Utaltunk már arra a tényre, hogy a tóban való rendszeres fürdőzés az 1860-as években vette igazán kezdetét, de a modern fürdőtelepek, fürdőházak csak a 19. század végére jöttek létre. Ezért nem is annyira a tó maga, hanem a környék látványosságai, a kikapcsolódás lehetőségei vonzották kezdetben az ide érkezőket és a füredi savanyúvíz megléte ezért jelentett oly nagy lépéselőnyt Balatonfüred számára.
A vidék bővelkedik gyógyító erejű szénsavas vizekben (ld. Hévíz, Kékkút), de akad köztük olyan helyszín is, amelyik a 19. században – elsősorban a helyiek körében – nagy népszerűségnek örvendett. Oláh János útirajzában 1834-ben ezt jegyezte le a Zánkán található gyógyforrásról, amelyet a népnyelv Vérkútnak nevezett el: „egy orvosló erejű forrás ferdőházakkal, mely nyári napokon oly népesen látogattatik, kivált a köznéptől, mint a Füredi. Vize kesernyés és nem savanyú, a kút oldalait pedig és az árkot, mellyen vize elfoly, követtseivel együtt vérveresre festi, honnan vette Vérkút nevezetét is. (…)
Ez a ferdő a köszvényeseknek, ütközött tagúaknak, tartós kólikában szenvedőknek igen használ.” A Vérkút megnevezés a vasoxidos vörös színre és a vérszegénységet – állítólagosan – gyógyító hatásra utalt. Kesernyés, gyógyító vízére az 1830-as években fürdőházat építettek, amely sokáig rangos gyógyfürdőként működött. Köszvényre, kólikára ajánlották leginkább, de ivókúraként alkalmazták étvágytalanság, gyengeség, vérszegénység ellen is. Ekkoriban felcser is működött a településen.
A 19. század végére – mivel a helyet kevésbé karolták fel a korabeli befektetők – a vérkúti gyógymód szinte teljesen megszűnt, s már csak ivóvízként használták. A zánkai Vérkút fejlődésének, fejlesztésének elmaradása jól példázza, hogy milyen nagy szerepe volt a korszakban a földrajzi fekvésnek, elérhetőségnek vagy akár a későbbiekben a propagandának, reklámoknak is.
Akad egy olyan helyszín is a tó partján, ahol a Balatonban való fürdést a korszak divatos gyógymódjaival kombinálták. Balatonalmádiban a század végén megnyílt az a gyógyintézet, ahol a korszak divatos gyógymódjai, az orvostudomány és a természetgyógyászat ötvözésével komplett gyógyprogramot dolgoztak ki. Az Országos Kneipp Egyesület a Balaton mellett, Almádiban hívott életre egy sajátos intézetet, 1899-ben.
Az intézet igen szervezett módon és valóban a kneipp-i elvek mentén működött. A gyógyprogram több elemből állt. A légkúra során légsátrakat állítottak fel, amelyek éjszakázásra alkalmas, de tetején nyitott szobák voltak: „Az ilyen légsátor bútorzata egy vaságy, jó kettős derékaljjal, pokróctakaróval, éjjeli szekrény, mosdóasztal, asztal, 1-2 szék, tükör- és ruhaszekrény.”
A légkúrához tartozott a testmozgás, a torna, a labdázás is. A napkúrát 10 és 14 óra között alkalmazták, s „erre a célra a Balaton víztükre felett emelt, felülről nyitott épületben mezítelenül fekszik a napra, úgy, hogy csak feje van a nap sugaraitól védve.” A napfürdő után pokrócba göngyölték a testet, s a test izzasztása után ledörzsölés következett, majd a Balatonban történő úszást – a hullámok „erőművi hatását” – ajánlották, főként idült betegségek és gyulladások ellen. A légsátrakon és légfürdőhelyeken kívül szép parkokat és sétányokat létesítettek, valamint az étkezésre is külön gondot fordítottak.
A vendégeknek az ún. „Lahmann rendszerű természetes gyógyétlapot” javasolták, amelyet Heinrich Lahmann (1860-1905) orvos diétás tanácsai alapján állítottak össze. Az étlap változatos és vitamindús volt, szerepelt rajta: spenót, tükörtojás, tökfőzelék, friss gyümölcs, aludttej, túró, húsféleségek, de édességek (pl. rétes, puding) egyaránt. Almádi az országos hírű gyógymódok alkalmazása és a nagy vendéglétszám hatására hamarosan elnyerte a gyógyfürdői rangot.
Forrás: wikipédia
Balatonfüredet kezdetben nem a Balaton, hanem savanyúvize tette híressé, ami nagy lépéselőnyt jelentett számára. Régóta használták gyógymódként, a XIX. századtól a polgári fürdőközönség elsősorban a savanyúvíz-fogyasztás miatt kereste fel. Oesterreicher Manes József (1759–1831), az első füredi fürdőorvos a savanyúvizes gyógykúrákat 1822-ben úgynevezett balatoni hideg fürdőzéssel párosította, s a tóban való hosszas időzés ekkoriban még inkább egyfajta gyógymódszerként szolgált. A savanyúvízkúrát a XIX. század végére már balatoni fürdőzéssel, iszappakolással, tejsavó- és szőlőkúrával, valamint érvágással és purgálással egészítették ki.
A 19. század végére, a 20. század elejére népszerűvé váltak a korabeli fürdőkúrák, amelyeket a tóban való fürdéssel, a szép természeti környezet adta kiváló lehetőségekkel egészítettek ki. A korabeli reklámokban ekkorra már mindenütt megjelent a Balaton vidékének egészségre gyakorolt kedvező és gyógyító hatása.
A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!
:
Forrás: zaol.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/LikeBalaton.hu
