Mihály Szilvia | 2022.10.06. 10:00
Biomassza-kazán és részleges fűtés lesz, de egész évben vár a Szigligeti vár
Bár az üzemeltetési költségek megemelkedtek, nem zár be a Szigligeti vár, és működik a strandon lévő szauna is. Lesz Süllőfesztivál, és gőzerővel szervezik az Újévi csobbanást is.

Szigligeti matek

– Hatalmas számolásokban vagyunk – mondta Balassa Dániel, Szigliget polgármestere. – Fontos, hogy milyen új szerződéseket tudunk kötni az energiaszolgáltatókkal, és fontos, hogy biztosítani tudjuk a település üzemeltetését anélkül, hogy az összes tartalékunkat felélnénk, ezért jogi és energetikai szakértőkkel is egyeztetünk. Elképzelhető, hogy bizonyos intézményekben biomasszával fűtünk majd, de ehhez új kazánra lesz szükségünk. Terveink szerint a közösségi ház tetőterének fűtését leállítjuk, vagy csak időszakosan fűtjük, hiszen a gáz ára a tizenegyszeresére nőtt.
Az biztos, hogy a turisztikai attrakcióink zavartalanul működnek, és az őszi rendezvényeinket is megtartjuk.

szigligeti

Felhők felett úszó Szigligeti Vár
Fotó: Mészáros Annarózsa

Programok

A Süllőfesztivál az idei évben is ingyenes lesz. Ezt nem az önkormányzat, hanem a turisztikai egyesület szervezi, mi a helyet biztosítjuk a strand területén. A fesztivál költségeit az árusok és étel-ital kínálók helypénzéből fedezzük, a vendégeknek csak az elfogyasztott finomságokért vagy vásárfiáért kell fizetni. Az előző években nem volt ritka, hogy ezen a szezon utáni eseményen jó időjárási viszonyok között egy nap alatt 5-10 ezer ember fordult meg.

szigligeti

Imádják a Süllőfesztivált a vendégek
Fotó: Mihály Szilvia

 

Ilyenkor téliesítik a nyaralótulajdonosok az épületeiket. Az eszem-iszom mellett levíztelenítenek, lezárják a nyári szezont.

 

Tervezzük a Mindenki karácsonyát és az Újévi csobbanást is.

Vár a Szigligeti vár és a szauna is

Októbertől újra működik a szigligeti szauna. Szükséges, hogy a tavalyihoz képest kissé emelt árakon dolgozzunk, de a bevételekből idén is finanszírozható lesz ennek a turisztikai egységnek az üzemeltetése. Szigliget számára mindig fontos volt, hogy kuriózumnak számító szolgáltatásokat, mint ez a partközeli szauna, biztosítson az idelátogatóknak. Az elsők között voltunk, akik olyan szaunát építettek, melynek merülőmedencéje maga a Balaton.

A Szigligeti vár egész évben nyitva lesz. A napi belépők, azt gondolom, fedezni fogják vár üzemeltetési költségeit. A rezsiköltségek az új kiállítási térben levő világítást érintik, de ezt már a tervezéskor sem túloztuk el, a minimális és elvárható fénymennyiségen túl nincsen díszkivilágítás a termekben.

szigligeti

Járjátok körbe a vár összes szintjét
Fotó: Mészáros Annarózsa

 

 

A jégpálya a tavalyi évtől a Szigliget Várudvar Kft. üzemeltetésében működött, nem az önkormányzat üzemeltette. Kitűnő minőségben tudták a vár lábánál biztosítani a vendégeknek ezt a téli sportolási lehetőséget, nagyon jó hangulat és kilátás várta az ideérkezőket. Egy ilyen jégpálya rezsiköltsége nagyon magas, úgy tudom, a vállalkozó az idei évben is tervezi a nyitást, de pontos információink még nincsenek.

A távolban megcsillan a Balaton
Fotó: Mészáros Annarózsa

Tömegközlekedéssel is eljuthatsz a Balatonra! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva