Szaniszló Hajnalka | 2020.11.20. 07:00
Balázs Fecó: Évszakok - 2020-ban így szól a dal! Berkes Olivér és DR BRS interjú
Berkes Olivér és DR BRS közös munkája Balázs Fecó: Évszakok-átirata. Ennek kapcsán kérdeztük a két zenészt, hogy mit jelentenek számukra a (Balatoni) évszakok, a szerelem, a tó, a dal. Érzelmes, őszinte beszélgetés következik, amelybe a legjobb értelemben borzongunk bele.

A közelmúltban jelent meg Berkes Olivér és DR BRS közös előadásában az Évszakok című dal és annak klipje. Balázs Fecó ikonikus dala friss, nagyon mai „köntöst” kapott, s így a fiatal generációk is megkedvelték ezt az örök érvényű nótát. Ugyan, az eredeti szerzők egyike nem volt maradéktalanul elégedett a végeredménnyel, a kiadó tájékoztatása szerint megadta az engedélyt az átdolgozásra. Mindez semmit sem von le az Berkes-DR BRS-féle Évszakok értékeiből. Erről és az alkotói folyamatról is kérdeztük őket, s természetesen a Balaton ezer arcáról, évszakonkénti képeiről, hangulatáról is meséltek.

FRISS!

Balázs Fecó lélegeztetőgépre került, mert megfertőződött a koronavírussal. Amint lehetőségünk lesz rá, megkérdezzük őt is az átdolgozásról, az évszakok váltakozásáról és az egykori balatonudvari házáról. Addig is jobbulást kívánunk neki.

A klip után következnek a beszélgetések!

 

Berkes Olivér, az Évszakok és a Balaton

Először Berkes Olivér érzéseiről, emlékeiről, s Balatonos kalandjairól olvashattok. S természetesen az Évszakokról is.

– Mesélj, milyen neked most ez az évszak, milyen az ősz?
– Alapvetően nagyon nyári és tavaszi ember vagyok, de a körülményekhez képest jól telnek az őszi napok. Sok háttérmunkával és előkészülettel, hogy a jövő évben is sok újdonsággal és dallal tudjuk indítani.

– Nagy divat mostanában olyan feldolgozásokat készíteni, mint az Évszakok. Szinte csak a refrén marad, s a zenei alapok változnak, bővülnek és új szövegrészekkel gazdagodik a dal. Hogyan zajlik ez a folyamat, mire kialakul a végleges verzió?
– Igen, ez nyugaton és Magyarországon is nagy divat. Mi meghagytuk a refrént, és csak egy kicsi változtatást írtam bele a refrén utolsó sorába, ami az énekdallamot illeti. Igyekeztünk ékszerként kezelni ezt az ikonikus és sokak számára – ahogyan számunkra is – fontos dalt, hogy az értéke ne csorbuljon, csupán ‘mai’ legyen. A trendnek megfelelően nyúltunk hozzá, hogy olyan célcsoportokhoz is eljusson a dal esszenciája és értéke, akikhez korábban a generációs különbség miatt valószínűleg nem. Ez szerencsére sikerült, mert az átdolgozásunkat a fiatalok, a szüleik, nagyszüleik is örömmel hallgatják. A folyamatban különböző szerepeket töltöttünk be és úgy érzem, hogy ezt fontos kiemelni, mert ettől tudott nagyon gördülékenyen és profin működni, miután mindenki azzal a delegált feladattal foglalkozott, amihez leginkább értett. Szabó Zé, aki a zenei producer, aki megírta a zenei alapot, amire én megírtam az új énekdallamot és vázat, a szövegeket pedig DR BRS és Hujber Szabolcs alkották.

 

Berkes Olivér az Évszakok klipforgatásán
Fotó: Picturepool Studios

 

– Mit jelent számodra ez a dal? Szomorkás vagy inkább reményt adó – az új szövegrészekkel együtt?
– A dal lényege és üzenete nem változott, pusztán csak egy friss és fiatalos köntöst adtunk neki. Számomra az egyik, ha nem a legszebb magyar dal az eredeti Évszakok Balázs Fecótól, a Maradj Velem-mel egyetemben. Élmény volt hozzányúlni ehhez az értékes dalhoz, és mindezt nagyon nagy alázattal és tisztelettel tettük. Nekem a gyerekkori emlékeken túl egy nagyon kellemes és intim hangulatot kölcsönöz ez a dal. Nagyon be tud húzni magával, és el tudok kalandozni a gondolataim között amikor az eredetit hallgatom.

Fotó: Berkes Olivér családi archív

– Azt énekled: „A béna dalok csak rólunk szólnak, De velünk ők is változnak”. Ilyen változó az ember és az érzések? Mennyire tudod átérezni, amit ez a dal üzen?
– Erről a sorról inkább DR BRS-t kellene kérdezni, mert ő írta, viszont ez a sor egy korábbi dalomból (Rólad szól) lett kiemelve. Ez a sor annyit jelent, hogy

az ember szerelmesen minden romantikus és szerelmes dalt a magáénak érez, és az összesben hall egy utalást, amit – a rózsaszín ködtől, vakon – magáénak érez

Szerintem minden ember, aki volt már vakszerelmes, átérzi ezt a dalt. Vagy azért, mert még mindig az, vagy azért, mert tudja, hogy vannak és lesznek hullámvölgyek egy kapcsolatban, ahol a legfontosabb, hogy a másikat megbecsüljük, elfogadjuk, tiszteljük és kitartsunk a mélypontoknál a másik mellett, hisz a kötelék csak együtt erős. Együtt lehet átvészelni csak a nehézségeket.

Fotó: Berkes Olivér családi archív

 

– Mit jelentenek neked, milyen érzéseket ébresztenek benned az évszakok?
– Alapvetően nyári/tavaszi ember vagyok. Szeretem amikor „zsizseg” a természet és minden vibrál. Számomra az abszolút boldogságot jelképezi a tavasz és nyár. Az ősz, valószínűleg a mostani helyzetemből kiindulva a visszahúzódás, az alkotás és a produktivitás időszaka, mint ahogyan a tél is, kiegészítve a karácsonnyal, amit nagyon szeretek.

– A Balatonnak ezer arca van, évszakonként más és más. Ha innen közelítjük meg a kérdést, tudnál mondani emlékeket, élményeket, illatokat, képeket, impressziókat a tavaszi, nyári, őszi és téli Balatonhoz kapcsolódóan?
– Korábban zömében nyáron voltam Balatonon, de miután a párom balatoni, és a szülei Balatonalmádiban laknak, így ez mára megváltozott. A víz felszínének sokszínűsége és az, hogy minden évszakban, napszakban más és más. Bámulatosan gyönyörű és változatos. Imádom a csendet, ami Almádiban éjszakánként van nyáron. Imádom az ezüsthidat, szeretem a levendulamezőket és azt, hogy az északi part látványa sokszor olyan, mintha egy toszkán borvidéken lenne az ember. Bámulatos. Rengeteg szórakozáshoz és kikapcsolódáshoz köthető emlékem van, mert többnyire pihenni mentem a tóhoz, de a a Balaton környéki fellépésekről is nagyon jó emlékeim vannak. Füreden például az Anna Grand Hotel belső udvarában volt tavaly nyáron egy fellépésem, ami akusztikailag, és a közönséggel kapcsolatban is maradandó élményt nyújtott.

– A Rólad szól című dal klipjében van egy jelenet, ahol vitorláztok. Csak a videó kedvéért, vagy egyébként is szeretsz kihajózni? Mit szoktál csinálni a tónál?
– Nagyon szeretek vitorlázni. Nem értek hozzá, de a barátokkal ha tehetjük, minden évben hajózunk itthon és külföldön is. A klip esetében a videó kedvéért mentünk ki a vízre, de ha a hajón bulizunk, akkor az általában hasonlóan zajlik.

 

– Vannak gyerekkori emlékeid is a tóról?
– Talán a teniszversenyek, amik a Balatonnál voltak, illetve a táborok, amiket az iskolával vagy a nyári szünetekben ott töltöttem. Felhőtlen és boldog időszakok voltak, amiket a saját gyerekeimnek is meg szeretnék adni majd a jövőben.

– Idén voltál a Balatonnál?
– Igen, voltam többször is. Azt, hogy némiképp én is Balatoni lettem, a párom és a családja miatt is van. A legjobb barátaim is Balaton környékén, Hévízen laknak, akárcsak a nővérem a férjével, aki mellesleg az egyik legjobb barátom is egyben.

– Mi jut eszedbe, ha azt a szót hallod, hogy Balaton? Impressziók, érzések, illatok, hangulatok érdekelnek.
Büszkeség, család, otthon, béke, szeretet, nyugalom, pezsgés, fröccs, sör, boldogság

Fotó: Berkes Olivér családi archív

DR BRS, az Évszakok és a Balaton

Az alábbiakban DR BRS emlékeiben, balatoni élményeiben nézelődtünk, s arról is mesél nekünk, hogy hogyan készült az „új Évszakok”, s hogy mit szól ahhoz, hogy az eredeti szerző, Horváth Attila nemtetszését fejezte ki az átdolgozás kapcsán. Különleges, saját fotókat is mutatott nekünk a Balatoni élményeiről, mindjárt az elsőt láthatjátok is: a kőröshegyi völgyhídnál készült. A fotó után jön az interjú.

DR BRS a kőröshegyi völgyhídnál
Fotó: DR BRS családi archív

 

– Mesélj, milyen neked most ez az évszak, milyen az ősz?
– Fura, hogy nincs munkám, így viszont sokat tudok együtt lenni a kisfiammal és feleségemmel, illetve dolgozhatok új projekteken és önmagamon. Tehát összességeben jó, bár én nem igazán szeretem az őszt.

– Hujber Szabolccsal közösen írtátok az Évszakokhoz az új szövegrészeket úgy, hogy azok tökéletesen illeszkednek az eredeti szöveghez. Komplementer az egész, olyannyira, mintha ez lenne az eredeti dal. Tényleg, tökéletes az illeszkedés az eredeti és a friss szövegrészek között és érezni, hogy maximális tisztelettel nyúltatok az átdolgozáshoz.
– Köszönjük a dicsérő szavakat. Addig csiszoltuk, formáltuk míg mindenki szerint tökéletessé nem vált. Az volt a cél, hogy a régi dal eszmeisége megjelenjen, és a fiatalabb generációhoz eljuttassuk azt.

Van már kedvenc sorotok?? Köszönjük, higy szeretitek és boldigoj vagyunk , hogy a lelketig ért! ❤?❤ #evszakok #ujdal #uj #premier #balazsfeco #berkesoliver #drbrs #goodvibesonly #koszonet

Posted by DR BRS on Wednesday, November 11, 2020

– Vegyes híreket lehetett olvasni az átdolgozásról. Balázs Fecónak tetszett, Horváth Attilának (a dal eredeti szerzőinek egyike – a szerk.) viszont nem. A kiadótoktól tudom, hogy engedélyezte az átiratot, aztán kevert egy kis port a médiában a véleménye. Mit gondolsz erről az egészről?
– Szerencsére Magyarországon szólás- és véleményszabadság van! (nevet) Köszönjük az engedélyét és a véleményét is, de mi inkább a dal eredményeire és pozitív visszajelzéseire összpontosítunk!

– Olyasvalaki vagy a hazai zenei életben, aki mondhatni hidat teremt a régi nagy slágerek és a mai generáció ízlése között. (Hol van az a lány, Tűzvarázsló, Régi nyár…) Ez már egyfajta küldetés?
– Mondhatni igen. Annyi jó régi dal van, amit sajnos már nem hallgatnak a fiatalok vagy nem is ismerik! Illetve én más is akartam lenni mint a többi dj és előadó. Így jött ez „küldetés”. Imádom is a régi dalokat és játszom is őket a bulikban… amikor vannak bulik. (nevet)

Fotó: Rock the City / DR BRS engedélyével

– „Te vagy a tavasz sok nevetéssel/Te vagy ez a nyár, gyere, melegíts fel/Te vagy ez az ősz/Te vagy ez a tél/Minden jó, ami belefér. „Milyen a szerelem, milyenek az érzéseink a különböző évszakokban? Befolyásolják az ember mentalitását, rezgéseit?
– Abszolút! Tavasszal, nyáron mindenki zsong, ismerkedne, „csibészkedne” de aztán jön az ősz, jön a tél és mindenki szeretne a kandalló mellett egy kakaót szürcsölve valakihez hozzábújni, az se baj, ha ilyenkor van szerelem is. (nevet)

– Milyenek az évszakok a Balatonnál, te milyennek látod? Voltál idén?
– Minden évszakban zseniális és irigylem azokat, akiknek van lent ingatlanjuk. Céljaim között az szerepel, hogy idővel majd vegyünk egy szép házat a Balatonnál, és kétlaki életet éljünk. Voltunk idén többször is, imádjuk, bármelyik partról is legyen szó.

– Milyen emlékeid vannak a tóról? Fesztiválok, szerelmek, gyerekkori nyarak?
– Csak jó emlékeim vannak! Itt van például kettő is. A gyerekkori barátaimmal (25 éve barátok vagyunk) több, mint tíz éve minden nyáron kiveszünk egy házat Balatonfüreden és együtt vagyunk. Ez a miénk, ez örök! Tíz éve a barátommal közösen szervezzük a Retrostars fesztivált szintén Füreden (ami az első Retró fesztivál volt itthon) és tíz év alatt nagyon sok buli és szép emlék felhalmozódott már.

– Felléptél már a SunCityben Balatonfüreden, a STRANDon, a PZD-n. Milyen érzés a Balatonnál fellépni? A tó közelsége mindig különleges hangulatot teremt.
– Igeeeen! Szerencsés vagyok, hogy ilyen fesztiválokon, helyeken, eseményeken léphettem már fel. A part menti fellépés érzése zseniális. Naplemente, vízpart, szabadságérzés… ahh, ki is rázott a hideg!

Miskovics Márton, Király Viktor, DR BRS Heincz Gábor „Biga” és Varga Viktor egy Balatoni fellépésen
Fotó: DR BRS engedélyével

– Mi jut eszedbe, ha azt a szót hallod, hogy Balaton? Impressziók, érzések, illatok, hangulatok érdekelnek.
– Gyerekkor, strand, barátság, magyar tenger, fesztivál, egyre több és jobb étterem, egész évben elérhető látványosságok… két szóval: örök szerelem!

Hallgasd meg itt az eredeti dalt:

 

 

Nyitókép: Picturepool Studios

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva