likeBalaton.hu | 2021.05.05. 10:00
Már lehet nevezni a 2021-es Balaton-átevezésre
Elindult a nevezés az idei Balaton-átevezésre, amelyre július 10-én kerül sor. Idén Zamárdiból indul a mezőny.

A tavalyi rendezvénnyel a Balaton-átevezés szervezői elbúcsúztak a fonyódi helyszíntől. Egy éve már a rajt előtt egy héttel le kellett zárni a nevezést, annyi jelentkezés érkezett.

– A 2020-as év bebizonyította, hogy a Balaton-átevezés kinőtte Fonyódot, pedig a helyi kutyás strand fekvése a szemközti Badacsonnyal kiváló helyszíne és díszlete volt az eseménynek, és az önkormányzat is támogatta a megrendezését. Szerencsére még tavaly sikerült megegyeznünk a Zamárdi Önkormányzattal, hogy az idei évtől hozzájuk, a hatalmas helyi szabadstandra költözhet a rendezvény, abban bízunk, hogy mostantól minden évben stabilan 5-6 ezer főt tudunk majd megmozgatni a Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalon – mondta Berényi Péter, az MKKSZ szervezési- és marketing igazgatója.

Július 10-én rajtol a mezőny Zamárdiból

Az idei átevezés az előzetes tervek szerint július 10-én, szombaton lesz, az esemény szlogenje pedig az, hogy „Evezd le keresztbe!”.

A nevezés elindult, a balatonatevezes.hu oldalon lehet jelentkezni. Akik június 10-ig neveznek, azok a rendezvény napján megkapják a Red Bull Balaton-átevezés idei hivatalos pólóját.

Fonyód, 2020. augusztus 16.
A Balaton-átevezés résztvevői a rajtnál várakoznak Fonyódon 2020. augusztus 16-án. A versenyzõknek 9 kilométeres távot kellett teljesíteniük Fonyódtól Badacsonyig és vissza.
MTI/Varga György

 

 

Nyitókép: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva