Szaniszló Hajnalka | 2023.07.28. 14:00
Bámulatos fotók az idei balatoni viharokról – galéria
A viharvadász az idei legszebb balatoni viharfotóiból válogatott.

Somogyi Csaba megszállott és profi viharvadász, aki a Balatonnál is szenvedélyesen készíti a varázslatos fotókat azokról az időjárási jelenségekről, amelyek megjelennek a tó körül. Korábbi interjúnkban elmondta, hogy helyszínnek mindig azt a környéket választja, amelyik a legjobban megfelel a viharok érkezési irányának.

– Legjobban a látványt és a társaságot (általában nem egyedül megyek). Nem félek a viharoktól, inkább csodálom őket. Számomra lenyűgöző a látványuk, a struktúrájuk, és az a hatalmas erő, amelyet birtokolnak. Persze akadnak veszélyes helyzetek, azonban ezekre nagyon ügyelünk – tette hozzá a fotós.

Legutóbbi a július második felében volt hatalmas vihar az országban, amely ugyan hazánk déli részében okozott jelentős károkat, a Balatonnál is tombolt. Ekkor égett ki egy balatonfüredi ház tetőtere. Erről itt adtunk hírt.

Márciusban hatalmas fák dőltek ki a nagy vihar miatt és többször tombolt a szél a víz felett – emiatt későbbre tolódott a Kékszalag rajtja is. A verseny közben aztán épp a szél hatására születtek rekordidők.

A viharvadász fotós az idei legszebb balatoni viharfotóiból válogatott. Ezek a képek a balatoni viharokat, a hatalmas, gomolygó felhőket örökítették meg.

Csodáld meg a látványt a lenti galériában

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Fejlődő zivatarfelhő a Keszthelyi-öböl felett
Fotó: Somogyi Csaba/vyhar_photos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva