Krausz Andrea | 2022.07.25. 08:00
Melegük volt a téli Balaton-átúszóknak a nyári Balaton-átúszáson
A téli Balaton-átúszók is teljesítették a 40. Lidl Balaton-átúszás 5,2 kilométeres távját július 23-án. A jéghideg vízhez szokott csapat tagjai a biztonságos nyíltvízi úszásra hívták fel a figyelmet.

– Az idei rendezvényen a táv teljesítése mellett a jelzőbója népszerűsítése volt a célom – mondta Zimányi András, aki 2019-ben elsőként vállalkozott Magyarországon arra, hogy 7 fokos vízben megtegye a Szántód-Tihany közti távot. A nyíltvízi úszók által használt rövid hevederrel a derékra erősíthető kis bója segít a víz felszínén maradni, és az eszköz mások számára is láthatóvá teszi a sportolót. Ők minden Téli Balaton-átúszáson ezt használják.

– Ha valaki például szívprobléma, vagy kifáradás miatt rosszul lenne, a bója akkor is fennmarad a víz tetején, a mentők pedig még a zavaros vízben is pillanatok alatt megtalálják az illetőt.

Jelzőbója nélkül a mentés még a térdig érő vízben is hosszú percekig tartana – fejtette ki Zimányi András. Mint mondta, a nyári Balaton-átúszáson most használt először bóját, és semmi problémát nem jelentett az eszköz jelenléte. Nagyon könnyű, semmi gond nincs vele úszás közben.

Zimányi András (középen balra) és Czettele Győző (középen jobbra) is derékra erősíthető jelzőbójával úsznak télen és nyáron is
Fotó: Facebook/Zimányi András

Volt egy kis gond

Sokan kíváncsiak voltak, hogy a hideg vizes mártózáshoz szokott csapat tagjai hogy érezték magukat szombaton, a 28 fokos vízben.

– Nagyon kellemetlen, egyenesen borzasztó volt a meleg víz.

Nem is értem, hogy egyesek miért úsztak neoprén öltözékben – mondta Zimányi András, akit elkísértek a 2. Téli Balaton-átúszás résztvevői. Czettele Győző és Horváth Zsolt első alkalommal indultak a Révfülöp és Balatonboglár közti távon, melyen szombaton több mint 11 ezer ember vágott neki az úszásnak, vagy a SUP-pal való evezésnek.

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva