likeBalaton.hu | 2023.05.01. 10:00
Harminchárom áldozatot követelt a vonatbaleset Siófokon – a borzalmas tragédia 20 éve történt
Harminchárom halálos áldozatot követelő tömegszerencsétlenség történt egy siófoki vasúti átjáróban, ahol egy német turistabusz a tilos jelzés ellenére a sínekre hajtott, és a vonatnak ütközött május 2-án, éppen 20 évvel ezelőtt.

2003. május nyolcadikán reggel, 8 óra 40 perckor a Balatonszabadi-Sóstónál lévő vasúti átjáróba a fénysorompó tilos jelzése ellenére behajtott egy német turistákat szállító autóbusz az odaérkező vonat elé – írta a másnapi Délmagyarország.

A vonatok ezen a szakaszon 100 kilométeres sebességgel közlekednek.

A szerelvény az autóbusznak ütközött. A busz teljesen összeroncsolódott, kettészakadt, egyik felét a vonat több száz méteren át tolta maga előtt.

A baleset áldozatainak többsége, 29 turista a helyszínen életét vesztette, ketten a siófoki, ketten pedig a székesfehérvári kórházban haltak meg. Életét vesztette a busz német vezetője is. A magyar idegenvezető életben maradt, de megsérült. A vonaton az utasok közül szerencsére nem sebesült meg senki, csak a mozdonyvezető.

A csoporthoz tartozó 44 nyugdíjas német turista zömében Schleswig-Holsteinból érkezett Magyarországra, a siófoki Lidó Hotelben volt a szállásuk. Reggel kirándulásra indulva a csoportból 38-an szálltak fel a buszra, amelyet a szállodától mindössze fél kilométerre ért a tragikus baleset. A hotelben maradt hat német vendéget sokkolta a tragédia.

 

„A felismerhetetlenségig összetört, kettévágott panoráma-autóbusz körül kiszakadt ülések, szétszóródott fémdarabok jelezték, hogy az ütközés iszonyatos erejű lehetett – áll a siófoki vasúti átjáróban tegnap történt autóbusz-szerencsétlenségről érkezett tudósításokban.

A busz és a vonat akkora erővel rohant egymásnak, hogy mintegy 60 betontalpfa is kiszakadt, és a mozdony tengelye is eltörött.

Az autóbuszon utazók közül huszonkilencen a helyszínen, négyen a kórházban veszítették életüket.

Az ütközést a busz sofőrje sem élte túl. Egy áldozatot órákig kerestek, róla csak az utaslista alapján tudtak. Holttestét végül a mozdony motorterében találták meg. A szétszakadt autóbusz darabjait daruval emelték trélerre.
A feltételezések szerint a nap vakíthatta el a sofőrt, ezért nem látta, hogy a fénysorompó pirosat jelez. A 46 éves gépkocsivezetőt munkaadója lelkiismeretes, megbízható embernek tartotta. Az idegenvezető túlélte a karambolt, de nem emlékezett a baleset körülményeire, így arra sem, működött-e a fénysorompó.

A turistacsoport Alsó-Szászország és Schleswig tartományokból érkezett. A nyugdíjasokat szállító busz a 35 ezres Löhne városából indult, a csoportot az alsó-szászországi Maxin Reisen utaztatta. A kirándulókat siófoki hoteljükből egy közeli étterembe vitték reggelizni, s útközben történt a tragédia.

A mentés nagy erőkkel indult meg.

A tűzoltók 30 autóval vonultak ki, összesen 30 mentőautó és négy helikopter érkezett a baleset helyszínére az ország különböző pontjairól.

A székesfehérvári megyei kórházban hét órás műtétsorozatot hajtottak végre a szerencsétlenség egyik túlélőjén. A 62 éves férfi végtag-, borda-, koponya- és medencesérüléseket szenvedett, s lépét el kellett távolítani.
A taszári repülőtéren szállhat le az a Németországból érkező mentőrepülőgép, amely a baleset szállítható állapotban lévő sérültjeit hazaviszi.

Mándoki Zoltán, a MÁV vezérigazgatója szerint egyértelműen a buszvezető okozta a tömegszerencsétlenséget. Közölte: a közlekedés szabályai szerint a vasúti átjárókban bekövetkező balesetekért kizárólag a gépjárművezetők okolhatók. Magyarország 5000 vasúti átjárója közül hatszázra tehető azoknak az átkelőknek a száma, ahol a fénysorompó mellett csapokat is jelzi, ha közeledik a vonat. Csaknem harmincmillió forintba kerül, hogy a jelzőlámpa mellett fizikai akadálynak tekinthető sorompót is felszereljenek, jelenleg is zajlik egy program, amelynek keretében 250 ilyen vasúti átkelőt alakítanak ki, ezek közül még ötven sorompót fognak felszerelni. A Siófok melletti vasúti átjáró nem szerepel azok között az átkelők között, amelyeket ellátnának sorompókkal is.
…”

Nyitókép: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva