Juhász-Léhi István | 2023.11.10. 10:00
Újra XI. Music Hungary Konferencia
A Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programmal partnerségben valósult meg a XI. Music Hungary Konferencia & Showcase, amelynek középpontjában a mesterséges és a természetes intelligencia volt, míg a showcase programban a legígéretesebb hazai produkciók mutatkoztak be.

A november 7–9-én Veszprémben tartott konferencia témaválasztásának célja az, hogy megvizsgálják, hogyan lehet harmóniát teremteni a mesterséges intelligencia és művészet között, hogyan ölelje magához a zenei szektor a technológiát, és fordítsa a javára.

Fotó: Fülöp Ildikó

Porga Gyula, Veszprém polgármestere a szerda délelőtt a Hangvillában tartott megnyitón elmondta, immár negyedik alkalommal lehet a város a Music Hungary konferencia házigazdája, ami nagy öröm a közösség számára. – Amikor 2020-ban első alkalommal találkoztunk, akkor már tudtuk, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címet fogjuk viselni idén, illetve azt is tudtuk, hogy az UNESCO Zene városa címmel ismerték el a zenei törekvéseinket – fogalmazott. – Ha az Európa Kulturális Fővárosa programról beszélünk, akkor az egyik legfontosabb üzenet az, hogy ez a lehetőség is közösségépítő program. Ha közösséget és várost építünk, akkor kellenek a találkozási pontok. Szükség van a diskurzusra, a beszélgetésekre, mert ha ez működik, akkor mindig valami nagyszerű dolog születik. Bízom benne, hogy 2024-ben újra itt, Veszprémben tudunk majd találkozni.

 

Fotó: Fülöp Ildikó

Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke azzal kezdte: amikor az egri évek után Veszprémet választották, nem bánták meg: ez a tizenegyedik konferencia, a negyedik Veszprémben, a harmadik show és a második díjátadó.

– Amit az elmúlt években a legjobban szeretek, az az évente változó kurátori rendszer. Minden évben valaki mást kérünk meg a közösségből arra, hogy állítsa össze, fogja össze a programot. Az ő kérdései legyenek azok, amelyekre választ keresnek az idei konferencián – fogalmazott a szakember. – Volt olyan konferencia, amelynek a középpontjában a zene és az ember volt, idén pedig szerettünk volna valami jövőbe mutatót.

Fotó: Fülöp Ildikó

 

Ezért a mesterséges és természetes intelligencia viszonyára hegyezték ki az idei találkozó programját.

– Van olyan cég, amely azzal az ajánlattal áll elő, hogy az ő mesterséges intelligencia szoftvere egy még nem publikált számról megjósolja, hogy mekkora bevételt fog generálni a streaming platformokon, és ő ennek a bevételnek egy bizonyos százalékáért meg is veszi ezt a számot – mondta. – Ám mindezek mellett fontos, hogy emlékezzünk arra, hogy hol van, hol lesz, hol marad meg ebben az ember. Az emberen itt azt értem, hogy legyen ott mögötte az érzelem, legyen az a zene valakinek a saját története. Legyen valaki, aki azt mondaná: ez az enyém, ez az én sztorim, ez az én fájdalmam, ez az én örömöm.

A második Music Hungary-díjátadó gála is a program szerves része, hiszen szerdán este tartották az Expresszóban.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Fülöp Ildikó/veol.hu

 

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva