Mészáros Annarózsa | 2023.04.14. 12:00
Színek az égből
Vollein Ferenc először megálmodja, komponálja és rajzolja, majd megfesti a témáit. A fiatal balatoni művész 57. önálló tárlata látható a badacsonyi Hableányban, egy hónapon keresztül.

A fiatal, 24 éves festőművész 50 festménnyel mutatkozik be Badacsonyban. Fő témái a szakralitás, a Biblia, az Ó- és Újszövetség, balatoni legendák, mondák, az antik görög mitológia. Ezen felül Toszkán és dél-olasz tájképek. Egy-egy alkotása nagyjából két hét alatt készül el. – Megálmodom, vetületes, kidolgozott vázlatként megrajzolom, majd megfestem őket. Először a témát megkomponálom. Mindig készítek vázlatot, mint a nagy reneszánsz festők, mert nem hiszek a gyors és összecsapott munkákban.

Ferenc bárhová is utazik a világban, számára mindig a Balaton marad az origó: — mert a szülőföldet, a hazát jelenti számomra. Hiszen itt születtem, itt nevelkedtem, a Balatonnal együtt lüktetek. Balatoni művésznek érzem magam. Az Isten által termett világot szeretném visszaadni képeimen, amelyek színek és formák az égből. A negyedik kiadványomnak is ez a címe: Színek az égből.

Ferenc szerint nagyon sokan festik a Balatont. De szerinte más az, ha valaki csak idejön, egy pillanatot ragad ki a látványból vagy itt él, s minél több arcát látja. A magyar képzőművészet történetéből fiatal kora ellenére, Vollein Ferencnek van a legnagyobb festménysorozata a Balatonhoz fűződő mondákból. Ez 36 festmény. Ezen képek nagy része magángyűjteményben található.

A festőművész behozott egy újítást a balatoni festészetben: a víznek a tükörcsillogását arany kollázs technikával díszítette. Ez főként a szakrális festményein jelenik meg. Ferenc úgy gondolja, hogy munkásságára leginkább Egry József, Udvardy Erzsébet és Somogyi Győző hatottak.

A magánygyűjtők kedvence

Az Alkotó négyszer elnyerte a Nemzet Fiatal Tehetsége díjat és vele együtt az ösztöndíjat is, két évente. Eddig négy képzőművészeti kiadványa jelent meg, a legutolsó két éve. Ez a naiv képzőművészet történet első összefoglaló kiadványa. Ferenc igen népszerű magángyűjtők körében: 180 olajfestményt készített 13 év alatt, ebből 130 darab van magánygyűjteményben. Az az 50 festmény látható jelenleg ezen a badacsonyi tárlaton, ami az utóbbi időben készült, vagy konkrétan erre az alkalomra született a tavalyi és az idei évben. A most látható tárlat megvalósulása a Laposa családnak köszönhető.

Ferenc a naiv-neoreneszánsz vonalat képviseli, ez az irányzat főleg dél-Amerikában nagyon divatos. Élénk színekkel dolgozik, azokat sohasem keveri. — 40-50 alapszínnel dolgozom, azokat nem keverem egymással, csak fehérrel. Hiszen, ha keverném a színeket, akkor azok tompábbak és fakóbbak lennének.

Kettős cél a jövőben

Egy hosszabb alkotói út vár Ferencre Olaszországban, ahová sokat hívják festeni, főleg szakrális képei végett. Ferenc az egyetlen magyar kortárs festő, aki fogadott Ferenc pápa 2016-ban. A Vatikáni Képtár is őrzi egy munkáját. Ferenc pápa a fiatal generációban látja a művészet továbbélést, így Vollein Ferenc pápai áldással folytathatja munkáját.

— Olaszországban fényképeket, vázlatokat készítek és kikapcsolódom. Élvezem a mediterrán tájat, s Toszkána nagyon emlékeztet a Káli-medencére.

A másik terv egy nagy összefoglaló tárlat Budapesten, nagyjából 100 képpel. Ehhez egyelőre a megfelelő kiállítóhelyet keresi az Alkotó.

Galériában a jövő

Vollein Ferenc családja megalapította Badacsonyörsön a Naiv Művészetek Háza Alapítványt.

— Szeretnénk egy két szintes galériát építeni. Az épület első szintjén lenne Vollein Ferenc egy állandó kiállítása 30-40 képpel. A második emeleten pedig az elmúlt 100 év legjobb naiv művészeinek rendeznénk időszakonként változó kiállítást. Egész évben szeretnénk nyitva tartani, üzemeltetni. A kizökkent időt helyre akarjuk rakni. Sajnos nagyon perifériára szorult ez a művészeti ág, a naiv művészet helyzete hazánkban. A magyar naiv művészet sokszínűségét szeretnénk bemutatni.

Nézd meg képeinket a tárlatról!

 

Vollein Ferenc tárlata 2023. május 29-ig tekinthető meg a Hableányban, Badacsonyban.

 

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva