Krausz Andrea | 2019.12.04. 06:00
Hatvan négyzetméteres betlehem nyílt Vörsön
Advent első vasárnapján idén is átadták Európa legnagyobb templomi betlehemének számító, hatvan négyzetméteres bibliai életképet Vörsön. A településvezetés arra számít, hogy 30 ezer látogató érkezik a faluba, ezért adventi gasztroudvart és egy vadonatúj kültéri betlehemet is felavattak vasárnap.

Folyamatosan érkeztek a buszos csoportok a híres Szent Márton Püspök Templomban tartandó adventi szentmisére, melyet Varga László, a Kaposvári egyházmegye püspöke celebrált. A külső felújításon átesett templomban idén is elkészült a gyönyörű beltéri betlehem, amely rengeteg embert vonz a Kis-Balaton fővárosának titulált Vörsre.

Részletgazdagsága miatt is híres a vörsi templomi betlehem (Fotó: Krausz Andrea)

Sokan jönnek külföldről is, hogy megcsodálják a szépen megvilágított, természetes anyagokkal, fenyő- és tujaágakkal, mohával, különböző termésekkel, bogyókkal díszített, bibliai életképet, főként német beszédet lehetett hallani.
Az egész templomnak mesés hangulata van, fenyőfák sorakoznak szépen kivilágítva, a vörsiek szorgalmának köszönhetően még a mennyezetre is felkerülnek a zöld ágak. A helyiek egyébként már alig várják, hogy megkezdhessék a díszítést, mindig variálnak a betlehemen valamit, példa értékű az összefogásuk. (Az előkészületekről itt lehet olvasni!)

Idén is hatalmas az érdeklődés Vörsön (Fotó: Krausz Andrea)

– Nekünk ez nem teher, nagyon örülünk a látogatóknak – mondta Deák Tamás polgármester, miután a több tízezres látogatószámról kérdeztem. – Örülünk, hogy fejlődik a településünk, még a lakosok száma is nőtt az utóbbi időben, 6 éve még csak 480-an, most pedig 516-an laknak a faluban, tavaly 10 gyermek született – büszkélkedett Deák Tamás, akivel a Szent Márton Püspök Templom szomszédságában kialakított adventi udvarban beszélgettünk.

A Tüskevár ABC parkolójában ugyanis Farkas Dezső alpolgármester jóvoltából megnyílhatott egy színvonalas gasztroudvar. Az építési vállalkozó alpolgármester saját beruházásaként több tízmillió forintból alakította ki az adventi vásárt, mert azt szeretné, hogy a vendégek ne csak egy órát töltsenek a településen, hanem hosszabb időt, és vigyék a falu jó hírnevét.

Adventi vásár Vörsön (Fotó: Krausz Andrea)

Az adventi vásárban gravírozott üvegcsészéből meleg teát, forralt bort lehet kortyolni, az ételpavilonban házi jellegű fogások várják a vendégeket: a lángos és az isteni házi rétes mellett, adalékmentes házi kolbász és hurka, valamint házi kocsonya is megtalálható, amit héjában sült burgonyával kínálnak.

Farkas Dezső ebben a videóban mutatja be az új adventi udvart:

Az adventi vásár átadó ünnepségén bemutatkoztak a helyi betlehemzők. A vörsi férfiak azon kevesek közé tartoznak az országban, akik továbbviszik őseik hagyományát, a bábtáncoltató betlehemest. XVIII. századból származó feljegyzések is léteznek a bábokkal előadott, Jézus születését megelevenítő hagyományról. A férfiak munkájuk mellett most, a XXI. században azt is vállalják, hogy vasárnaponként a templomban, karácsonykor pedig a házakat járva is előadják az ősi jelenetet, ami tanúbizonyságot ad hitükről is.

Ebben a videóban elmondják, hogy mióta foglalkoznak betlehemezéssel:

Még egy további érdekességgel bővült a látnivalók sora. A községházától nem messze egy kültéri betlehem is létesült. Nagyon különleges építmény, formája a vörsi talpas házakat idézi, belseje egy pajtához hasonlít, a stilizált betlehemi alakokat rengeteg ledlámpa varázsolja sötétedéskor misztikussá. A község a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Hungarofest pályázatának köszönhetően építette a helyi hagyományokon alapuló 17 négyzetméteres betlehemet.

A helyi talpas házakat idézi az új vörsi, kültéri betlehem (Fotó: Krausz Andrea)

A polgármester és az alpolgármester szerint is Vörs fejlődő település, amihez az emberek önkéntes munkájukkal sokat hozzátesznek. Most már el lehet tölteni faluban egy egész napot, a betlehemeken és adventi vásáron kívül advent idején megnézhetik az érdeklődők a balatonszentgyörgyi Menyhért Andrásné Margó textilképeiből, -szobraiból, -ajándéktárgyaiból álló kiállítást, megnyílt a 10 eszközből álló fitneszpark, sokan keresik fel a tűzoltó múzeumot és a tájházat is.

Az elkövetkezendő adventi vasárnapokon is szentmisére várják a híveket, műsorral készülnek a balatonszentgyörgyi Dobó általános iskola diákjai, a marcali Fény gyermekei ifjúsági zenekar, a mise végén látható lesz a bábtáncoltató pásztorjáték. Európa legnagyobb templomi betleheme reggel kilenctől este öt óráig látogatható egészen 2020. február másodikáig. Vörs valóban nem csak a Kis-Balaton, hanem a betlehem fővárosa is lett.

További fotók Vörsről:

Fotó, szöveg, videó: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva