likeBalaton.hu | 2023.04.08. 21:00
Nagyszombaton elindult a BAHART első hajója, kezdetét vette a 177. hajózási szezon
Folytatja a tavaly elindított dinamikus modernizációt a BAHART, a hajóflotta megújulása mellett a frissen végzett hajós munkaerő is „fedélzetre lép” tavasszal. Folytatódnak a rév- és a személyhajó-kikötők tervezései, valamint a frissen megnyitott, új arculattal ellátott vitorláskikötők felkészítése a szezonra.

A BAHART a 177. hajózási szezon alatt is sokszínű programkínálattal, változatos menetrenddel és digitális megoldásokkal várja utasait.

A Szent Miklós hajó fedélzetén, Húsvét Nagyszombatján − a hagyomány szerint a balatoni hajózási szezon első napján − tartotta szezonnyitó sajtótájékoztatóját a Balatoni Hajózási Zrt. Az első hajó már hagyományosan a siófoki kikötőből indult és a balatonfüredi kikötőben kötött ki a sajtó munkatársaival.

Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója elmondta, néhány kikötőben és kiemelt útvonalon, például Siófok-Tihany, vagy Balatonboglár-Révfülöp között idén a megszokottnál is korábban kezdődött a hajózási szezon. Május 1-től a legnépszerűbb Fonyód-Badacsony útvonalon óránként indulnak majd a járatok. Tihanyt, Balatonfüredet és Balatonföldvárt is gyakrabban érhetik el az utazók.

A nagy népszerűségnek köszönhetően nyáron többször indulnak útjukra majd a programhajók is: 176 bulihajó és 100 varázshajó járat hagyja majd el a kikötőket. Siófokról, Balatonfüredről és Balatonalmádiból gyakrabban, átlagosan másfél óránként szállnak vízre a sétahajók is. Továbbá kiemelt szerepet kapnak az igazán különleges élményt nyújtó naplemente sétahajók is, amelyeken az utasok díjnyertes ajándék pezsgőt vagy üdítőt kortyolgatva, a nap legvarázslatosabb pillanatában, a tó közepéről csodálhatják a Balatont.

Folytatódik a BAHART szolgáltatásainak fejlesztése is. A büfékben továbbra is neves balatoni borászatok borai és helyi kézműves sörök közül válogathatnak a vendégek. A Társaság továbbra is nagy hangsúlyt fordít az online jegyvásárlási lehetőségre, tavasszal az online vásárlók egy promóció részeként kedvezményesen juthatnak hozzá jegyeikhez.

A vitorláskikötőkben az arculatváltás mellett folyamatos műszaki fejlesztések is zajlanak. A szigligeti és balatonföldvári vitorláskikötő új pontonnal, a siófoki kikötő egy korszerűbb és energiahatékonyabb hőszivattyús rendszerrel, Balatonföldvár pedig új kiszolgáló egységgel és kikötőmesteri irodával kezdi meg az új szezont és várja vendégeit.

Fotók: BAHART

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva