!
Pár napig supermannek képzeltem magam, és talán még sírtam is, olyan büszke voltam magamra. (nevet)
(b-j) Lobenwein Norbert, Muraközy Péter és Fülöp Zoltán
Fotó: Muraközy Péter családi
– Mivel foglalkozol jelenleg?
– A Veszprém-Balaton 2023 a munkakönyves elfoglaltságom, ahol mint operatív vezető dolgozom. Így megvan a mindennapi tennivalóm, és részint megmaradtak a privát dolgaim is.
– A Veszprém 2023-al nem titkolt célotok a régió turisztikai vonzerejének növelése. Hogyan látod a Balatont ezen a téren 15-20 év múlva?
– Szeretnénk a régiót az ország határain túl is jól látható módon felhelyezni Európa térképére. Azt szoktuk mondani, hogy
szeretnénk egy nemzetközi mércével is jelentős kreatívipari régiót létrehozni, veszprémi erőközponttal. Így szeretem látni a jövőt.
– Milyen érzésekkel a szívedben-lelkedben készülsz 2021-re a fesztiválszervezés, a rendezvények és Veszprém szempontjából?
– A történelmi jelentőségű terasznyitás hétvégéje örömünnep volt számunkra. Reméljük, hogy soha többé nem lesz olyan, hogy fél évre bezár a világ. Az, hogy talpon tudtunk maradni és hogy a törzsgárdát tekintve minden projektünk esetében együtt tartottuk a csapatot, óriási dolog. Most csak arra koncentrálunk, ami előttünk áll. Elhisszük, hogy lesz Strand fesztivál és Utcazene. Sajnálom, hogy nem tudjuk megrendezni a Soundot és Voltot, de nem kesergem azon, ami nem lehet. Annak örülök, hogy vannak dolgok, amelyek még állnak. A meglévő ügyek adnak elegendő energiát mindannyiunknak.
– Balaton. Mi jut eszedbe? Impressziók, ízek, illatok, érzések, hangulatok érdekelnek.
– Schleicher Vera gyerekkori barátom (a Nemzeti Múzeum főosztályvezetője – a szerk.) fogalmazott egyszer úgy, hogy a Balaton a nemzeti öröm. Nem tudom már, hogy idézte-e vagy saját meglátás volt, de ezt nem lehet jobban megfogalmazni.
A Balaton a nemzeti öröm.
Itt találod az összes, balatoni fesztiválszervezővel készített interjúnkat.
Olvass interjúkat olyan sztárokkal, akikkel akár már a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, a Strand Fesztiválon, a Balaton Soundon és a Nagyon Balaton programsorozatban is találkozhattál.
Fotó: Kovács Bálint/Veszprém-Balaton 2023
Nyitókép: Muraközy Péter családi
