likeBalaton.hu | 2023.02.07. 08:00
PETŐFiFJÚ musical ősbemutató Veszprémben
Február 17-én mutatja be negyedik nagyszínpadi előadását, a PETŐFiFJÚ musical-t a Veszprémi Petőfi Színház.

2023. február 17-én mutatja be negyedik nagyszínpadi előadását, a PETŐFiFJÚ ősbemutató musicalt a Veszprémi Petőfi Színház.

A PETŐFI200 évben a veszprémi színház a névadójának, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját ünnepeli. A jeles alkalomból többek között a február 17-én bemutatásra kerülő PETŐFiFJÚ ősbemutató musical premierjével tisztelegnek a költő előtt.

A darab különleges zeneiségével kapcsolatban a művészetek világában kiemelten sokrétű tevékenységet folytató zeneszerző-rendezőt, Szomor György Nádasdy Kálmán-díjas művészt kérdeztük.

Szomor György, a PETŐFiFJÚ musical rendezője
Fotó: Veszprém Petőfi Színház hivatalos

 

– Kíváncsiak vagyunk, hogyan is működik egy zene megvalósítása?
– Felmerült a kérdés, ha Petőfiről készül zenés darab, a versei szolgáljanak-e ennek alapjául. Úgy döntöttünk, hogy igen, hiszen a versei tükrözik legjobban Petőfi gondolatait, érzéseit. Ezeken keresztül láthatunk, láttathatunk legtöbbet a költőből, az emberből.

– Mennyire volt nehéz ilyen nívós, gyönyörű és tisztelendő régmúltra visszatekintő verseket megzenésíteni?
– Ha nem érkezik felkérés, magamtól nem biztos, hogy lett volna bátorságom hozzá és valószínűleg egy nagy élménnyel lettem volna szegényebb. De szerencsére érkezett. A zenéket a versek súgták, a bennem általuk keltett érzések szólalnak meg.

– Zeneileg Petőfi életbeni és művészetbeni jellegzetességeit igyekezett megteremteni a hagyományokhoz, a régmúlthoz híven vagy inkább az új kor szellemének, modernitásának megfelelően készültek a felcsendülő dalok?
– A zenei stílusokat is a versek határozták meg. A ritmusuk, a lüktetésük. A magyar népdal motívumoktól a blues-ig, a ballada, a sanzon is ott van ezekben a versekben. Amikor hallgatjuk, egészen magától értetődőnek tűnik. Nagyon élveztem a munkát!

– Ebben a folyamatban, miközben a zenék készülnek, mennyire látja egyben az egész színdarabot?
– Ebben az esetben is, mint más alkotói folyamat közben, az apró mozaikokból álló kép, egyszer csak láthatóvá válik teljes valójában. De ez egy hosszú út vége…

– Mennyire volt nehéz azonosulni Petőfi Sándor szellemiségével?
– Egyáltalán nem, Petőfi mindig is közel állt hozzam, és mostanra még közelebb került.

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: petofiszinhaz.hu
Nyitókép: A PETŐFiFJÚ plakátja
Fotó: Veszprémi Petőfi Színház hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva