Sonline.hu | 2022.09.29. 20:00
Zamárdiban keresik a dunaújvárosi nő holttestét
Zamárdiban keresik egy középkorú nő holttestét, akit a gyanú szerint a férje gyilkolhatott meg, majd elrejthette a holttestet.

Letartóztatták a férjét annak a dunaújvárosi nőnek, akit eltűntként keresnek – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.

Bűncselekmény áldozata lehetett

A rendőrség a honlapján azt írja: a dunaújvárosi rendőrkapitányságon körözési eljárás indult szeptember 21-én egy 52 éves helyi nő eltűnése miatt, és felmerült a gyanú, hogy az asszony bűncselekmény áldozata lett, amelyhez a férje köthető. A nyomozók a dunaújvárosi férfit szeptember 24-én fogták el, majd gyanúsítottként hallgatták ki, a Székesfehérvári Járásbíróság pedig hétfőn elrendelte a letartóztatását. A közleményben kiemelték, hogy

a rendőrség nyomozócsoportot alakított az ügy körülményeinek tisztázása érdekében.

Zamárdiban keresik a holttestet

Úgy tudjuk, a házaspár a Balatonra utazott, de a zamárdi nyaralójukból csak a férj tért vissza. A rendőrök megszállták a zamárdi utcát, feltúrták a nyaraló udvarát,

még a betont is feltörték, de egyelőre nincs hír arról, hogy megtalálták volna az eltűnt nőt.

Forrás: sonline.hu

Nyitókép: Illusztráció/police.hu



 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva