Szaniszló Hajnalka | 2023.09.23. 08:00
Bénák gyógyultak meg és hagyták botjaikat a vonyarcvashegyi dombon
Egy férfi rejtélyes halált halt a vonyarcvashegyi remetelaknál, mások csodás gyógyulásuk menetóit hagyták a szakrális, Szent Mihály-domb lábánál.
Amikor még Vonyarc és Vashegy önálló településként éltek és a domb aljában remetelakok sorakoztak, ott szakadt meg szerelmi bánatában az úri szolga szíve, ahol a halottak titokzatos, ősi temetőben leltek megnyugvásra. Ott, ahol a Szent Mihály-kápolna örök menetóként, csodás gyógyulások helyszínként őrzi a balatoni halászok tragédiájának történetét. Pali Róbert polgármester mesélt a régmúlt vonyarcvashegyi titkairól.

 

– A halászat ezer szállal kapcsolódik Vonyarcvashegyhez. Ennek egyik szegmense a kikötő felé vezető, gyönyörű útvonalon áthaladó kerékpárút, amely mellett rendszeresen láthatunk horgászokat. Milyen feltételei vannak a helyi pecának?
– Aki rendelkezik horgászengedéllyel, pecázhat a területen. A Marina kikötő és a kis csónak-kikötő közötti rész vízügyi terület, amelyet a település bérel és gondoz. Csodálatos onnan a panoráma és ha valaki szeretne elmerülni a Balaton szépségében, ott meg is tud pihenni.

A Marina kikötő felé vezető, vonyarcvashegyi kerékpárút kiválóan alkalmas a merengésre, elcsendesedésre is
Fotó: Szaniszló Hajnalka

 

– A közelmúltban felújításra került a Szent Mihály Fogadalmi Halászkápolna, s a környezetének kiépítése is folyamatban van.
– Népszerű pihenőhely a domb alatti terület, ahol elkezdtük egy családbarát, egész évben nyitva tartó pihenőpark kialakítását. Vizesblokkot építettünk, fásítást végeztünk, vizes élőhelyet és mezítlábas parkot alakítottunk ki. Tűzrakóhelyek kialakítását, pihenőpadok, napozóágyak, további kerékpártárolók, kutyaszemetes, kutyaitató kihelyezését tervezzük.

Felújították a Magyarországon egyedülálló vonyarcvashegyi Szent Mihály fogadalmi halászkápolnát.

Fotó: Veszprémi Érsekség

 

– Mi a Szent Mihály-kápolna története?
– A műemléki védelem alatt álló templom fogadalmi elnevezése egy XVIII. századi halászhistóriából ered. A balatoni falvak megélhetését télen a jéghalászat biztosította. A legenda szerint 1739-ben negyvenhat halász kiment a jégre halászni. Közben vihar támadt és hat halászt elragadott a jeges áradat. Az életben maradt halászok egy jégtáblán összekapaszkodva imádkoztak, fohászkodtak. Isten segedelmével az áradat a bajba jutott embereket a domb lábához sodorta. A partra érkezésük helyén kápolnát emeltek.

– A Szent Mihály-kápolna évtizedek óta szakrális-zarándok hely, istentiszteletek, házasságkötések és keresztelők országosan ismert helyszíne.
– Az épület évszázadok épített történelme. A valaha itt álló római őrtorony köveire épült több száz éves kápolnának nemcsak múltja van, hanem jövője is van. A következő évtizedekben is meghatározó szakrális helye lesz országunkban és Vonyarcvashegy nagyközségben.

– Kapcsolódik csodás gyógyulás a kápolnához?
– Sok botot találtak már a harangtoronyban, melyeket a legenda szerint azok hagytak hátra, akik meggyógyultak a dombon.

A régi vonyarcvashegyi temető ősrégi sírjai a Szent Mihály-domb lábánál
Forrás: Palaczki Ferenc: A Szent Mihály-domb és kápolna története című könyve

 

– Legendás szerelmi történetet is őriz a Szent Mihály-domb.
– Remeték laktak a domb oldalában, barátlakásokban. Akkoriban egy Bodor Pál nevű apród megmentette a földesura életét. Az úr azt mondta, hogy bármit kérhet cserébe: földet, pénzt, paripát – mindent megad neki. A férfi és a földesúr lánya azonban titkon már régóta szerették egymást. Ez akkoriban főbenjáró bűn volt a társadalmi különbségek miatt. A férfi hiába kérte a lány kezét, a földesúr nem engedett neki. Bodor Pál ekkor bánatában átevezett a dombhoz és beköltözött egy remetelakba. Ezen a helyen, az egyik fa tövében megszakadt a szíve. Később az uraság belátta, hogy hibát követett el, de akkor már késő volt. Ezek az barátlakások sajnos, ma már nem láthatóak.

– Vannak archív ábrázolások a barátlakásokról?
– Dolgozunk azon, hogy a domb lábánál kialakításra kerülő élmény -és pihenőparkban valamilyen formában megmutassuk, felelevenítsük ezeket a remetelakokat.

– Korábban Vonyarc és Vashegy külön település volt. Erről mit lehet tudni?
– Az őshonos Vonyarc-rész az, ahol most az iskolánk van, szemben a templom és a temető. Vashegy pedig az Erzsébet-forrásnál, a vízműtelep közelében volt. Ezek összeolvadásából alakult ki Vonyarcvashegy.

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Felújították a Magyarországon egyedülálló vonyarcvashegyi Szent Mihály fogadalmi halászkápolnát
Fotó: Veszprémi Érsekség

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva