2019.11.29. 17:00
Díjazták a zalakarosi sós vizű medencét
A Magyar Fürdőszövetség által meghirdetett pályázaton a Zalakarosi Fürdő nyerte el, innovatív fürdőszolgáltatás kategóriában, a legrangosabb elismerést.

Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatójaelmondta, négy kategóriában hirdette meg az 1992-ben alapított Magyar Fürdőszövetség idén első alkalommal a fürdőinnovációs díjat.

– Két pályázatot nyújtottunk be: az elektronikus hibajegykezelő-rendszerre, valamint a gyógycentrum új sósvízű medencéjének kialakítására vonatkozóan. Ez utóbbival végeztünk első helyen innovatív fürdőszolgáltatások kategóriában. A gyógycentrumot és az gyógykertet 1992-ben adták át Zalakaroson.
Az elmúlt 27 évben e létesítmény zászlóshajója lett a fürdőnek, a nyugodt, csendes pihenést kedvelő vendégek körében. Állapota az évtizedek során leromlott, ezért 2017-ben úgy döntött a város önkormányzata, hogy elkezdődhet a felújítása. Ennek során kialakításra került egy sós vízű medence is a fedett térben. Olyan hatása van az ott lévő víznek, mintha az Adriai-tengerben lennének a vendégeink – mondta Cziráki László.

Fotó: hellozalakaros.hu

Itt olvashatsz bővebben a sós vizű medencéről!
A közgyűlésen annak kapcsán is figyelmet kapott a fürdő, hogy az önkormányzattal közös stratégiai programjában a borturizmus erősítése és a szezon hosszabbítás is szerepel. Ennek érdekében szervezte meg Márton nap idején a Tourinform iroda és a város önkormányzata az őszi piknik rendezvénysorozatot, amelybe térségi borászatokat és látnivalókat „vontak be”, a Zalakarosi Fürdő Zrt. pedig meghirdette a Zalakarosi Fürdő bora versenyt. A díjakat múlt héten adták át. Fehérboroknál a győztes Vig Zsolt, gyöngyözőboroknál Dóka Éva, a vöröseknél a Kányavári borbirtok nyert.

Fotó: Zalakarosi Fürdő

A sajtótájékoztatón Novák Ferenc polgármester is elismeréssel szólt a fürdő díjairól. Utalt arra is, hogy a város életében mind a víz, mind pedig a borok európai színvonalat képviselnek.

Nyitókép: hellozalakaros.hu

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva