2019.02.11. 07:00
Tél? Csak azért is vitorlásverseny a Balcsin!
Háromszor is nekirugaszkodtak a III. Farsangi Regattának a szervezők és a résztvevők. Mindenkit meglepett, hogy beállt a jég a tó egyes részein, de így is megtartották a téli vitolásversenysorozat harmadik fordulóját Balatonlellén.

Szombaton hideg volt, ráadásul arra senki sem számított, hogy a korábbi napok hektikus időjárása után a hétvégére masszív kis partmenti jég fogadja az arra járókat.
A négyfordulós Téli Vitorlás Versenysorozatban a Mikulás Regatta és a Szilveszteri Regatta is simán lezajlott, a mostanit azonban megzavarta a hideg.

A versenyre 13 egység nevezett, ebből 6 one design, és 7 open kategóriában. A versenyzők között volt, aki Balatonfüredről, volt aki Alsóörsről érkezett. Egy csapat Keszthelyről ugyan útnak indult Lellére, de ők sajnos a jég fogságában ragadtak, és visszafordultak, így nem tudtak nevezni.

III. Farsangi Regatta Balatonlelle partjainál (Fotó: Krasai Tímea)

A 10 órára meghirdetett rajtot a szervezők elhalasztották, mert egybefüggő jég volt a BL YachtClub előtti vízterületen. Délben már ki tudtak menni a hajók a nyílt vízre, elolvadt a jég, akkor viszont a szél hiánya gátolta meg a rajtoltatást. Végül 13 órakor rajtoltak el a hajók, és kellemes nyugati szélben 2 órán át versenyeztek, tájékoztatott Tóth Balázs főszervező.

Bagyó Sándort, a versenyt biztosító Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetőjét is meglepte az összefüggő jég. Ruppert nevű mentőhajójukkal úgy kellett kiverekedniük magukat az alsóörsi bázisról, aztán folyamatosan a jeget törve jutottak el Balatonlellére.

– Egész héten konzultáltunk a szakemberekkel és a szervezőkkel, de a szombat reggeli jég állapotok még minket is megleptek. Eredetileg csak segíteni mentem le a kikötőbe a kollégáknak, aztán a hajón ragadtam, és Balatonlelléig kísértem őket – mondta Bagyó Sándor.

A one design kategóriát végül az EL Lányok nyerték Sabján Annamária kormányzásával, az open kategóriában Soponyai Géza és csapata bizonyult a legjobbnak.

A hölgyek alkotta csapat nyerte a one design kategóriát (Fotó: Karsai Tímea)

A téli vitorlás versenysorozat március 16-án folytatódik Balatonlellén a Tavaszi Regattával.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva