Szücs Ildikó | 2020.11.10. 07:00
Településbemutató - Balatonudvari
Csend, nyugalom, Balaton - ez a mottója az északi parton fekvő csöppnyi településnek, és ettől a hármastól lesz igazi kis ékszerdoboz Balatonudvari. A műemléktemetőben található szív alakú sírkövek vitték a falu hírét szerte a világba, de nem ez az egyetlen érték, ami miatt érdemes idelátogatni.

A Tihanyi-félszigettől nyugatra fekvő Balatonudvari kis faluja valóban a nyugalom és béke szigete, amelynek Örvényes és Balatonakali között mossa partját a magyar tenger. A településen északkelet-délnyugati irányban végighalad a 71-es főút, így könnyen megközelíthető akár Budapest, akár Keszthely vagy Tapolca irányából. Vonattal is elérhető, vasútállomása a falu központjában található. A balatoni bicikliút is érinti a települést, gyönyörű fasorok mellett kerekezhetünk pár lépésnyire a tótól.

Az alig 300 lelket számláló településnek olyan barátságos atmoszférája van, hogy könnyedén eltölthetjük az időt kellemes sétával és látnivalóinak felkeresésével.

Szent István tiszteletére állított faragott oszlop a vasút mellett
Fotó: Szücs Ildikó

Látnivalók

A legtöbb helyen a műemléktemetőt emlegetik, mint Balatonudvari nevezetességét, ami valóban kuriózumnak számít az országban, hiszen szív vagy alma alakú sírköveinek nincs párja, és eredetük a mai napig érdekli az idelátogatókat. A falu határában fekvő temető különös hangulata még a siető léptő turistát is képes megállásra késztetni, és beburkolni a békés szemlélődés állapotába. Ezt biztosan megtaláljuk ezen a kis csoda szigeten: a csendet és békét. A sírkövek történetéről itt olvashatsz érdekességeket.

A Balatonudvari Református Egyházközség Dévai Bíró Mátyás hatására alakult, templomuk az 1780-as években épült II. József türelmi rendeletét követően, késő barokk stílusban. A sorozatos villámcsapások következtében többször felújították és kijavították a templom tornyát. A templom két haranggal rendelkezik. A II. világháború folyamán, a templom mellett található parókia épületet bombatalálat érte. Sajnos oly mértékű volt a kár, hogy az egyházi irattár is elégett az épülettel együtt. Legutóbbi felújítása néhány évvel ezelőtt volt.

Távolban a két szomszédos templom Fotó: Szücs Ildikó

A Szent Márton tiszteletére szentelt római katolikus templom az út túloldalán, a református tempommal szemben található. Egy egyhajós, keletelt elhelyezésű, dongaboltozatos szentélyű építmény, melynek elődje már a középkorban is állt ugyanitt. Mai formáját 1840 körül nyerte el, amikor klasszicista stílusban építették át. A két templom elhelyezkedése valahogy rezonál a temetőben elhelyezkedő sírkövekre is, ahol a különböző vallási felekezet hívei egymás mellett nyugszanak a legtökéletesebb békességben.

Strandolás és golf

Balatonudvari két stranddal is büszkélkedhet, a Fövenyesi stranddal és a Balatonudvari fizetős stranddal. Mindkettőn kényelmesen lehet zuhanyozni, átöltözni, mosdót használni. Van játszótér és a gyerekeknek kialakított pancsoló. Vendéglátóhelyek biztosítják a finom falatokat, kényelmesen nagy tér, árnyas fák és napozóteraszok pedig a frissítő pihenést. A hűvösebb időben a horgászok kedvelt helye a strand, ahol a parton ülve, világot megváltó beszélgetés közben várják a kapást.

Az egész település tiszta, takaros, ahol nagy gondot fordítanak a környezet ápolására, és ez meg is látszik a rendezett utcákon és kis parkokon. A falu 2005-ben elnyerte a Virágos Magyarországért közterület szépítő verseny különdíját és megkapta a legkedveltebb Balaton-part település címet is. 2011-ben pedig a tiszta és virágos Veszprém megyéért versenyben a második helyezést érte el.

A strand bejárata
Fotó: Szücs Ildikó

Balatonudvari és Örvényes között található a Balaton első, nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas, mediterrán hangulatú, 18 lyukú golfpályája, amely csodálatos környezetben várja a sport szerelmeseit.

A falu története

A falu nevére utaló megjegyzés először egy 1092-ben írt oklevélben bukkant fel, ahol a Vduory név sokat szerepelt, és feltehetőleg Udvarira utaltak vele. Az itteni birtok ekkor a Tihanyi Apátság birtokában volt, később a leveldi karthauziaké, majd egészen a XX. századig a veszprémi püspökséghez tartozott.

A település nyugati részén üdülőtelep létesült Szent Antal telep néven, amely 1945-ben a Kiliántelep nevet kapta, és 1990-től hívják Fövenyesnek.

„A múlt emlékei a szép fekvésű, remek akusztikájú fövenyesi kápolna, a katolikus és református templomaink épületei mellett helytörténeti galériánkban érhetők tetten. Borkultúránk múltja mellett jelene is jelentős. Minden évben megrendezzük bor- és borkorcsolya versenyünket, melynek díjazása szezonnyitó nagyrendezvényünk keretein belül borlovagok felvonulásával, esetenként borlovag avatással is párosul. Több mint tíz éve már, hogy minden nőnapra összefognak a helyi férfiak, hogy zenével, tánccal, vidám jelenetekkel, terített asztallal, bállal és természetesen virággal köszöntsék a hölgyeket. A hölgyek is viszonozzák a gesztust, s miközben a szórakoztató produkció összeáll, összetartó közösség verbuválódik.”
Forrás: balatonudvari.hu

 

A mesebeli csónakkikötő
Fotó: Szücs Ildikó

Varázslatos nyugalom helye

Nem lehet elégszer kihangsúlyozni, mennyire kedves kincs ez a falu a Balaton északi partján. Apró mérete ellenére órákat lehet eltölteni itt és bebarangolni a kis utcákat, megcsodálni a fából faragott oszlopokat, elsétálni az eldugott kis csónakkikötőbe, amely a nádas között megbújva egészen ritka nyugalmat áraszt.

A Zsindelyes Csárda romantikus környezetben várja vendégeit, ahol múltat idéző berendezés, a magyar konyha széles választéka, és hangulatos cigányzene gondoskodik a jóllétről. Rendszeresen tartanak folklór estet és szabadtéri gulyáspartit, olykor pedig kemencés ételesttel kedveskednek a vendégeknek. A csárdához ingyenes parkolási lehetőség, és biztonságos gyermekjátszótér is tartozik.

Fotó: Szücs Ildikó

Aki békére vágyik, az biztosan megtalálja ezen az aprócska, mesébe illő faluban, ahol egészen bámulatos hangulattal töltődhetünk fel az év bármely napján, mert nyáron éppolyan meghitt atmoszférával rendelkezik, mint egy hűvösebb őszi napon, hóval borított téli reggelen, vagy a tavaszi virágzás idején. Balatonudvari partján állva Lipták Gábor szavaival ilyen képet fest a magyar tenger:

„Az alkonyi fényben elcsitultak hosszú hullámai, bíbor-takaróval fedték be a tavat…”

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva