Keszey Ágnes | 2021.11.26. 12:00
Kultúra és kulinária — a művészet is trendi a balatoni vendéglátóhelyeken
Kortárs alkotások, művészi miliő, finom falatok és különleges italok. Ilyen egy kultúrbisztró. A Balatonnál már több helyen gazdagodhatunk művészi élménnyel, akár egy kávét kortyolgatva is.

Veszprém belvárosában a közelmúltban két olyan hely is nyílt, melyben kulturális élményekkel töltekezhetünk.
Az egyik a Papírkutya, a másik a Kunszt.
Mindkettő létrejöttében szerepe volt a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Utcakép programnak is, melynek az célja, hogy korábban üresen álló üzlethelyiségeket és kihasználatlan tereket töltsenek meg kreatív, kulturális, közösségi, vendéglátóipari tartalommal.

Kultúrmisszó, nemzetközi konyha, élőzene

A Papírkutya újként érkezett Veszprémbe. Zongora az asztalok között, könyvek a polcon, kortárs képzőművészek alkotásai a falon, az illemhelyen pedig a környezettudatosság uralkodik, sőt, ha a fejed fölé nézel, dzsungelben érezheted magadat.
A kultúrbisztrót Pék Attila és Pékné Rétfalvi Bernadett hozta létre.
A családnak már volt tapasztalata a vendéglátóiparban, hiszen a fővárosban a férj már régebb óta üzemeltetett részben hasonló üzleteket. Bernadett e térségből származik, így amikor a Balatonhoz költöztek, tulajdonképpen visszatért.

– Amikor számosodó gyermekeink okán Balatonalmádiba költöztünk, akkor kerestünk egy új lehetőséget, amit itt, Veszprémben találtunk meg. Egyrészt az üzlethelyiséget, másrész az Európa Kulturális Fővárosa programmal való együttműködést. Pályáztunk és úgy tűnt, hogy passzoltak az elképzeléseink – idézte fel Bernadett a kezdeteket.

Arról is mesélt, hogy alapvető célkitűzésük volt, hogy esetleges beszállítói előírások nélkül, szabadon üzemeltethessék a bisztrót.
– Azt szerettük volna, hogy egy olyan helyet hozhassunk létre, ahol a vendégek egész nap jól érezhetik magukat. Mindent úgy szeretnénk tenni, ahogy nekünk szimpatikus.

Olyan helyet szerettek volna létrehozni, ahol ők maguk és minden vendégük is fesztelenül, otthonosan jól érzi magát. Akár gyerekekkel és kutyával, kulturált körülmények között.
– Azt gondoltuk, hogy ez legyen egy olyan hely, ahol mindez megfér együtt. Ahol általunk kedvelt művészek galéria jelleggel kiállíthatják a képeiket és ahol olyan zenét hallgathatnak az emberek, melyeket máshol kevésbé.
Mert egyrészt az élő zene kevésbé van jelen. Kavicsot dobva az állóvízbe szerettük volna ezt visszavezetni, remélve, hogy mások is folytatják. Akkor pár év múlva nem mi leszünk a ritka kivétel, hanem majd’ minden kocsmában, étteremben lehet majd élő zenét hallani.
Egyfajta kultúrmissziót vállaltunk, hogy olyan zenei produkciókat állítunk a kis színpadunkra, amelyek nem feltétlenül a populáris irányzat részei. Jazz, blues és minden olyan műfaj felhangzik, melyektől tapasztalataink szerint az emberek kezdenek elszokni.

A képzőművészet is is jelen van. A falakon kortárs alkotásokat csodálhatnak meg a vendégek. Egy helyi alkotó műveit és olyan alkotásokat mutatnak be a tulajdonosok, melyeknek készítői valamiféleképpen kötődnek hozzájuk és a térséghez.
Az étlap viszont nemzetközi, s izgalmas fogásokkal teli.
Lehet reggelizni, s van ebéd menü is. Kínálnak humuszt, tapas tálat, kacsa Pho tálat, jelen van a mexikói ízvilág és a keleties ízek is. Az ételek között a vegetáriánus kínálatra is nagy hangsúlyt fektetnek.

S hogy miért éppen Papírkutya? Egy gyerekkori játékból ered a vendéglátóhely neve, s bár csak kósza ötlet volt eleinte, végül ez lett az elnevezés.

A Papírkutya programjait itt találod, a Galériát nézegetve pedig képekkel ismerkedhetsz a hellyel

A kezdetek Jónáshoz nyúlnak vissza. Ez az egyedi, fából készült, hal formájú utánfutó része az Art Hekk projektnek. Jónás valójában egy közösségi tér: galéria, üzlet és workshopokat is tart benne Tóth Andrej.
Tavaly meghívást kaptam a Veszprémi Utcazene Fesztiválra, hogy Jónással jelenjek meg a programok között dizájntermékek felvonultatásával és színesítsem a családbarát gyerekworkshopok kínálatát is. Ez volt az első alkalom, hogy nem csak turistaként, hanem alkotóként is jelen lettem a városban.
Mivel a közeli Balatonalmádihoz kötődik a családom élete és alkotói munkám is, korábban is foglalkoztatott a gondolat, hogyan lehet
ne kreatív módon bekapcsolódni Veszprém életébe – idézte fel Tóth Andrej.
Az utcazene fesztiválon Jónás egy régi épület mellett állt, melyben akkor egy pékség működött.


Maga az épület, az egykori a Rosenberg-ház Veszprém egyik legpatinásabb épülete. 1913-ban épült meg, a Kós Károly építészeti elveit követő Fiatalok-csoporthoz tartozó Ganz Lajos és Reiner Dezső tervei alapján. A VEB 2023 EKF ismertetése szerint ők egyszerre törekedtek hagyománytiszteletre, a népi és helyi építészeti tradíciók és anyagok beemelésére és modernitásra, szecessziós, erősen stilizált díszítésekre, formákra.
Az épület felkeltette a művész érdeklődését, s egyből szárnyaltak a gondolatai, milyen lehetőségeket rejthet. Aztán amikor az üzlethelyiség bezárt, s üressé vált, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projektben pedig megjelent a már említett Utcakép pályázati felhívás, megkezdődött a Kunszt története.

– A KUNSZT! létrehozásakor nagyon fontos volt számunkra, hogy a belső tér és a külső portál illeszkedjen patinás „otthonunkhoz”, a híres Rosenberg-házhoz. Egyszerre tisztelegjen előtte és újítsa meg a környezetét. Ezt az ideát tökéletesen valósította meg a 2sl_studio (vezető tervezők: Berecz Tamás DLA, Katók Edit, tervező építészek: Tóth Emese, Rainer Anna). Varázslatos ízléssel ötvözik a hagyománytiszteletet az újítással. Tamás pár éve éppen ezért kapta meg az Év háza díjat a Vizafogói Plébániatemplom felújításáért. A nevükhöz fűződik még két díjnyertes siófoki épület is.

Nagyon büszkék vagyunk a KUNSZT! 2SL Stúdió által megálmodott, letisztult, elegáns, egyszerre hagyománytisztelő és eredeti belsőépítészetére, mely tökéletes környezetet ad a dizájnerek alkotásainak – idézte fel Tóth Andrej.

A kultúrbisztrónak otthont adó épület építtetője és névadója, dr. Rosenberg Jenő, Veszprém egykori tisztifőorvosa emancipálódott zsidó család sarjaként a modernizált, szecessziós magyar népi motívumokban találta meg identitását.
A Kunszt alapítói már a kezdetektől tudták, hogy a ház különleges hagyományai köteleznek, és tisztelettel kell alkalmazkodniuk azokhoz.

Alapvetően egy dizájnshopot álmodtam meg, amely multifunkcionális, közösségi-kulturális térként működik, egyfajta inkubátorként.
Teret adunk
a dizájnereknek, különböző magas szintű kreatív workshopoknak, kerekasztal-beszélgetéseknek, eseményeknek. Mellette pedig ott van a vendéglátóegység, a bisztró, ami nem elhanyagolható színfoltja a Kunsztnak. Így próbáljuk – a visszajelzések szerint sikeresen – működtetni a helyet. Nem egy tájidegen egységet adunk, hanem közösségi teret nyitunk a helyieknek, az épületet visszaemeljük régi fényébe – vallja Tóth Andrej.

Persze a gasztronómiai rész is említést érdemel: különleges kávékat kortyolgathatunk, friss, ropogós édes és sós pékáruk, szendvicsek, finom ételek és sütemények is szerepelnek a kínálatban.
– Sok álmatlan éjszakánk volt, míg végre megtaláltuk a nevet. De ez írja le legjobban, hogy mi az, ami történik itt. Akár az egész koncepcióra, akár a belsőépítészeti kialakításra gondolunk, vagy arra, hogy milyen pékséget vagy borászatot választunk ki, hogy helyet kapjon a Kunsztban. Alapvetően helyi termelőket, helyi beszállítókat keresünk.
Egyedülálló kínálatot igyekszünk nyújtani, de olyat, ami elérhető akár a nagycsaládosok számára, a munkába vagy onnan hazafelé tartó emberek számára is. Jó pár olyan termék is megtalálható a kínálatban, amelynek arculatát vagy akár a címkéjét én terveztem.


A kávé és a teakínálatra is büszke vagyok. Itt nem csak beül valaki egy teára, hanem egy teaszeánszon vehet részt. Edzett japánüveg kancsóból, többszöri felöntéssel, az igazi ízek mélyére kalauzoljuk a vendégeinket, akik megpihennek nálunk, s képzeletben akár Nepálba vagy Sanghajban is eljuthatnak.

S a kulináris élmény mellett a kultúra is főszerepet kap, hiszen kortárs művészek alkotásai is megtekinthetőek, megvásárolhatóak a Kunsztban.
– A koncepció része volt, hogy a nyitás előtt széles körben meghirdettünk egy pályázatot. Komoly zsűri segítségével kiválasztottuk azt a 15 alkotót, akinek művei itt vannak.
Minőségi termékeket kerestünk és fontos volt az is, hogy térségbeli legyen az alkotó: kerestük a csatlakozási pontot a Balatonhoz, Veszprémhez – akár témában, akár a műhely holléte révén. A fentarthatóság és az újrahasznosítás is lényeges szempont volt. Azt is díjaztuk, ha olyan alkotó kerül a közösségünkbe, aki tudását workshop formájában is bemutatja, átadja.


Mert a Kunsztban időről-időre alkotó foglalkozásokra, workshopokra várnak gyerekeket és felnőtteket. Sőt, ha a család betér ide, a szülőknek, nagyszülőknek van lehetősége nyugodtan beszélgetni, mert a csemetéket várja egy külön nekik berendezett rész, ahol rajzolhatnak, színezhetnek.
S a Kunsztban az is kiderül, hogy a művészeket hogyan ihleti meg a Balaton, illetve hogyan látják a tóparti turizmust, a balatoni hangulatot.

Erről itt olvashatsz érdekességeket

Képekben pedig itt mutatjuk meg:

A már említett Utcakép program révén jött létre egyébként a télen is nyitva tartó Füge Fagyiudvar és Kávézó is, s néhány nappal ezelőtt megnyílt a Pekedli szatócsbolt is.

Hamarosan pedig a Wine &Vinyl borbár is várja majd a közönséget.

 

Fotók: Mészáros Annarózsa

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva