Mészáros Annarózsa | 2023.12.30. 08:00
Budai Lotti: a Balatonnál helyhez és levegőhöz jutok
Budai Lotti írót az utazásai inspirálják, a Balaton számára a feltöltődés egyik forrása.

Budai Lotti író, utazó és örök kíváncsi. Regényeiben könnyed formában mutatja be különböző korok és helyek történetének színes szövetét, mindeközben szem előtt tartja a történelmi hűséget is. Műveit azoknak ajánlja, akik szeretik a szórakoztató, szerelemmel, romantikával és kalandokkal teli történelmi regényeket, amelyek kiválóan alkalmasak arra, hogy az olvasófotelből egy egészen más világba repítsék olvasóit.

Forrás: Budai Lotti – hivatalos

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyon sok féle műfajban tudok alkotni. A nőtörténeti kutatásaim ihletet adnak a történelmi regényeimhez és a napjainkban játszódó sztorijaimhoz is, hisz a mai nők is szenvednek azoktól a hiedelmektől, előítéletektől, mintáktól, amit még a patriarchátus indoktrinált beléjük. A másik nagy ihletőm az utazás. Nem egy regény ötletem született meg külföldi útjaim során, például A parfümkészítő és után az egész Öt érzék sorozat egy grasse-i „parfümszagolgató” túra után. Ami a rítust illeti… Nagy igazság, hogy a határidő a legjobb motivátor. Mivel sokat írok, pontosabban, szeretek sokat írni, muszáj önfegyelmet gyakorolnom az alkotás során, de azt tapasztalom, hogy az elmélyült, ihletett munka előbb-utóbb mindig megérkezik.

Lotti munkájában minden mindennel összefügg, állandóan több témán gondolkodik egyszerre, de írni szigorúan csak egy könyvet ír egy időben. A többihez megelégszik a jegyzetkészítéssel.

– Nem titkolom, hogy gyakran billegek a kiégés szélén, pont az állandó ötletelés miatt – mondja Lotti, hiszen egy író nem teszi és nem is teheti le a munkáját, vagy inkább hivatását nyolc óra után. – A Balaton nagyon sokat segít nekem a kikapcsolásban. Ahogy telnek az évek, úgy leszek egyre érzékenyebb az energiákra. A fővárosban élve, hiába lakom viszonylag nyugodt és csöndes helyen, egyszerűen érzem ennek a kétmillió embernek a vibrálását, kapkodását és sajnos az utóbbi pár évben a frusztráltságát és akár kilátástalanságát is, akik körülvesznek. A Balatonra érve szó szerint érzem, hogy az agyam helyhez és levegőhöz jut. Szerencsére sok szállal kötődöm hozzá, főleg az északi parthoz. Gyerekkoromban Balatonakalihoz, ma pedig Zánkához kötnek szálak, utóbbi a barátom szülei révén, akik mindig szívesen látnak az ottani házukban.

 

A fény, a meleg, a bőség

– Az adventtel először tavaly lett szorosabb a kapcsolatom. Nem is tudom, hogy miként, egyszer csak megvilágosodtam, miről szól ez az ünnep. A történelem során, amikor az átlagembernek fogalma sem volt arról, hogy mi egy bolygón élünk, ami a Nap körül kering – és ehhez nem is kell messzire menni az időben – nem tudhatta, hogy törvényszerűségek révén a tavasz minden évben eljön. Csak azt látta, hogy minden évben, egyre hosszabbak az éjszakák, egyre nagyobb a sötétség, egyre hidegebb van és egyre kevesebb az étel… Nem tudhatta, csak remélhette, hogy ez egy ponton megfordul és úgy lesz, mint előző évben, és visszajön a fény, a meleg, a bőség. És szerintem erről szól az advent, a reményről. Hogy most sötét van, de lesz újra fény, most kilátástalan minden, de egyszer jobb lesz. Nem véletlen, hogy szinte minden vallásban szerepet kap a fény ilyenkor. Úgyhogy szerintem ebben az időszakban ezt kellene csinálni, reménykedni vagy mondjuk úgy, azon meditálni, hogy újra jó hely lesz a világ. Ez lenne az aktuális időminőség, ami azért egy nyugodt, befelé figyelő minőség. Ehhez képest, nem csoda, hogy az a rohanás, amibe az emberek ilyenkor belesodródnak, kikészít mindenkit az ünnepekre.

 

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Budai Lotti – hivatalos

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva