origo.hu | 2022.09.20. 14:00
Ennyit költenek a fiatalok a fesztiválokon
Mennyit költenek a fiatalok a fesztiválokon? Erre is kíváncsiak voltak a kutatók abban a felmérésben, melyben a Balaton Sound is szerepelt.

Ennyit költenek átlagosan szórakozásra a fiatalok

A fiatalok több mint fele szülői forrásból jár fesztiválozni évente jellemzően 1-2 alkalommal, melyeken egyenként átlagosan 39.312 forintot költenek el, derült ki a BME Egyetemi Napok szervezőinek megbízásából készült kutatásból.

Mi számít jó fesztiválnak? Melyek Magyarország top előadói és fesztiváljai az egyetemisták szerint? Mennyi kellene legyen egy sör egy fesztiválon? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ a BME Egyetemi Napok Fesztiválkutatásában, amelynek célközönsége a magyarországi felsőoktatásban résztvevő hallgatók voltak.

Mivel a közel háromezer válaszadó nagy része egyetemista, egyáltalán nem meglepő, hogy a forrásaik több mint a fele a szülőktől származik és bár viszonylag nagy volt a szórás, a

legtöbben 50 és 100 ezer forint közötti összegből gazdálkodnak havonta úgy, hogy szórakozásra 31.624 forintot költenek átlagban ez idő alatt.

A konkrét fesztiválozási szokásokat tekintve elmondható, hogy a kitöltők évente egy-két fesztiválra járnak, fele-fele arányban ugyanarra vagy más-más fesztiválra.

 

Forrás: Műegyetem Hallgatói Kft.

 

Ennyit költenek a fesztiválokon a fiatalok

A kutatás résztvevői

átlagosan 39.312 ezer forintot költenek egy fesztiválon

amely közel nyolcezer forinttal több, mint amit havonta költenek átlagosan szórakozásra. Különösen érdekes ez annak tudatában, hogy a kitöltők közel kétharmada a fesztivált megelőzően otthon vagy a barátoknál fogyaszt alkoholt „alapozásként”, és a válaszadók kevesebb mint fele vásárol alkoholos italokat a fesztivál területén belül is.

Az elfogyasztott alkoholos italok mennyiségét a válaszadók 63,1 százaléka szerint teljes mértékben befolyásolja az, hogy mennyiért tudják megvásárolni a fesztiválon az adott italt. A kutatásában arra is kíváncsiak voltak, hogy a válaszadók szerint hány forint kellene legyen a sör ára. Az átlag 636 forint volt, de a legtöbben 400-500 forint közé áraznák be azt.

 

 

A legdrágább és legolcsóbb fesztiválok

A kiterjedt kutatásban arra is keresték a választ, hogy melyik fesztiválon mennyibe kerülnek az italok. A Clientfactory 2022. nyarát átölelő, a magyarországi, nagy látogatottságú, zenei fesztiválókat kutató adatsoraiból leszűrhető, hogy

a VOLT, a Balaton Sound és a Sziget nagyságrendileg egy árszinten mozog. A vizsgált fesztiválok közül ezen a hármon a legdrágább, 1850 forint 4 cl vodka, de itt kell a legtöbbet fizetni egy energiaitalért is, egész pontosan 1100 forintot.

Forrás: Műegyetem Hallgatói Kft.

 

A Campus és az Efott a jobban megfizethető kategóriába tartozik, a BME Egyetemi Napok pedig a legolcsóbb helyszínnek számít a fesztiválok körében. Utóbbi rendezvényen a folyóbor decije mindössze 300 forint, 4 cl keserű csak 800 forint, egy korsó csapolt sörért pedig 700 forintot kell fizetni, ami egy fesztiválon kifejezetten olcsónak számít 2022-ben.

Ami a fiataloknak fontos a fesztiválon

Jegyvásárlással kapcsolatban a fiatalok zöme biztosra megy, vagyis csak azután váltanak bérletet, napijegyet, miután bejelentették a fellépőket. Arra a kérdésre, hogy mi a fontos a fesztiválozóknak egy adott zenei rendezvényen, a következő válaszok érkeztek: a hangulat, amelyhez szorosan kapcsolódik, hogy kik lépnek fel rajta. Emellett a biztonság kérdése, úgy személyi mint anyagi szinten fontos tényező számukra, ezt többen kifejtették a nyitott kérdéseknél is, miszerint

az a jó fesztivál, ahol egyedül is jól és biztonságban érezhetik magukat.

Forrás: Műegyetem Hallgatói Kft.

 

A kutatás során azt is megkérdezték a fiataloktól, hogy hogyan vélekednek a magyarországi fellépőkről. A legtöbb válaszadó kedvence Krúbi volt, majd Dzsúdló, Halott Pénz, Valmar, Carson Coma és Wellhello. Megfigyelhető, hogy a top hat névből négyen az utóbbi időkben tettek szert hatalmas népszerűségre, míg a másik két zenekar több éve vezeti a magyar top fellépők listáját.

A Balaton Sound a legismertebb fesztiválok között van

A felérésből kiderült, hogy a legtöbbet a Sziget Fesztivált ismerik, majd a BME Egyetemi Napokat, az EFOTT-ot, a Volt-ot és a Balaton Soundot. A kitöltők közül a legtöbben a BME Egyetemi Napokon vettek részt, ezt követően a Szigeten, az EFOTT-on, a Strand Fesztiválon és a Balaton Soundon.

Forrás: Műegyetem Hallgatói Kft.


Forrás: Műegyetem Hallgatói Kft.

 

A BME Egyetemi Napokról a kitöltők 99,2 százaléka hallott már, és 69 százalékuk már részt is vett rajta legalább egyszer. Visszatérő fogyasztói bázis jellemzi, hiszen akik már voltak egyszer a fesztiválon, azok 65,3 százaléka idén is tervezi, hogy ellátogat.

 

 

Tervezd meg az utazást!
:

 

 

 

 

Forrás: origo.hu
Nyiótókép: Balaton Sound hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva