Krausz Andrea | 2019.08.09. 06:00
A nemzetközi verseny idején nem lehet majd bojlizni
2019. szeptember 26. és október 5. között rendezik a Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyt, melynek ideje alatt a Balaton teljes területén tilos lesz behúzva horgászni.

Hetedik alkalommal hirdették meg a szervezők a pontyfogó csapatok megmérettetését, ami olyan népszerű, hogy a helyeket már tavaly elkapkodták. Összesen 100 csapat nevezését fogadták el, a magyar indulók mellett román, szlovén, szlovák, szerb és német résztvevők regisztráltak.

A versenyre maximum 4, minimum 3 fős csapatok jelentkezhettek, akik megpróbálják horogra akasztani a Balaton messze földön híres hatalmas pontyait.

Itt egy videó a versenyről:

A tavasszal már hagyományos IBCC (International Balaton Carp Cup) versenyhez képest itt nem 5 kg feletti, hanem minden 7 kg feletti ponty, koiponty, illetve amur beleszámít, a végén a 7 legnagyobb hal összsúlya alapján dől el, hogy ki a legjobb.

Az IBCC tavaszi versenyéről itt olvashatsz!

A profi horgászok a kisorsolt horgászállásokon csak a számukra kijelölt zónán belül tartózkodhatnak. 22 településen, 120 km-es területen, körben a Balaton-partján tábort vernek, éjjel-nappal horgásznak, és természetesen a kifogott példányokat a mérlegelés után szakszerűen visszaengedik a tóba.

Egy 22,7 kg-os fogás a tavalyi NBBH-n. (Fotó: facebook/ Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny)

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. felhívja a figyelmet, hogy a verseny ideje alatt mások számára tilos lesz a Balaton teljes területén behúzva horgászni.

Mint írják, a fenti időpontokra behúzós horgászat céljából helyet foglalni a boiliebalaton.hu rendszerében nem lehet, a Balaton teljes partszakaszára vonatkozó bejelentkezéseket a rendszer nem fogadja el. Itt arról van szó, hogy a balatoni horgászrend szerint a behúzós horgászat helyének és idejének bejelentését lehetővé tevő rendszert, melyet nemrég vezettek be, nem tudják majd használni a horgászok.

A rendelkezés megsértése a területi jegy bevonását vonja maga után.

A parti dobós vagy csónakos horgászokat kérik, hogy ne zavarják a versenyzőket. A helyszínek piros szalaggal lesznek körbekerítve a partszakaszokon, ezeken kívül természetesen bárhol szabad majd horgászni, a megmérettetésen résztvevők zavarása nélkül.

Kíváncsi vagy a Balaton legnagyobb halálara? Itt olvashatsz róla!

További pontyrekordokról itt olvashatsz!

Kalandos pontyfogásról itt olvashatsz!

Összeállította: Krausz Andrea

(Borítófotó: facebook/Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny)

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva