MTI | 2021.07.11. 21:43
Több mint négyezren lapátoltak Zamárdi és Tihany között a Balaton-átevezésen
Kétezer-ötvenhat egység és összesen 4051 versenyző teljesítette szombaton a nyolc kilométeres Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalat a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvényén, a Red Bull Balaton-átevezésen.

Idén új helyszínről, a zamárdi szabadstrandról indultak a résztvevők, akik a távot kajakban, kenuban, sárkányhajón vagy SUP-on lapátolták le.

A Balaton-átevezés résztvevői a zamárdi rajt előtt 2021. július 10-én. A versenyzőknek 8 kilométeres távot kell teljesíteniük Zamárditól Tihanyig és vissza.
MTI/Varga György

Az időjárási körülmények szinte ideálisak voltak, bár délelőtt még fújt kicsit a szél, de délutánra már teljes volt a szélcsend.

MTI/Varga György

A versenyen hajóba ült többek között Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, a korábbi bajnokok közül pedig az egyformán háromszoros olimpiai aranyérmes Kovács Katalin, Szabó Gabriella és Storcz Botond is.

MTI/Varga György

A környéken igazi fesztiválhangulat uralkodott, egy koncerthajóról pedig népszerű magyar együttesek szórakoztatták az indulókat.

MTI/Varga György

Korábban Fonyód volt az átevezés bázisa, de azt a helyszínt kinőtték, emiatt kellett elköltöztetni az eseményt.

Forrás: MTI

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva